Doktor úr, maga de jópofa (2.)

Lassan virradt, bár a Nő nem is aludt. Agya minden zuga köré biztonságos falakat húzott, míg kínjai gyötörték  megszült újra és újra az Istent minden percben kérdőre vonta.

Már megint jönnek ellenőrizni sorba, valaki ki ne maradjon.

Az egyik kitakarta a másik pedig vissza a harmadik jeget hozott ...

- Jól esne?- kérdezte és a Nő némán bólintott, ez volt testének egyetlen engedelmes mozdulata . A jópofa doktor felemelte dagadt lábait  az enyhülést hozó jeget a nő gátjára helyezte és megkérdezte :  - Jó így, Kedves?

- Kurva jó …  – gondolta magában a nő és utazó táskájában lapuló csipkés bugyijára gondolt, hogy könnyebb legyen az idegen doktor szemében kutatott, majd hálásan rámosolygott.

Újra negyven kilónak képzelte magát, selymes haja omlik a vállára, porcelán bőrén táncol a nap és általában csendes volt néha mondott fontosat párjának csak…

Verejtéktől ragacsos haja kuszán terült a párnára, szeme fekete karikák között csillogott a láztól,hasán kék-zöld-fekete foltok, ,mintha előző este tizen megerőszakolták volna, talán annak is örülne...

Megivott már öt liter vizet és fránya veséje még nála is makacsabb volt, ma is marad a katéter

Aztán pedig holnap is.

Megérkezik Ő, ki a nő szemébe nézni nem mer, akiben kapálózik az elnézést, de gondolatába fullad. Már nem idegen a Nőnek, hiszen tegnap megismerhették egymás mivoltát, tiszta kezében még jajong a Nő lüktető méhe, melyet visszavarrt.

- Kéne majd egy kis vér… suttogta csendesen

- Ott van a lepedőn és a steril szoba padlóján fojtotta magába szavát a Nő és hányingerével küszködve nyelte még az édes gáz ízét. - adja vissza.

Milyen jóképű a doktor akár vacsorázni is vihette volna, de a mészárlást jobban kívánta előző este, majd beleszagolt a Nőbe.

- Talán büdös vagyok, vagy már rohadok? - kérdezte a Nő

És a Doktor sápadt szégyenében válasz nélkül távozott.

Egy nővér elvitte a jeget, - még felfázik… méltatlankodott.

A Nő tudta, hogy a jópofa doktornak panaszkodni fog, ha még egyszer meglátogatja és sírva a fal felé fordította fejét.

Sokára jött a jópofa doktor, talán eltelt egy-két óra, kérdezte nem olvadt-e ki a jég és a Nő alig várta, hogy megmondja azt már rég elvitték és kérte hozza vissza újra.

 Megtett mindent a jópofa doktor, sietett nagyon a nő kedvébe járni, fájdalmán kicsit enyhíteni és nem kellett neki semmi sem százezer, sem ötezer, még csak ezer sem, mert ott lakott benne az ember. Együtt érzőn kitakarta a Nőt, ráhelyezte a jeget újra és igyekezett fájdalmat nem okozni, ha lehetett még ilyet.

A Nő tőle is megkérdezte büdös – e, mert a tegnapi borzalmat senki sem mosta le.

Jött egy nővér, aki határozottan közölte, hogy a mosdóig el kell menni.

Egy infúziós állvány, egy katéter és hatvan kiló hús…képtelen mozdulni.

- Az túl messze van… - gondolta a Nő

 Van az három méter, de lehet, hogy négy. Tudta, nem megy sehova és ma is a tegnapi mocsokban alszik el.

A kórteremben lévő szoptató anyák arcára ráfagyott a döbbenet és az éltető tejet magukba szívó újszülöttek cuppogása a Nő szívét szilánkokra zúzta. Egyszerre érzett megalázottságot, szégyent és dacot és könnyei között újra a táskában lapuló hófehér csipkés bugyijára gondolt… talán már soha nem veszi fel senkinek.