Dram blogja

Korán felnőttem.

Még tizennégy éves sem voltam.
Olyan anyátlan, apátlan,
mint egy kósza légy a felhőben.


Talán jó is volt ez így,
hagyták, hogy kibontakozzam.
A lelkem sikít, hányszor hallottam,
s az eszem kalapált, nem unatkoztam.


Talpon maradtam.
Néha volt, hogy megráztam magamat-
mert mindig volt bennem akarat.
Az is lehet, csak élni, élni akartam.


2019 június.

Ringattad a bölcsőmet,

felneveltél engemet-
mégis úgy mentél el,
nem mondtad, Isten veled.
                 *                     
Csak a sír ami eltakar,
de az emléked itt van velünk-
mily sokszor emlékezünk rád,
Te mindig megmaradsz nekünk.
                  *                          
Hálásak a gyermekeid,
de már lassan össze gyüjtöd Őket-
kik még itt vannak a Földön,
felőlük elűzöd a felhőket.

 Felborúlt a világ,

szó egekig kiált.
Leszedtek keresztet,
szakált nem növesztek.
Tudjátok mit teszek,
megőrzöm hitemet.


Szekszárd. 2018 január.

én csak megyek

utam járom
mit keresek
nem találom
mit keressek
azt sem tudom
gondolkodom
én a múlton
megszüledtem
növekedtem
voltam gyermek
ember lettem
hittem benne
váltom én majd
a világot
mert nagy a baj
mások talán
jobban tudták
a zsebükbe
bepakolták
mint a Marci
élnek vele
bele döglünk
a semmibe
talán jó az
ha azt látjuk
megy a világ
de mért bánjuk 
hova halad
van ki látja
mi meg megyünk
... csak utána.

Mily gyönyörűséggel áldotta az Ég-

nézem az unokáimnak a szemét.

Milyen szép amikor felragyog,

 sugárzik és én boldog vagyok.

2015 december.