Dotti blogja

álmatlanság szülte vad gondolat

magány keretezi arcomat

nem hagy aludni a sok kis hangocska

ki vagy te, olcsó, gonosz, rusnya

fájdalom szegélyezi lépteid nyomát

könycseppekből varrsz magadnak ruhát

menj innen, mindenkinek jobb lesz

menj innen, mindenkinek jobb lesz.

égő vörös sebként izzik sebeidnek nyoma

magadnak vágtad, ostoba!

magadnak is fájjon ne csak másoknak

hogy létezel, elég a világnak.

----

Egy éve írtam, most találtam pár másikkal együtt ahogy a régi gépemen nézelődtem. Istenem, borzasztóan hálás vagyok, hogy hozott változást ez az egy év.... 

Címet akkor nem kapott, így most írtam, már kijőve az akkor őrülten-legépelek-mindent-ami-a-fejemben-van 5 percből, amikor ez született, valószínüleg fél részegen.

fecske szárnya száll magasra

miért írod írod meg újra

mindenki tudja, hoyg a meghalás édes

miért akarod hogy mártírosan kéjes

véged essen édes

ki nem lépnél örök vörös álarcodból 
ki nem lépnél kiszabott sorsodból 
megszabták előre hogy szenvedj amíg élsz 
minek póbálkozol megszenvedsz - amíg élsz

 

add oda kígyók szabta ruhád
 nem mondja senki nem érdeklik - sután 
próbálsz életben maradni nehezen 
hogy minek senki se tudja - kegyelem 
élj megengedem gyenge kis szar rusnya
menekülés gyenge kis próba 
éjszakába menekülés etikai kódba 
bele van írva te már senki sem lehetsz 
nem élsz úgy, ahogy megszabtam - mehetsz

 

a seholba vár a senki eredj hát csak 
egyedül maradhatsz kiszabtam már csak 
olyan tarthat életben aki már nem a tiéd 
engedd el és a halálba menetelés 
vár rád édes édes gyönyöre 
ezt akarod régen valld be már végre 
nehéz elrugaszkodni de ó míly édes a vége 
tedd meg mert különben szenvedésed éle 
vet véget szánalmas kis életnek 
mit senki se várt 
miért senki se kárt
 nem szenved eleged volt e világból 
szállj messze fecske 
messze otthonodtól

 

 

berúgtam és írtam sok verset- féle

 

lámpafényes utca sarok
mögötte nyöszörgést hallok
én vagyok, ki a sárban fekszek
a megtestesült elmúlt élet.

 

halott voltam már rég óta,
nem is értem hogy ekkora
csodálkozást mi keltett
mikor az óra többé nem keltett.

 

elúsznék a távolba
a tündér álmok hangján
de itt ragadtam a mocsokba'
a sehol leges legalján.

 

 

 

(álmatlanság szülte, amolyan majd-reggel-meglátom-életképes-e féle.)