Szabó János és a Délibáb

A rádobott csokispapírokból és cigarettásdobozokból már szép gyűjteménye volt. Ha elment a kút mellett valaki,szinte bíztosan ott ürítette ki zsebét és az mind rajta landolt. Szilveszterkor,éppen a dülő végén petárdázott egy jókedvű társaság,így abból is jutott neki. Azt viszont nem bánta,hogy az üres Törley-s üveg a bakancsán koppant. Odafent,valamiért rányomták a dugót,ezért maradt is benne egy kevés pezsgő még. Mintha gondoltak volna rá. Már akkor,a bortól megrészegülten fejébe vette,hogy nemsokára ő is kipróbálja a nagyvárosi életet és majd világot látott uriemberként tér vissza, a hercegnőjéhez. Attól a naptól szorgalmasan járta végig,a város széli,elhagyott dülőket. Szilveszter után talált is pár forintot,s ahogy olvadni kezdett a hó,tavasz közeledtével,újabbakat. Minden nap végén elment a halomhoz,mely hegyként emelkedett a puszta fölé,nem messze a gémeskúttól és így szólt,büszkén :- Már ötven forintom van,hercegnőm ! Már hetvenöt ! Már kilencven !...Ám a százat csak nem bírta túllépni. Azután naponta bevallotta neki,hogy még nincsen több,de aludjon csak,ő valahogyan megszerzi azt,ami kell kettejüknek,a boldogsághoz. Miután szép álmokat kívánt neki és aláereszkedett a kútjába,persze minden alkalommal érezte,hogy hazudik. Amint teltek a hetek,a sok ígéret egyre inkább kikezdte lelkiismeretét. De egy márciusi napon,röviddel azután,hogy hóvirággal kedveskedett a hercegnőjének,mégis megtörtént a csoda : éppen egy biciklis haladt el mellette,s miközben gödörbe hajtott,hogy megkerülje őt,zsebéből kicsúszott a pénztárcája. Addig kiabált utána,míg csak megállt. Mikor kezébe adta a bukszát,azonnal széttárta és egy ezrest emelt ki belőle. Gyönyörű,ropogós bankó volt ! Hálásan megköszönte a jutalmat,s már szaladt is vele a halomhoz,büszkén. A kút mélyén,este nem csak a pénz tette boldoggá,hanem az is,hogy jót cselekedett,valakit megmentett a nagy szomorúságtól. Aznap éjszaka,nagyon jól aludt. Ugynakkor döbbenten tapasztalta,hogy a városi élethez mennyi pénz kell,mert ott,a bukszában még nagyon sokat látott... Ezen elgondolkodott,napokig.Az első,igazán meleg áprilisi napon aztán elfogyott a türelme. Húsvét előtti szombat volt. Délután,miközben bejárta a legelőt,megszámolta pénzét,majd alkonyatkor,szép ,nyári öltönyében,érintve a halmot is,a poros dülőn,elindult. Ám a város messzébb volt,mint ő gondolta. Már kigyúltak az utcai lámpák,mikor az első százforintos boltot elérte. Szabó János,az üzlet tulajdonosa,nem sokkal zárás előtt,aznapi bevételét könyvelte. Egyszemélyes boltot vezetett. Kölnit és néhányféle cukorkát kért tőle,de ez utóbbi ne legyen túl drága fajta.-kötötte ki. Kicsit megkönnyebbült,hogy a boltban már nem volt vevő.

 - A kölniből,a legjobbat kérem ! - tette hozzá,sietve. - A hercegnőt szeretném meglocsolni vele.

 Szabó János megértően bólogatott,s miközben karamella fajtákat,meg savanyú cukorkát is kirakott eléje,eltöprengett azon,hogy mennyi féle vevője volt már,az évek során. De ez a mostani,egyikhez sem hasonlított. Világos színű,egykor ígényes öltönye - mely egyébként nagyon hasonlított az övéhez - ,több helyen is bomladozott,a varratok mentén. Kalapjában teljes virággyűjtemény ékeskedett,s a vállán egy különösen fegyelmezett szöcskét fedezett fel. Mintha ismerte volna valahonnan,ezt a harmincas éveiben járó,fura fiatalembert. Aztán beugrott neki,ahogy szaladt utána,a megtalált pénztárcájával nemrég és barátsággal nyújtotta kezét. A kimondott nevet csak késve fogta fel,mikor vevője az ezrest,a cukorkák mellé helyezte,némi apróval.

 - Mindet kérem,ha a pénzem elég lesz rá ! Meg egy csokoládét is ... És egy szál cigarettát még !

 A boltos megismerte saját ezresét és eltünődött azon,hogy most korábbi,megkimélt állapotában kapja vissza. Az aprót otthagyta,a kölni mellett. Majd eszébe jutott a cigaretta és sajátjából kínálta meg,nagyvonalúan. Vendége,a cigarettát kalapjába helyezte,a virágok mellé. Szeme hálásan csillogott,de nem mondott semmit.

 - Elnézést,de az imént nem értettem a nevét ! Volt már szerencsénk egymáshoz ...

 - Délibáb.

 Szabó János megértően mosolygott. - Hát persze ! Nagyon ötletes turistacsalogató ez így,a nyár közeledtével... meg a csikósok is,ugye ! Na,és a hercegnő,aki... akit meg fog locsolni,ő is idevalósi ?

 - Igen! Ő a Kalamóna lánya. Az apja egykor nekem ígérte a kezét. De szeretjük is egymást ! - felelte a Délibáb büszkén,magabíztosan. Hirtelen erős késztetést érzett,hogy egy valódi embernek elmondja kettejük történetét. Azt,hogy egy kútban lakott egész életében,nyáron turistákat ejt ámulatba,csupán hazaszeretetből és azt,hogy az ő hercegnője várja a halom mélyén,végre az övé lehet ma este. Nagyon remélte,hogy annyi idő után,megláthatja az arcát ... Az eladó zsebrádiójából,mely kettejük közt pihent a pulton, ekkor nagyon szép éneket hallott : " Zöld volt a mező,színes a rét... "

 - Ki ő ? - kérdezte csodálattal és kezébe vette a rádiót. Felcsillant benne a remény,hogy esténként,talán hercegnőjével hallgathatná a szép dalt. - A pénzemből megvehetném ?

 - Harangozó Teréz,talán ... - felelte Szabó János,tétován. - Sajnos,ez nem lesz rá elég. - Ekkor vette észre,hogy kabátja zsebéből,a kibomlott varratok mélyedéseiből és az ingujjak alól is szöcskék,meg poszméhek bújnak elő serényen,majd tébolyúlt röptébe kezdtek azonnal,a mennyezetről mélyen alácsüngő égő körül. Azt is furcsának találta,hogy vendége csöppet sem izzadt a  meleg öltönyben,miközben őróla dölt a verejték. A szöcskék már rátelepedtek a rádióra is. A kedves,kicsit szomorkás magyar dal utáni kemény rock,mintha méginkább vonzotta volna őket... Sietve kikapcsolta és visszahúzta,a pultról. A bogarakhoz nem nyult,inkább ő lépett hátra.

 - Zöld volt a mező. - ismételte a dal címét,a Délibáb. - Ugye,benne lesz máskor is ?

 - Minden bizonnyal !

 Sóváran nézte a rádiót,aztán fölocsúdva, gyorsan összeszedte magát.

 - A kölni,bíztosan a legjobb fajta ?

 - Egészen bíztos ! - sietett a válasszal,Szabó János. Zárórára hivatkozva,sikerült távozásra bírnia vendégét. A bolt előtt,a dülő poros útján ellentétes irányba indultak el. Majd,mint két párbajhős,egyszerre fordultak vissza,hirtelen. Ez néhányszor még megismétlődött,míg a sötétben szem elől tévesztették egymást. De Szabó János nem folytatta megszokott útját. Kertek alá lapult,kis időre,majd mintha a boltjánál akadna még dolga,visszaosont és követte a nyomokat,az út finom homokjában. Magához vette a rádiót és megszaporázta lépteit. A várost jelző névtáblánál,váratlanul eltüntek a nyomok. Zseblámpát kapcsolt,de a tábla görbe sarkairól csak a jól ismert szöcskék bámultak rá. Nemsokára elérte az utolsó lámpát,melynek fényében sok-sok éji lepke járta kesze-kusza nászát. Rég járt erre,kint a legelőn,valamikor gyerekkorában. Különös vágy támadt lelkében a kaland iránt,semmiért a világon nem fordult volna vissza. A halom,váratlanul,titokzatos komorságával emelkedett ki előtte,a pusztából. Érezte ellentmondást nem tűrő hatalmát. Ám az esti szellő,most csábító kölniillatot hozott onnan és elfojtott,suttogó hangokat,olykor apró nevetésekkel. A csillagok fényében egy párt fedezett fel,amint éppen összebújtak,a tetején. Miközben óvatosan visszavonult,büszkeséggel töltötte el,hogy az ő kölnijétől illatozik ma a legelő. Éppen azon töprengett,hogy ki is Kalamóna,de ekkor a sötétben belebotlott a régi,elhagyott kútba. A peremén nyugvó kabátra ráismert így,az éjszaka fényében is. Melege lett,saját zakóját is oda helyezte. Majd a rádiót is mellé,óvatosan,s a fal mögé lehúzódva,ezt írta zsebnoteszébe : GYERTEK MÁSKOR IS ! A kitépett lapot,a rádió alá helyezte. Felkapta zakóját és szinte szaladva tünt el a legelőről. Biztosra vette,hogy még találkoznak. Vadul dobogó szívvel,úgy érezte,mintha mesében járna. Késő éjszaka ért haza. Felesége már nem bírta ébren kivárni. Miközben mellé bújt,mégis fülébe súgta : - Be fogok mutatni neked,egy csodálatos embert,drágám ! Titkokat mesélt a környék legelőiről ! Képzeld,el fogja venni... Jó éjt !

 Húsvét vasárnapjának reggelén sikoly verte fel. Nemsokára segélykérő nyöszörgéssé csitult,az előszobában. Az ágya szélén felbukkanó szöcskéről már tudta,hogy zakócsere történt,a kútnál. Mintha kezével tapintotta is volna visszauton,az üres kölnis üveget benne,az éjszaka. Azt hitte,a mobilja. Nagyon remélte,hogy a felesége nem fedezi fel előtte.

 Egy kora nyári,esős napon beállított újra. Csak az üres kölnis üveget akarta,de egyúttal kabátot is cseréltek. A rádiót visszaadta,mivel a dalt azóta sem énekelte senki. Az üres kölnis üveg kupakját többször is ellenőrizte,- mint mondta - nem szeretné,ha esővíz folyna bele útközben. Az egyik belső zsebébe helyezte gondosan,majd ahogy jött,úgy távozott : nem zavarta a zuhogó eső. Szabó János gyors pillantást vetett a kabátra. Mivel a hidegfrontos napon lehült az idő,azonnal felvette. Bár átázott,kellemes melegben tartotta testét. Záráskor,az ajtó melletti tükörben szokás szerint végigmérte magát. Ekkor látta,hogy a kabátja itt-ott már kibomlott,a varratok mentén. Nem fogja lecserélni !-döntötte el,s egy régi dalt dúdolt magában,nagyon határozottan. Nem találta különösnek azt sem,hogy a tükörben szöcskéket pillantott meg.

 Kint,kellemes idő fogadta,előbújtak a csillagok. Bekapcsolta a rádiót, de az néma maradt. Persze ! - mosolygott magában. Mondta is a Délibáb,hogy  éjjel-nappal a dalt várta benne. Nem csoda,hogy lemerült. Holnap elviszi neki,új elemekkel. Még úgysem járt a kútban !