Donkanyar blogja

Donkanyar•  2019. április 18. 09:28

Rendhagyó Ősz

"Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,"
A Notre Dame vízköpői egyszerre mozdultak,
kőtestükbe nyilalt nyolcszáz év fegyelem.
Mohón szaladt fel-alá lépcsőkön,
de éjfélig az utcán rekedt,
így reggelre a Szajnán hagyta ágyát,
aranyló levélereket.
Másnap félve kérdezett párokat :
Járt-e itt a tavasz ?
Hisz a virágbontó május,mit igérget,
az mégsem lehet igaz !
Párisba idén is hozott az ősz
valódi fájó szerelmet,
ha kellett adott mellé gesztenyét is,
végül üres zsákkal elment.


( 2013 december 6.-án,egy pályázathoz íródott vers. Az idézet Ady Endre : "Párisban járt az Ősz" c. verséből való )

Donkanyar•  2015. április 2. 20:58

" Ahol az ösvény véget ér "

Altatóm épp kettétörtem,
szikrát vetett át,a sötéten.
( Van egy álmom : felszínre jönnék levegőért,
de fuldoklok,nylonzacskó van a számon.
Teknősként a jövőt így látom,ám vágták már le
cápaszárnyam milliárdszor levesnek,
majd löktek vissza élve,
legalább, mint tengerészt temetnek.
Végül kimentenek vízi nomádok,
ikráimból reinkarnálok,sok gyerek lesz...
Hínárvégtagjaim hullámszélben lengenek,
mind tengeri óvódák,de ha kell,hajócsavarokat fojtanak.
Csend vesz körül,vádlón roncslelkek néznek rám... Felriadok.)
Füstszárazon,üszökben,víz nélkül rágom,
( mert gyorsan kell az álom ! ),
nyelvem sasúl már és kivágott erdők nyársán,
hintanyikorgással évgyűrűkig zsibbadok tovább.
Zászlón himnusz ? Nem,nincs több tíz év.
Pálmatetőn,éjszakában kopogó eső leszek inkább.
Karbidlámpám kioltom,
évgyűrűim fakardon sötétbe lépnek.


Én nem bírom jobban versbe foglalni Nektek,
hogy a Világ,
miből fél év alatt fegyverkezik,
megvehetné Kongót,s Amazóniát.
Rio ? Majd egyszer karnevál ?
Most akarok darabot a Holdból,sötéten át !
Magasból minden kék-zöld és buján áthatolhatatlan,
én mégis elárulom Nektek,
hogy a Föld,bár végtelennek látszik,
csupán gyerektenyeremben reszket,
míg ökölbezárom.
" Bíborviskót " keresve ( ez volt a jelszavunk ),
Hófehérkével lennénk,csak ketten,
" Ahol az ösvény véget ér. "
Liánok közt,magazin lapokat indának gyúrva,
fehéren,micsoda jelenség !
Máris vele gyúrok : butorokat,egész nap, mahagónivá vissza.
Vacsorára ropogósra sült hal mindig,
vagy tapajósi halászlé,hozzá rengeteg csípőspaprika.
Csillagok telepednek mellém,sóváran.
( Olykor nyilat fognak rám,ha túl erős.)
Éjfél,templomóra kattan. ( Ruletthetem halántékán
csütörtököt mondok. Tovább élek ! )
Ma gulyásleves,darázsfészek ?
Otthoniból jóllakni,végre !
Ha enyém lenne Hófehérke,
napi két zsömlémből is All in !
És Gondwana ?
Ásítok.Esőm tompán kopog. Inkább mégis Gondwana ?
Drótketrecből leguán sziszeg a falra.
Nála mindent szabad,Hófehérke
szerelemre roppanó cseresznyeajka ... Ki van ott ?!
Vitézek,elő a fakardot !
Láncfűrésszel sötétbe vissza !
Higanyfolyó ? Aranyérvek ? Rám tör a láz ?
Torkomba újabb kininlabdacsok,mélyen. Hív a függőágy.
Megpihenek evezés közben.Háncskalapomat,
tökhéjamat tiszta vízbe mártom.
Így már jó ! Harangzúgás éjjel ?...
Kikötök tupi szellemparton.
Megáll a láncfűrészidő,utolsó évgyűrűk összefolynak.
Merre van a fatemplom ? " Vak vagyok,vak ! "
Maradj zöld pokolban, " Bíborviskó ! "






( Gondolatok a Föld Órája napján. Molnár Gáborra emlékezve. )


Donkanyar•  2015. március 22. 18:18

A Szellem

A házban két idegen vert tanyát. Isten lehetett volna csak megmondhatója,hogy milyen nyelvet beszéltek,s kik voltak,de nem Károly napot ülnijöttek,annyi bíztos ! Ezt onnan tudta,hogy jóval utána jelentek meg,éjszakának közepén és az előszobában nem üdvözölték őt,ráadásul csokoládét
sem kapott tőlük,mint a többi Vendég Szellemtől ilyenkor. Miközben átnéztek rajta egy öngyújtó lángjánál,fura pergő nyelven váltottak szót,majd
szétválva,sietősen eltüntek a szobákban. Le sem kabátoltak a fogasra,mint a régi,kedves vendégek. A Gyerek Szellem sértődötten vonult vissza
saját szekrényébe és onnan hallgatta,amint átkutatják a ház többi üres szekrényét,meg fiókjait. Ekkor félelem kerítette hatalmába. Bár fordultak
elő máskor is lemaradozó vendégek,mint János bácsi,meg Irma néni a faluból,mert ők mindig külön jöttek sógort köszönteni,vagy valaki a sófalviak közül,a két
idegent most nem tisztességes szándék hozta ide. Tudta,megérezte ezt. Egyedül maradt a ház lakója,a többi Szellem kiszámíthatatlanul,csak ritkán
látogatott haza névnapra,vagy karácsonyra,rájuk éppen most nem számíthatott. Miután átjárták a pincét,meg a padlást is,ahol ásvány gyűjteménye
porosodott,a kutatás zaja egyre közeledett. Fura zaj volt ez : vésztjósló,megalázó,még akkor is kíméletlenül találva rá,mikor halkabb lett valamiért
pár pillanatig. Míg nem,váratlanul a vendégszobában ütötte fel fejét,az ő szekrénye mellett. A Gyerek Szellem magához ölelte,szorosan Apja hegedűjét
és elhatározta,hogy élete árán sem engedi át a betolakodóknak. Játékait közelebb tolta lábával az ajtóhoz,inkább vigyék azokat,majd a sorsra bízta
magát,a sötétben. A kinti zaj abbamaradt kis időre ( mégis elárulta ezzel magát ? ),ám megjelent előtte ekkor Apja arca és hallotta,látta nevetését is,
ahogyan rátekintett mindig sóváran,kíváncsian,mikor borába kortyolt,talán erősen várva a pillanatot,hogy végre felnőttként koccinthassanak majd.
A hegedűjét még ilyenkor sem tette le,a másik kezében fogta vonóval együtt,csak annyi időre pihenve meg éppen,míg a cimbalom húrjai átjárták
a falak repedéseit is,oda próbálva becsalogatni,azt a neki még akkor annyira meztelenül,kényeskedve nyafogó hangot,amit a harmadik testvér
hegedűje ezalatt érettebbé varázsolt lelkében,évről-évre ... Ekkor, mintha kiszakították volna a szekrényajtót. Az öngyújtó fényében látta a játékai
közé nyomuló idegen, kabátos kezet. A cipőkrémdoboz kerekű traktor kibukott,a padló szőnyegére és azonnal követte egy levélborítéknyi postabélyeg.
A kéz tovább kotorászott,végtelennek tünő ideig,majd hirtelen visszakozott,szitkozódás közepette. Valószínűleg,a korcsolya éle lehetett a tettes,vagy
a fakard sokat látott,szálkásodó pengéje. Miközben továbbra is szorosan fogta  a hegedűt,a résnyire nyitva maradt ajtón mindent jól láthatott,ami a szobában
történt. Arra gondolt,hogy magával kellett volna vinnie a szekrénybe Kusztos Endre sóhegyes szellemképeit,meg Lajos bácsikája korondi festményeit
is a falról,de ezzel már elkésett. A családi műkincsek szerencsére hidegen hagyták a két jövevényt. Miután valószínűleg semmit nem találtak az
egész házban,csüggedten ültek asztalhoz. A névnapról visszamaradt süteménydarabkákat falták mohón,s eközben tovább vitatkoztak idegen 
nyelvükön,bizonyára egymást okolva a nem várt kudarcért. Bár ez volt egy egész évnyi elemózsiája,nem bánta,hogy felfalják. Tudta : a békéért
árat kell fizetni. Aztán a bor következett. Két üvegben is volt,igaz egyik sem tele,de a szellemeknek még így is évekig kitartott volna. Ráadásul
erős,kicsit karcos házibor. Nem bánta,hogy nyakalni kezdték,úgysem ivott egymagában soha. Beszédük hamar csendesedett a bortól. Melegük is lehetett tőle,
mert egyikük kivitte mindkettejük kabátját a fogasra. Béke támadt köztük hamar,még dünnyögtek,motyogtak valamit egy ideig,vígasztalódva.
Végűl az asztalon aludtak el. Mikor horkolásuk jelezte,hogy már nincs mitől tartania,kiosont az előszobába. Kabátjaik láttán eszébe jutottak a régi
névnapok kalapcseréi. Most nem voltak kalapok,de úgy döntött,ellenőrzi mégis,nem vettek-e magukhoz valamit a házból. Egyik belső zsebében
kopott pénztárca lapult. Kis ideig töprengve fogta a kezében,majd átcsúsztatta a másik,teljesen üres kabát zsebébe. Régen,a szülei szigorúan
megtiltották nekik az ilyesmit,csak kalapokkal tehették. Igaz,olykor egy cigit is elemeltek valamelyik zsebből. A szekrénybe rejtette,aztán mikor
eljött a tavasz,hátramentek az erdőbe,ahol a sódombok oldalában maradt néhány lövészárok,még a háborús időkből. Ábrándozva,ott szívták el
hárman,bátyjával,meg unokatestvérével. Mindig imádta azt a helyet. Jókora erdeisíkló tanyázott sokáig,a bokrok közt. Megfigyelhette,amint
felnő,hatalmasra,már nem kellett tartania semmitől,mikor találkoztak fölágaskodott,nála is magasabbra,úgy nézték egymást,aztán lassan,méltóságteljesen tovasíklott ... Keveset szokott aludni éjszakánként, csak elbóbiskolt néhány
percre,mint általában a szellemek. De a kintről jövő, igazi horkolás most ólomként nehezedett szemére,a szekrény mélyén. Hajnaltájt az erőszak hangjai
ébresztették : dulakodás,szitkozódás,majd rohanva távozás.Nem érthette beszédüket,de sejtette mi történt : az egyik kabátzsebből a másikba vándorolt pénztárcán kaptak hajba.
Majd hosszú ideig mély csend követte a civakodást Persze,nem tudta meddig,hiszen az időt ő sosem mérte. Nem érezte szükségét soha ilyesminek. Meg volt jól
a játékai közt,csak őriznie kellett a hegedűt. Évek mulva eljöttek még,igaz külön-külön. De már nem nézhettek át rajta egy öngyújtó lángjánál.
Felnőtt Szellem lett.


Donkanyar•  2015. február 26. 20:42

A Hideg Szoba

Nem elég nekem az éjszakák csendje,
a nappalokéból is kérek !
A székek,a szekrény,s az esküvői fénykép csendjét a falon,
kedvemre,most mind hallgatni akarom !
Miután a Hideg Szobából elmegyünk sorra,
én visszatérve,tovább maradok.
Hadd reszkessenek fülemben,a régi,
reggelig tartó Károly-napok !
A mindenki kedvenc nótája,a cimbalom,
a hegedűszó,s a gyermeknek is járó karcos bor,
Ti nem mondtátok,hogy egyszer vége lesz,
hogy semmi más,mint emlék marad akkor !
Szekrényajtóm nyikorgón kinyítom,magamra csukom.
Hé Te,ott ! Már nincsen szörny a sötétben ?
Nesze,ez ! De ne fald úgy,mint régen !...
Hát Te emlékszel-e,hogyan csentünk cigarettát kabátzsebből,
s kevertük össze a kalapokat fogason ?
Csak azért,hogy egy kicsit,csak néhány perccel
minden tovább tartson ...


Másnap korán indulok,
( messzire megyek ! ).
Visszapillantómban feltünik,
s ordítva rohan utánam egy gyerek,
de én gyáván taposom a gázt,
( nagyon rég ... ) .
Mintha láttam volna már fényképen,
amint a jobb sorsot várja,
féluton valami  nyomja zsebem :
az este nálam maradt Apám hegedűgyantája.


Donkanyar•  2014. április 27. 22:42

Szabó János és a Délibáb

A rádobott csokispapírokból és cigarettásdobozokból már szép gyűjteménye volt. Ha elment a kút mellett valaki,szinte bíztosan ott ürítette ki zsebét és az mind rajta landolt. Szilveszterkor,éppen a dülő végén petárdázott egy jókedvű társaság,így abból is jutott neki. Azt viszont nem bánta,hogy az üres Törley-s üveg a bakancsán koppant. Odafent,valamiért rányomták a dugót,ezért maradt is benne egy kevés pezsgő még. Mintha gondoltak volna rá. Már akkor,a bortól megrészegülten fejébe vette,hogy nemsokára ő is kipróbálja a nagyvárosi életet és majd világot látott uriemberként tér vissza, a hercegnőjéhez. Attól a naptól szorgalmasan járta végig,a város széli,elhagyott dülőket. Szilveszter után talált is pár forintot,s ahogy olvadni kezdett a hó,tavasz közeledtével,újabbakat. Minden nap végén elment a halomhoz,mely hegyként emelkedett a puszta fölé,nem messze a gémeskúttól és így szólt,büszkén :- Már ötven forintom van,hercegnőm ! Már hetvenöt ! Már kilencven !...Ám a százat csak nem bírta túllépni. Azután naponta bevallotta neki,hogy még nincsen több,de aludjon csak,ő valahogyan megszerzi azt,ami kell kettejüknek,a boldogsághoz. Miután szép álmokat kívánt neki és aláereszkedett a kútjába,persze minden alkalommal érezte,hogy hazudik. Amint teltek a hetek,a sok ígéret egyre inkább kikezdte lelkiismeretét. De egy márciusi napon,röviddel azután,hogy hóvirággal kedveskedett a hercegnőjének,mégis megtörtént a csoda : éppen egy biciklis haladt el mellette,s miközben gödörbe hajtott,hogy megkerülje őt,zsebéből kicsúszott a pénztárcája. Addig kiabált utána,míg csak megállt. Mikor kezébe adta a bukszát,azonnal széttárta és egy ezrest emelt ki belőle. Gyönyörű,ropogós bankó volt ! Hálásan megköszönte a jutalmat,s már szaladt is vele a halomhoz,büszkén. A kút mélyén,este nem csak a pénz tette boldoggá,hanem az is,hogy jót cselekedett,valakit megmentett a nagy szomorúságtól. Aznap éjszaka,nagyon jól aludt. Ugynakkor döbbenten tapasztalta,hogy a városi élethez mennyi pénz kell,mert ott,a bukszában még nagyon sokat látott... Ezen elgondolkodott,napokig.Az első,igazán meleg áprilisi napon aztán elfogyott a türelme. Húsvét előtti szombat volt. Délután,miközben bejárta a legelőt,megszámolta pénzét,majd alkonyatkor,szép ,nyári öltönyében,érintve a halmot is,a poros dülőn,elindult. Ám a város messzébb volt,mint ő gondolta. Már kigyúltak az utcai lámpák,mikor az első százforintos boltot elérte. Szabó János,az üzlet tulajdonosa,nem sokkal zárás előtt,aznapi bevételét könyvelte. Egyszemélyes boltot vezetett. Kölnit és néhányféle cukorkát kért tőle,de ez utóbbi ne legyen túl drága fajta.-kötötte ki. Kicsit megkönnyebbült,hogy a boltban már nem volt vevő.

 - A kölniből,a legjobbat kérem ! - tette hozzá,sietve. - A hercegnőt szeretném meglocsolni vele.

 Szabó János megértően bólogatott,s miközben karamella fajtákat,meg savanyú cukorkát is kirakott eléje,eltöprengett azon,hogy mennyi féle vevője volt már,az évek során. De ez a mostani,egyikhez sem hasonlított. Világos színű,egykor ígényes öltönye - mely egyébként nagyon hasonlított az övéhez - ,több helyen is bomladozott,a varratok mentén. Kalapjában teljes virággyűjtemény ékeskedett,s a vállán egy különösen fegyelmezett szöcskét fedezett fel. Mintha ismerte volna valahonnan,ezt a harmincas éveiben járó,fura fiatalembert. Aztán beugrott neki,ahogy szaladt utána,a megtalált pénztárcájával nemrég és barátsággal nyújtotta kezét. A kimondott nevet csak késve fogta fel,mikor vevője az ezrest,a cukorkák mellé helyezte,némi apróval.

 - Mindet kérem,ha a pénzem elég lesz rá ! Meg egy csokoládét is ... És egy szál cigarettát még !

 A boltos megismerte saját ezresét és eltünődött azon,hogy most korábbi,megkimélt állapotában kapja vissza. Az aprót otthagyta,a kölni mellett. Majd eszébe jutott a cigaretta és sajátjából kínálta meg,nagyvonalúan. Vendége,a cigarettát kalapjába helyezte,a virágok mellé. Szeme hálásan csillogott,de nem mondott semmit.

 - Elnézést,de az imént nem értettem a nevét ! Volt már szerencsénk egymáshoz ...

 - Délibáb.

 Szabó János megértően mosolygott. - Hát persze ! Nagyon ötletes turistacsalogató ez így,a nyár közeledtével... meg a csikósok is,ugye ! Na,és a hercegnő,aki... akit meg fog locsolni,ő is idevalósi ?

 - Igen! Ő a Kalamóna lánya. Az apja egykor nekem ígérte a kezét. De szeretjük is egymást ! - felelte a Délibáb büszkén,magabíztosan. Hirtelen erős késztetést érzett,hogy egy valódi embernek elmondja kettejük történetét. Azt,hogy egy kútban lakott egész életében,nyáron turistákat ejt ámulatba,csupán hazaszeretetből és azt,hogy az ő hercegnője várja a halom mélyén,végre az övé lehet ma este. Nagyon remélte,hogy annyi idő után,megláthatja az arcát ... Az eladó zsebrádiójából,mely kettejük közt pihent a pulton, ekkor nagyon szép éneket hallott : " Zöld volt a mező,színes a rét... "

 - Ki ő ? - kérdezte csodálattal és kezébe vette a rádiót. Felcsillant benne a remény,hogy esténként,talán hercegnőjével hallgathatná a szép dalt. - A pénzemből megvehetném ?

 - Harangozó Teréz,talán ... - felelte Szabó János,tétován. - Sajnos,ez nem lesz rá elég. - Ekkor vette észre,hogy kabátja zsebéből,a kibomlott varratok mélyedéseiből és az ingujjak alól is szöcskék,meg poszméhek bújnak elő serényen,majd tébolyúlt röptébe kezdtek azonnal,a mennyezetről mélyen alácsüngő égő körül. Azt is furcsának találta,hogy vendége csöppet sem izzadt a  meleg öltönyben,miközben őróla dölt a verejték. A szöcskék már rátelepedtek a rádióra is. A kedves,kicsit szomorkás magyar dal utáni kemény rock,mintha méginkább vonzotta volna őket... Sietve kikapcsolta és visszahúzta,a pultról. A bogarakhoz nem nyult,inkább ő lépett hátra.

 - Zöld volt a mező. - ismételte a dal címét,a Délibáb. - Ugye,benne lesz máskor is ?

 - Minden bizonnyal !

 Sóváran nézte a rádiót,aztán fölocsúdva, gyorsan összeszedte magát.

 - A kölni,bíztosan a legjobb fajta ?

 - Egészen bíztos ! - sietett a válasszal,Szabó János. Zárórára hivatkozva,sikerült távozásra bírnia vendégét. A bolt előtt,a dülő poros útján ellentétes irányba indultak el. Majd,mint két párbajhős,egyszerre fordultak vissza,hirtelen. Ez néhányszor még megismétlődött,míg a sötétben szem elől tévesztették egymást. De Szabó János nem folytatta megszokott útját. Kertek alá lapult,kis időre,majd mintha a boltjánál akadna még dolga,visszaosont és követte a nyomokat,az út finom homokjában. Magához vette a rádiót és megszaporázta lépteit. A várost jelző névtáblánál,váratlanul eltüntek a nyomok. Zseblámpát kapcsolt,de a tábla görbe sarkairól csak a jól ismert szöcskék bámultak rá. Nemsokára elérte az utolsó lámpát,melynek fényében sok-sok éji lepke járta kesze-kusza nászát. Rég járt erre,kint a legelőn,valamikor gyerekkorában. Különös vágy támadt lelkében a kaland iránt,semmiért a világon nem fordult volna vissza. A halom,váratlanul,titokzatos komorságával emelkedett ki előtte,a pusztából. Érezte ellentmondást nem tűrő hatalmát. Ám az esti szellő,most csábító kölniillatot hozott onnan és elfojtott,suttogó hangokat,olykor apró nevetésekkel. A csillagok fényében egy párt fedezett fel,amint éppen összebújtak,a tetején. Miközben óvatosan visszavonult,büszkeséggel töltötte el,hogy az ő kölnijétől illatozik ma a legelő. Éppen azon töprengett,hogy ki is Kalamóna,de ekkor a sötétben belebotlott a régi,elhagyott kútba. A peremén nyugvó kabátra ráismert így,az éjszaka fényében is. Melege lett,saját zakóját is oda helyezte. Majd a rádiót is mellé,óvatosan,s a fal mögé lehúzódva,ezt írta zsebnoteszébe : GYERTEK MÁSKOR IS ! A kitépett lapot,a rádió alá helyezte. Felkapta zakóját és szinte szaladva tünt el a legelőről. Biztosra vette,hogy még találkoznak. Vadul dobogó szívvel,úgy érezte,mintha mesében járna. Késő éjszaka ért haza. Felesége már nem bírta ébren kivárni. Miközben mellé bújt,mégis fülébe súgta : - Be fogok mutatni neked,egy csodálatos embert,drágám ! Titkokat mesélt a környék legelőiről ! Képzeld,el fogja venni... Jó éjt !

 Húsvét vasárnapjának reggelén sikoly verte fel. Nemsokára segélykérő nyöszörgéssé csitult,az előszobában. Az ágya szélén felbukkanó szöcskéről már tudta,hogy zakócsere történt,a kútnál. Mintha kezével tapintotta is volna visszauton,az üres kölnis üveget benne,az éjszaka. Azt hitte,a mobilja. Nagyon remélte,hogy a felesége nem fedezi fel előtte.

 Egy kora nyári,esős napon beállított újra. Csak az üres kölnis üveget akarta,de egyúttal kabátot is cseréltek. A rádiót visszaadta,mivel a dalt azóta sem énekelte senki. Az üres kölnis üveg kupakját többször is ellenőrizte,- mint mondta - nem szeretné,ha esővíz folyna bele útközben. Az egyik belső zsebébe helyezte gondosan,majd ahogy jött,úgy távozott : nem zavarta a zuhogó eső. Szabó János gyors pillantást vetett a kabátra. Mivel a hidegfrontos napon lehült az idő,azonnal felvette. Bár átázott,kellemes melegben tartotta testét. Záráskor,az ajtó melletti tükörben szokás szerint végigmérte magát. Ekkor látta,hogy a kabátja itt-ott már kibomlott,a varratok mentén. Nem fogja lecserélni !-döntötte el,s egy régi dalt dúdolt magában,nagyon határozottan. Nem találta különösnek azt sem,hogy a tükörben szöcskéket pillantott meg.

 Kint,kellemes idő fogadta,előbújtak a csillagok. Bekapcsolta a rádiót, de az néma maradt. Persze ! - mosolygott magában. Mondta is a Délibáb,hogy  éjjel-nappal a dalt várta benne. Nem csoda,hogy lemerült. Holnap elviszi neki,új elemekkel. Még úgysem járt a kútban !






Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom