Dobos József blogja

Hol van már a szendeséged
Édes drága kedvesem.
Tovatűnt, mint éji álom
S ez lett az én végzetem.


Amikor leszáll az este
Téged újra fűt a vágy
Halkan szólsz, de tudom jól hogy,
Nincs menekvés; vár az ágy.


Így vívjuk az ágy-csatákat
Amíg jő a pirkadat,
S csak akkor adsz kegyelmet, ha
Bennem szusz már nem marad.


Reggel mikor felébredve
Kezem, lábam megremeg,
Csak azt kérdem önmagamtól:
- Mért nem lettem szerzetes?


Ám amikor, néhanapján
Benned a tűz nem lobog.
Alig várom, hogy szólj halkan:
- Várlak bent az ágyamon!


Maradj ilyen mindörökre
Ez a vágyam semmi más
És amíg erővel bírom,
Megvívunk sok száz csatát. 


( kb öt éve de lehet , hogy még régebben került

Kábítószer, amit te adsz nekem.

Ahogy játszol forró testemen.

Ha rád gondolok újra fűt a vágy

S a lelkem, egy újabb adagért kiált.

Kalandozás

Amikor egy nyugodt éjjel
Felriadok csöndesen,
Ősi ösztön tombol bennem
kalandozni kénytelen.

Vágy feszíti egész bensőm
Ez uralja tettemet,
Elindulok felfedezni
Gyönyörű szép testedet.

Bejárom e csodás tájnak
Minden kicsi zeg-zugát,
Nem maradhat rejtve tőlem
Semmi féle kincse már.

Felderítek hegyet, völgyet
Síkságot és dombtetőt,
S kalandok közt barlang mélyén
Töltök majd el sok időt.

Ha majd a sok vándorlástól
Elfáradnak tagjaim,
E gyönyörű szép országról
Szólnak akkor álmaim.

Megkeresi fáradt lelkem
A te kicsiny szívedet,
Az dalol majd szerelemről
Altatódalt énnekem.