Pihenőké

Diacska•  2013. szeptember 6. 21:03

Lefelé néz(z)

 

Isten

-Vagy-

Ok

.

Diacska•  2013. augusztus 29. 22:35

Eszmélés

Csöndre intettek az évek. Hallgatok.

Jaj nektek szerelmek, jaj nektek tegnapok.

Bár tudnám sajnálni magam értetek,

De helyette csak a lélekémelyítő fásultság

Lebeg a fejem felett… nap, mint nap.

És azokra az estékre emlékezem,

Mikor még tudtam sírni, ha fájt,

De a sós víz hamar oldódik a fényben,

S az egyetlen, ami megmaradt,

Az a tompán lüktető szívseb… itt bent,

Amibe évek óta rejtelek…

Magam elől is.

S hogy ne kelljen látnom,

Sóhajtva hunyok szemet

Minden Istentől való jel felett,

És játszom: gyermeket, buta lányt, színlelt beteget.

Ki nem érti szavaid, csak mosolyogva bámul,

Míg meztelen tekinteted aláhull végleg.

S az idő lelkemmel egyre körbe jár,

Mint súlyos, nehéz esti zsoltár

Az üres templomok éneklő visszhangjával.

 

Csöndre intettek az évek, hallgatok

Jaj nektek szerelmek és jaj nektek tegnapok,

Az idő lomha léptekkel bűvöli a lelkem,

Fényt söpör az Isten egy gyógyuló szívsebben,

 

Miben érnek bűvös, csodás jelek,

Mióta magában téged felfedezett.   

Diacska•  2013. augusztus 1. 16:00

Korlátok

Olvad a bőröm a nyári ég alatt,

Belecsorog a fényes messziségbe.

Törött hárfadalra dalolnak az angyalok,

Életre kel a bóbita pihéje.

Elolvad a homok, vele a pillanat.

Minden csak emlék, pillangó mosoly.

Tágra nyílt íriszek zárt ajtói mögött

Bolygózik a lélek, mint megfáradt fogoly.

Diacska•  2013. július 27. 23:31

Nyár van

Nyár van. A délután vörösétől 

 

Homályossá izzadtak az ablakok,

 

S a rajtuk átszűrődő fény-illat 

 

Most körbelengi a házak homlokzatát.

 

Bennem is csipkét bontanak a lázongó molekulák, 

 

Hintáztatja magát a vágy 

 

Érted, vagy bárkiért, csak halni, halni végre

 

Valamiért, amiért érdemes volt nyelvem alá

 

Olvasztani tiéd. 

 

Mondom, nyár van. Napszúrástól szenved a Föld.

 

S én szenvedek vele, nélküle.

 

Diacska•  2013. július 27. 02:19

Adj okot sírnom

Előtted térdelek, mint festett ige előtt,
Száraz üvegbúra két szemem deleje.
Ajándék lenne most a legkisebb könnycsepp,
Adj okot sírnom, itt az ideje!