Pihenőké
(Vért izzad köröttem az idő)
Esik. A tócsák fölött
Meztelen nyár suhan.
(Vért izzad köröttem az idő.)
Hallgatok mélyen,
Borzongó csend van,
Hallgatsz sötéten
Királyságodban.
Részem
Jó lenne elmondani neked,
Hogy több éve nem alszom már,
Csak neved visszhangzik bennem,
Mint sötét, éji zsoltár, ha álmodni kell.
Mert itt vagy te is, bennem, komor tekintettel;
Homlokod ráncait egyenként idézem fel.
Jó lenne elmondani neked, hogy
Nem tehetek róla,
De Isten belém vésett.
Késsel, szikével, szigorú szóval,
S nincs az az erő, ami belőlem kitéphet.
Észrevenni sem akartalak, csak a vérerek,
Pumpálták belém a sok ezer jelet
Rólad, ki ott vagy már minden sejtben,
Atomban. Minden lüktetés teérted van...
Estkénként hosszan bámulom arcod,
Jobban ismerlek magamnál
Már nem vívok veled -
Megnyertél minden harcot,
A lámpafény is teérted kiált...
Makacs voltam, önző, gyerek.
Hosszú ideig rejtettelek magam elől.
S most, hogy így vagyok, hogy látlak,
Az emlékek magunknak helyet találnak
Bennem, hol hirtelen értelmet nyert minden
Buta szavad, s honnan minden gondolat
Hozzád siet, szalad, ha eleresztem őket.
Mondom, több éve már...,
Több, mire emlékszem, mert
Csak Isten tudja pontosan, hogy
Mióta vagy részem.
Íme, a vers!
Könyökölök az éjben, nyaldos a magány.
Én lenni idegen!
Jönni messzi táj!
Cipelni nehéz szív!
Ha szembe fordulunk magunkkal,
Ugyan ott kötünk ki.
Én mindig is
Hátat fordítottam magamnak, és
Neked is, de támasztjuk egymást.
Te nem tudod, kinek dőlsz, csak én
Ismerlek ezer éve már,
Csak én tudom tested vonalát:
Belőlem születtél, csak én ölhetlek meg
Magamnak, magamban.
Íme egy vers!
Rólad,
Neked.
Egy ember,
Aki magának készített,
S magát neked…
Szertartás
Zöld-hajú szél- varázsos lány.
Zöld kendő ring fényderekán.
Kergetőzik a víg beste,
Illatként ring könnyű teste.
Tánca merész, hangja dobog,
Sámán dalra vígan forog,
Üti, veri keze, lába,
Könnyen fut a világfára.
Tenyerében tűz lobban fel,
Ismeretlen nyelven perel.
Istent, démont hív magához,
Forró ajka minket kárhoz.
Járja, járja ékes táncát,
Üti, veri a világfát,
Hajlong vele jobbra, balra,
Egekig ér bűvös karja.
Körülötte beteg testek
Révületben, félve lesnek.
Várják kegyük, gyógyulásuk,
Szüntelen a vonaglásuk.
Halványul a sámán ének,
Felnevetnek ifjak, vének,
Gyertya alszik, megül a zaj,
És földre roskad egy zöld jaj.
Odaértett
A nyolcadik napon megteremtette Az őszt.