Pihenőké

Ha Te nekem kötöttet, Én neked szabadot,

Olyasmivel illetlek,amit adni tudok,

Kócos, frufrus verset…

Annak ki zsebében rímeket hord,

Szóval neked…

Én szavakba öntelek,a rím most nem lényeg,

Hadd formáljalak ez egyszer kedvemre téged,

Úgy,ahogy én látlak…

Ahogy szemem előtt fested át a világot

Egy –egy „négysorosban”…

Hol nevettetsz,hol kápráztatsz

Fából vaskarikát faragsz…

Míg én ámulok…

S kételkedsz…hogy szeretnek…?

Fejemet fogom…de nem győzködlek…

Tudod Te mit tudnod kell…

A többi nem érdekes…

De abban egyet értek veled,

Ha a „jónép”enni szeret,

Adjuk meg mi jár nekik,

Ha már a fél almát is kettészelik,

Hogy még jobban belelássanak…

Akkor adjunk nekik szerszámot

Hadd ássanak…

S én ígérem,hogy veled nevetek,

Ha te velem nevetsz…

KIT SZERETNEK A NŐK?

Vátszjájána

Az asszonynép kit szeret?
Ki nyeri el kegyüket?
Aki szivük ismeri,
aki velük volt kicsi,
akinek a szava méz,
aki ifju és merész,
aki kezd és célba fut,
aki parancsolni tud,
aki, ha szól, szellemes,
aki hallgat s jellemes,
aki vágyak követe,
akinek lát a szeme,
akit más és legkivált
barátnő is megkivánt,
aki szomszéd, régi, jó,
aki rokon, új s bohó,
aki szinházakba jár,
akit vonz a zöld határ,
aki jókedvűen ad,
aki hős és elragad,
aki úr a sors felett,
aki hirben, pénzben, észben
vagy szépségben, ölelésben
lefőzi a férjüket.

(Szabó Lőrinc)

Ha már enyhül a zavar,előveszlek

Leporollak,nézegetlek

Elgondolkodom rajtad

És,hogy vajon meddig tarthat

Míg elér,hozzád…

Míg hozzád érek

Hozzád férek….

Míg meggyógyul beteg

Lelkem…

Hogy meddig fekszem…

Csak úgy,mozdulatlan

Ébren,de hangtalan

Hogy meddig álmodom

Hogy élek…

Mert míg attól félek

Hogy éljem az álmom

Míg nem jön ki hang

A megrekedt számon

Addig pang

Az üresség,

itt bent…

Presszer Gábor:Neked írom a dalt 

Hej! Te, aki az utcán újságot árulsz,
És 5-kor kelsz, zötyögsz villamoson,
És éjjel tanulsz, és fáj a szemed,
És a fáradtságtól a könnyed kicsordul.
Adj egy percet nekem az életedből!

Hej! Te, aki nappal a dolgodat végzed,
S géped vezeted és hajtod magad,
És embert gyógyítasz és gyereket tanítsz,
És este fáradtan várod az álmodat,
Te is adj egy percet nekem az életedből!

Refrén:

Vártam rá, hogy elmondjam, hogy elénekeljem,
Hogy tudd, hogy érezd, hogy elhidd nekem,
Hogy Neked szól a gitár, Neked zörög a dob,
Neked gyúlnak a fények, és csak Neked írom a dalt!
Neked énekelek! Neked írom a dalt! Neked énekelek!

Asszony! Te, aki életet adtál kezemnek,
Hogy Neked is írjon egy dalt.
Most ülj le szépen, tedd öledbe kezed,
És hunyd be a szemed, és csendben figyelj rám.
Még egy percet kérek az életedből!

Refrén:

Vártam rá, hogy elmondjam, hogy elénekeljem,
Hogy tudd, hogy érezd, hogy elhidd nekem,
Hogy Neked szól a gitár, Neked zörög a dob,
Neked gyúlnak a fények, és csak Neked írom a dalt!
Neked énekelek! Neked írom a dalt! Neked énekelek!

Lány! És most Te jössz a sorban,
Kinek tudnia kell, hogy Rád is vár még egy dal.
Oh, de nem ez a dal, egy sokkal szebb,
Ami csak a Tiéd! Oh, most figyelj rá!
Adj egy percet nekem az életedből!

Refrén:

Vártam rá, hogy elmondjam, hogy elénekeljem,
Hogy tudd, hogy érezd, hogy elhidd nekem,
Hogy Neked szól a gitár, Neked zörög a dob,
Neked gyúlnak a fények, és csak Neked írom a dalt!
Neked énekelek! Neked írom a dalt! Neked énekelek!

Valahogy egész nap ez jár a fejembe:

Egy dal ami idegesítően fülbemászó

Idegesít,mert egyfolytában dúdolnám

És dúdolnám,mert fülbemászó...

De szerintem a szöveg a legklasszabb

Ajánlásodra áthoztam,így sem olvassa majd mindenki,de lehet többen...:)

Kóbor lelkek vagyunk
Otthonra sosem lelünk
Szobánk a kozmikus tér
Fájunk,mert belőlünk
Igazából senki sem kér
Ezért esszük egymást
Kóstolgatjuk a gyanúst
S imitáljuk közben
Hogy nem ismerjük a húst
Pedig mind ragadozók vagyunk
De jól pallérozott agyunk
Hűen tud hazudni magunknak...a másiknak
De a tényen ezek már mit sem lágyítnak
Tudjuk egymásról,hogy ki mennyit ér
Ezért vigyázzunk,mert a bosszú mindig enni kér
A vádaskodás(most már tudom) nem ér feleletet
Inkább tartsuk meg egymás közt a szeretet
Ha lehet...