Denise blogja

Személyes
Den•  2019. január 8. 10:25

Egy régi piruett emlékére

Alsó dunaparti sétálós tájakon, kutyámmal szaladtunk még fix lábakon..
Úgy tettük mindezt, mintha tavasz lenne.
Szeretünk nyomokat hagyni, úgymond, fejtvesztve.


Azonnal felkapott, egy óriás szellő.. Fejemet hordva égbe meszelő, szempillat gyorsasággal eltűnt a talaj.
A nem súlytalan mozdulattal,
a hó betakart.


Még lélegzem..látva füstös lehelletem, észbekapva ahogy az eget kémlelem s hallva lihegést a fülem mellett.
S azt is meghallom, ahogy harsanva kiálltom..bsza meg.


Összerakva magam mint Picasso bohóca, darabjaim szedve havat kotorva, 
kutyám értetlen állva kinevet.
S emlékeimben előtört egy rég ismételt piruett..



Den•  2019. január 7. 16:16

Egy nagy, filozófiai kérdés

Jobb-e soknak lenni, vagy inkább eltűnni hirtelen?Mi az a sok de mégsem elég..vagy?

Tán az lehet a végtelen?

Den•  2018. december 9. 14:32

Félkóma

Látod, ahogy a fény hasad??

Arcodon, körtáncot jár.

Takaróból lassan kibontod magad s kócos hajad,

mint szénaboglya áll.


Majd lépsz kettőt, 

míg a görbe tükörhöz érsz

s magadat megpillantva hátrahőkőlsz, mert vissza,

egy földönkívüli néz.


Itt, ott egy rés a homlokodon..

Ohh.. ez egy harmadik szem??Nem..nem..az, csak pár ragasztott vonal, mit az idő olykor tán odabiccent.


Szemed magadba réved,

ismerkedőn a furcsa idegennel..

S mint sikoltó alak fejedet fogod,

észbe kapva..hol hagytad a szemüveged?


Ahogy egy olajozott rugóláb,

úgy rohansz jó szemedért,

Orrvágányra feltolva, büszkén, ismét rád tör a fény..


Lámpát gyújtasz, hisz fél a homály akárcsak én s az idegen..

S bátrabban tekintem tükörképem, igen..ez a száj, szem, haj..hna..ezt, ismerem.





Den•  2018. november 29. 18:34

Jóccakát

Álmodik a természet

megpihenni látszik.

Abban rejlő életek

csendben bújkállik..


Láthatatlan takaró

fedi be a tájat,

megfáradt gondolatok

számlálják a nyájat.


Roppanó ágak, 

avart keltő léptek.

Ki nem álmodón kergeti,

a hold sütötte éjjelt. 


Koldusként kajtatva

a végelátlan teret,

sötétbe borult éjben,

csak egy ösztöne dereng.


Éjjeli fülesek.

Szemeik, tágra.

Huhogások visszhangja,

szárnyak bontása.


Majd minden elcsitul

a sötétség ege alatt,

bebújva hideg elől,

meleg otthona, marad.


Megnyugvón hajtom

én álomra a szemem..

Kezemben arcom.

s hajlított törzsemen,

átsuhan rengeteg

történés a létben.

S elvisz egy illúzió,

újabb mese-képbe.





 

Den•  2018. november 9. 14:26

Óceániának hírnökeként

Hat lábbal az ebadtámmal 

köd szállott el felettünk, 

Duna víznek illatában fanyarodva nevettünk.


Vijjogással hadat üzent 

a sirályok éneke,

majd hopp, gondolatban hazarepített vele..


Itt hon, mintha otthon lennék.


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom