Statisztika

Demonboy20•  2019. január 12. 20:54

2018

Véget ért a 2018-as év, és ebből az apropóból szeretnénk néhány érdekes statisztikai adattal meglepni téged.

2018-ban egy-egy szerzőnek átlagosan 7 verse jelent meg a www.poet.hu cím alatt. Tőled 15 verset publikáltunk az év során, ami jóval meghaladja az átlagot. Ez azt jelenti, hogy nagyjából 24.3 naponta került fel tőled vers a Poetre. Igazán termékeny vagy, csak így tovább! :)

A 2018-ban publikált verseidet összesen 6543 alkalommal tekintették meg látogatóink, ezzel pedig az év legolvasottabb szerzőinek felső 5%-ába tartozol. Ez nagyon jó teljesítmény, gratulálunk! Születésnap című versed volt a legnézettebb 2728 megjelenéssel (egy-egy alkotást átlagosan 187-en szoktak megtekinteni).

436 alkalommal voltak olyan hatásosak soraid, hogy az olvasók kedvencnek jelöljék őket. Pletykafészkek című versed volt a legnépszerűbb 71 kedvencnek jelöléssel. Ez a versed az idén publikált művek legsikeresebb 20%-ában szerepel. Ez igazán szép teljesítmény! Idén a régebbi verseid is gyarapodtak 78 kedvencnek jelöléssel, ami azt jelenti, hogy az olvasóknak annyira tetszenek a műveid, hogy a korábbiakhoz is visszajárnak elolvasni őket. Ez az igazi siker! :)

598 hozzászólással is gazdagodtak a verseid az év folyamán. E tekintetben is Pletykafészkek című versed vitte a pálmát 110 hozzászólással.

Ha szeretnéd, hogy 2019-ben még többen olvassák műveidet, érdemes megfontolnod a Poet.hu GyIK-jában leírtakat.

Mint minden évben, idén is publikussá tettük az oldalunk statisztikáit. Ha pedig még nem követsz minket, várunk téged a Poet.hu Facebook oldalán, és a Poet Facebook közösségében, vagy követhetsz minket akár levélben is!

Köszönjük, hogy megosztottad velünk a verseidet, és ihletben gazdag új évet kívánunk!

Demonboy20•  2018. január 4. 14:08

2017

"Elérkezett az év vége, és ebből az alkalomból szeretnénk néhány érdekes statisztikai adattal meglepni téged.

2017-ben egy-egy alkotónak a Poeten átlagosan 7 verse jelent meg. Tőled 21 verset publikáltunk ez idő alatt, ami jóval meghaladja az átlagot. Ez azt jelenti, hogy nagyjából 17.4 naponta került fel tőled vers a Poetre. Nagyon termékeny vagy, csak így tovább! :)

A 2017-ben publikált verseidet összesen 9906 alkalommal tekintették meg látogatóink, ezzel pedig az év legolvasottabb szerzőinek felső 5%-ába tartozol. Ez nagyon jó teljesítmény, gratulálunk! Testvéri szeretet című versed volt a legnézettebb 2470 megjelenéssel (egy-egy alkotást átlagosan 215-en szoktak megtekinteni).

792 alkalommal voltak olyan hatásosak soraid, hogy az olvasók kedvencnek jelöljék őket. A pénzéhes nő című versed volt a legnépszerűbb 51 kedvencnek jelöléssel. Ez a versed az idén publikált művek több mint felénél sikeresebb volt! 1146 hozzászólással is gazdagodtak műveid az év folyamán. E tekintetben Kávé című versed vitte a pálmát 93 hozzászólással.

A napi legnépszerűbb verseket tartalmazó hírlevelünkben 1 alkalommal a te versed jelent meg. Gratulálunk, ez keveseknek sikerül!

Ha szeretnéd, hogy 2018-ban még többen olvassák műveidet, érdemes megfontolnod az itt leírtakat.

Köszönjük, hogy megosztottad velünk a verseidet, és ihletben gazdag új évet kívánunk!

Mint minden évben, idén is publikussá tettük az oldalunk statisztikáit. Ha pedig még nem követsz minket, várunk téged a Facebookon is!"

Demonboy20•  2017. január 1. 00:36

2016

"Elérkezett az év vége, és ebből az alkalomból szeretnénk néhány érdekes statisztikai adattal meglepni téged.

2016-ban egy-egy alkotónak a Poeten átlagosan 6 verse jelent meg. Neked 34 versed lett ez idő alatt publikálva, ami jóval meghaladja az átlagot. Nagyon termékeny vagy, csak így tovább! :)

A 2016-ban publikált verseidet összesen 15 527 alkalommal tekintették meg látogatóink, melyek közül Vén diákok című versed volt a legnézettebb 1785 megjelenéssel (egy-egy alkotást átlagosan 216-an szoktak megtekinteni). 958 alkalommal voltak olyan hatásosak soraid, hogy az olvasók kedvencnek jelöljék őket. Mesebeli szerelem című versed volt a legnépszerűbb 38 kedvencnek jelöléssel. 1680 hozzászólással is gazdagodtak műveid az év folyamán. E tekintetben Pincérlány című versed vitte a pálmát 84 hozzászólással.

Ha szeretnéd, hogy 2017-ben még többen olvassák műveidet, érdemes megfontolnod az itt leírtakat.

Mint minden évben, idén is publikussá tettük az oldalunk statisztikáit is. Ihletben gazdag új évet kíván a Poet.hu csapata!"

Demonboy20•  2015. december 31. 13:49

2014-2015

Az első sajnos nincs meg, de a "Baleset" és a "Hullócsillag" című verseim voltak a legnépszerűbbek 2014-ben. :)

"Elérkezett az év vége, és ebből az alkalomból szeretnénk néhány érdekes statisztikai adattal meglepni téged.

2015-ben egy-egy alkotónak a Poeten átlagosan 6 verse jelent meg. Tőled 27 verset publikáltunk ez idő alatt, ami jóval meghaladja az átlagot. Nagyon termékeny vagy, csak így tovább! :)

A 2015-ben publikált verseidet összesen 10 548 alkalommal tekintették meg látogatóink, melyek közül Gyermeknap című versed volt a legnézettebb 2805 megjelenéssel (egy-egy alkotást átlagosan 215-en szoktak megtekinteni). 266 alkalommal voltak olyan hatásosak soraid, hogy az olvasók kedvencnek jelöljék őket. Gyermeknap című versed volt a legnépszerűbb 16 kedvencnek jelöléssel. 548 hozzászólással is gazdagodtak műveid az év folyamán. E tekintetben is Gyermeknap című versed vitte a pálmát 39 hozzászólással.

Ha szeretnéd, hogy 2016-ban még többen olvassák műveidet, érdemes megfontolnod az itt leírtakat.

Mint minden évben, idén is publikussá tettük az oldalunk statisztikáit is. Ihletben gazdag új évet kíván a Poet.hu csapata!"