Szándék

Szándék

Van az úgy néha,
bármerre fordulok beszorulok
önmagamba.
Van olyan lépés,
ami előre megfontolt
tévedés, aztán
egy tisztára törölt tükör előtt
elhiszem magam.
Van az úgy néha,
hogy én vagyok rajtam
a rabruha,
de ami belém született,
azt levenni, csak
velem együtt lehet.
Sem ma, sem holnap,
nem tudom kikerülni magamat,
bokámon hélix lánc a lakat.
Jóllehet Én vagyok a szándék,
de az akaratom a gének,
más lenni hiába akarnék,
az még nem sikerült senkinek.