Demo

SOS

Sóhajt az élet,
ha sorvad a szeretet,
mert sótlan a lét.

Varroda

A szépség, csak egy
ruha. Tű az érzés és
szemünk a cérna.

Vád a vállamon

Túl távol, hogy halljam,
túl távol hagytam magam.
Tompa tű a tükrön az ujjam,
onnan szúr belém.
Amikor felnőtt bennem a csont,
célokkal folytattam viszonyt,
de a felnőtt mindent elront:
szemüveget kap a szempont.
Előbb lettem vers, aztán piszkozat.
Már nem lehet tiszta a lap,
gyűrődik a tapasztalat,
formát bont a bőrredő.
Szilánk bennem a tükördarab.
Régi magamtól egyre távolabb
iktat az idő.

Az élet

A keletkezés megérkezett,
füst alatt alkotó láng lebeg,
Pangea poklán szikláiból pernye pattan,
pára úszik izzadt víz felett,
erei mentén zöld tüdő árad,
könnyű kéket sóhajt,
lobban, s torpan az élet.

Hosszú a létezés, nagyon hosszú,
hosszabb mint a gömb körbe,
mely végtelen görbe felszínére
ráhajol a fény, s fekete íve.
Lenn minden élet talpa alatt
egy számolatlan számlap,
melyen az idő árnyéka úgy halad
ahogy újra a Nap alá szédül
az éji millió szikradarbab.
Még párszor ismétel minket a nap,
aztán egy este a Holdfény
sokunk arcára sápad,
de a körforgás nem apad,
csak lobban, s torpan az élet.

Ego

Az kér papot,
kinek nem elég amit
a Földön kapott,
akinek a létezés
nem érték
ha elfogy.
Annak való a vallás
akinek az élet át-
meneti topogás.
Gyónás annak kell,
aki nem eléd áll
a vétkével, inkább
önmagáért vezekel.
Az hisz az ima
erejében, aki nem hisz
az önálló tettben.
Annak kell
isten, akinek kell
minden,
akinek nem
elég egy élet,
aki elhiszi,
hogy az imával
többet tett
és elmehet
oda ahova noha
semmit nem vihet,
de minden jó
az övé lehet.
Annak kell
a távoli túlvilág,
akihez nincs közel
a bátorság, hogy itt éljen,
mert számára a jelen,
csak váróterem
és csak áll,
térdelve vár,
hogy jöjjön
egy isten
akiért rajong,
de köztünk szorong.
Hisz
a mennyben, mert hinni is akar,
mert látja magát egy sírban
és nem fogadja el a végét
egy pontban.
Kell neki a képzelt túlvilág,
de teremtett képzet számára
a valóság.
Hát teremt egy teremtőt,
aki az élettől megmenti őt.