Az utolsó megrendelő

Hanyagul igazított függönyök között tűegyenes kifutón porszemcsék keringője hordja a fényt az alkotó hűséges tárgyai közé. Középtől picit beljebb felállított vászon festékcsíkok szilánkjaiból alakul tükörré, melyben a valóság színeiből egymást követve ível mozdulatlan helyére minden bútor amit a szobában lát a képzelet. Fekete alagút szájából kilógó csontos ujjai között szárad a vászonra az ecset szára, nedves nyelve. Homlokráncok redőnye alatt kékbe apadt szemek látnak sűrű, mélyfekete helyére ritkuló szürke hajtincset. A festményre sápadt arc borostás medrei közé vértelen festék zár szótlan ajkakat. A néhai önmagára felvett világosszürke ing gyűrött kontúrjai eltakarják a jelen részeit, csak a belsővilág láttatja az elfogyott jövőbe festett múlt részleteit.