Dellamama blogja

 
Egész éjjel a Mikulásra vártam.
az ablakot lestem, senkit nem láttam.
Vajon lesz ajándék a kis-csizmámban?
Végre megérkezett úgy hajnaltájban.
 
Láthatta, hogy a paplan alól lesek,
odajött hozzám és figyelmeztetett:
Fogadjak szót anyának, rendes legyek.
Ismerős a hangja, a simogató kezek.
 
Tudom, nem ment el, itt maradt a házban,
ősz szakállát megtaláltam a spájzban.
Sejtettem, apám bújt meg a subában,
akkor mégis hittem a Mikulásban.

Néhány órát volt velünk,

Láttam Őt többször a buszmegállóban,
kóbor kiskutya, szőre gondozatlan.
Lábamhoz simul, tudja tőlem kérhet,
megérzem biztosan, már nagyon éhes.
 
Ugrándozik a jó falatok után,
pedig párizsit vettem neki csupán.
Szívem szerint azonnal befogadnám,
talán nem fájna annyira a magány.
 
Az eszem azt súgja ne gondolj erre,
kertemben két kutyus van eltemetve.
Fájdalom, öröm bennem még vitázik,
magammal viszem, sajnálom, hogy fázik

Szél úrfi az avaron pörgő táncot jár,

 A kíváncsi ember sosem elégedett,
mindent tudni vágyik, mindig újat keres.
Túl kevés volt neki, hogy két lábon járjon,
megtanult hát repülni gépmadár szárnyon.
 
A föld határait elméje túllépte,
már nem érdekli a fizika törvénye. 
Célja, hogy minden ismeretlent feltárjon,
messze tekint, túl a galaxis határon.
 
A végtelenbe repülne ez a vágya,
de a fény-sebessége még útját állja.
Az anyagon túl, ott van Isten országa,
oda be nem mehet, az ajtó bezárva.
 
Ki magát ismeri Teremtőjét látja,
indulj egy végtelen belső utazásra.
Az ember dolga, hogy a földön maradjon,
de lelke túlléphet csillaghatárokon.