DavidMercedesz blogja
VersÓ szerelem
Ó szerelem,
Ki most testbe zárva jelenti ezt nekem.
Melled rendeltettem, lelkemet rebegtettem.
Ahogy beléptél kapumon,
első pillanattól csüngnék nyakadon.
Szépen felépített románc ez a mienk,
az arcvonásom is olyan, mint a Tied.
Ó szerelem,
Szüntelen de múló percek,
szerelmem néha veszekvésbe lábra-kelve,
ott van úgy is, mint negatív aspektus:
- Te, én nevettem. - ezt mondtad arra is.
Számoltuk hányszor:
Egyszer kétszer há'szor lettünk eggyé
Két és fél hónap alatt,
mert a távollétek miatt
Le kellett vonni, így lett kevesebb az adat.
Látod, nézem a karodat hát vonaladat.
Majd kilégzem beszívott illatodat.
Úszni a víz alatt:
hullámzásod éri testemet,
száraz pamut bugyin a kezed.
Forró. -Hisz csak most kezdődött,
Csináljuk, mint aki meggyőződött
Valamiről, amit nagyon tud.
A kezed határozott ponton fut.
Ma már másodszor
Időben elszámoltam legalább 1-szer százszor.
Mióta kiszálltam az ékből legutóbb.
Mély vízben úsznak így.
Így a képlet arra, mennyi a szerelem hatalma
Napi szorzó: a * változó három
*ha elalszunk reggel, csak kettő
sőt, akkor reggeli sincs
Arany kezed, ilyen nincs.
Egymagam
Egymagamban állok elétek,
Kérlek, a vágyakat ne erőltessétek.
Hiszen nem is kérek.
Gúsba kötött két kezemmel kapirgálok
Testeddel assziminálok
Majd kiabálok:
Mit akarok tőletek?
Tépitek a lelkemet!
Önmagamtól elveszek!
Mit adhatok,
Ha el nem veszek?
Mert nem találok,
Nem kelletek!
Magamtól elveszek
Magamtól elveszlek!
Egymagamban állok előttetek,
Nézem a szemeteket
Tudnék én adni de az nem kell nektek,
Menjünk fogjunk kapát nyers kezekkel.
Hagyjuk a mélázást az irodában,
Nekem férfi kell, minden mivoltában!
magamtól egyet- magam felé léptem
megyek. mert mennem kell el, magamtól messzire.
kénytelen vagyok a kényszer helyzetre.
az út mi körbe ért
ha nem megyek, okozza vesztemet.
vége lett.
itthagyok mindent,
építek újat,
mi jövőmet írja,
nem ír rosszabbat.
megyek. mert mennem kell
magam felé messze.
ott vár az utam,
akkor már kövezve.
itthagylak téged,
drága szerelem
itthagylak,
már nincs bennem kegyelem
egyedül kell mennem,
táskámban a lelkem,
nem hagyok itt semmit
csak múló szeretetem
megyek. mert mennem kell
de vissza jövök,
ami rám vár itthon
csak akkor él,
ha megyek, majd jövök.
tapasztalatot gyűjtök
elmondom más nyelven, hogy szerintem az élet,
miről szól.
hetek múlván viztázom, ha másnak nem úgy jó.
hónapok után írom a szavamat,
nem magyarul gondolkodva válogatom, mit mondjak.
megyek. mert mennem kell,
megtudom mi a szabadság,
mi az élet, a kalandvágy.
milyen a magány, hogy nincs senkid,
hogy nem csókol meg minden este jelenlegid
csak a bátorságom, a kitartásom
ne hagyjam itthon,
pakoljam be a táskámba,
kérlek, ne hagyjam itthon.
féléves homály a napi rutintól
Fejemben köd van.
Uralkodik a mélabú.csak tudnám, hogyan de látom sehogyan...beterít a ború
lelkemben mintha kiirtott mezőn ülnéksivár száradt gallyak lógnak elémszomjazom, de egy csepp nem elég
Egyre távolodik el igazammert ő egyet nem visel,ha ködös az agyam
hozzámszól, mondja:
talán ha mérlegelnél,a mérlegre nem mérget tennélvissza jövök, de addig nem látszaddig könyörögsz - üvölti az igazam
de én csak sírok,mert azt hiszemnekem van igazam.
szorul a hurok
rendszeretelen élet,elherdált évek
hittel telten azt hittemmegértem a jó pénzem.de nem