DavidMercedesz blogja

Mivel a múlt és a jövő kerestmetszete alkotja a jelent, tudok változtatni a múltban hozott NEM tudatos döntésemért. Csak mondom:
- Mentesítem magamban a múlt azon cselekvését amire akkor már hatással volt az akkori múlt és a mostani jelen, ami az akkori jövő volt. Mert akkor nem a tudatban cselekedtem.


Viszlát - viszlát, innen Grébicspusztáról.

születésem hajnalán eképpen száll alá a sors mit odafent felvettem, és akkor még nevettem.mára rájöttem, hogy nem nehéz ez, mert a szívem bírja mindazt
ami megtörtént, s alá lett írva.
nem a hitel ez, nem a kapitalizmus, 
az egyik elkerült, mert nem kényszerű, 
a másikban bele vagyok, elhivatott jelenlegi izmus
ezeket minden ember daccal viseli, a rendszerezett traktust
két elemi basszus, 
rezgés és ütem,
te vagy a férfi- én a nő... IGEN.
cseréljünk, nézzük meg milyen.
de megfordíthatom a jobbat vagy a balt,
én leszek a hím példány, keverem a bajt,
nő nemeddel melegen öleled, majd lelked felsóhajt.
Hát ki a franc vagyok? Ki vagy te, ha én te vagyok?
melyik a nehezebb, hisz mindenben ezt keresed, fel van osztva, bontva, nemekre, korra.
választhatsz, melyikben kevesebbet kockáztatsz. Mert minden csoportra van bontva.
Az egységet nem is ismered.
Te ez lehetsz, te mást szeretsz, megveted, megveszed, soha nem engeded
Nem adsz, lázítasz - vagy - elfogadsz, csitítasz..
vállal egy szerepet, ami lehet hogy rééég ellene kiált,
szorítótt foggal megpróbál, hogy kiránt
ami vagy nem te vagy, nem azonos azzal ami először megragad,
élsz, vagy létben kérsz, valami jobbat, azt se tudod mit, de feldobhat.
bukod az egészet, megint az általad tákolt éned-képet, 
megy a süllyedvénybe, rájössz semmi értelme. 


Kezdd elölről, a közhely szerint sosem késő,
de tényleg..., hogy miért?
talán újra születsz? Visszakereshetsz, mire későn jöttél rá majd más testben megélheted?
vagy a pokolban égeted lelked? kárhozatban születtél, ezt úgysem értheted, bűnös vagy, már mindegy, rendszerbe zárva harsoghatod segélykiálltó énekedet 
vagy csak maradsz egy életben, ebben az egyetlen-egy létben ami azt mondja: 
ember!.. Te Isten fia, benned sosem volt hiba, élvezd ezt az egyet, halmozz fel mérhetetlen összegeket, taposs el rengeteg más egyedet, és hidd el, csak ezt hiheted
vegyél, építs-rombolj ami nem az embertől való, mert az csak nekünk, és értünk adható, pusztuljon, mert mindenki becsapható
manipulátor gépezetek vetitik a szemedbe a hitet, felületek, felekezetek, egyirányba terelik a moslékos vizet. 
Csak a meder megtelik, minden szerte ömletik, arra, ami talán az igaz meder volt vala, 
őseink még tudták hova, de oda kell vissza térni,  mai technológiával élni együtt, nem széthúzva csak rosszra használva, követni az istentelent, szeretletlent - ami bennünk csak félelmet teremt.
tudtak régen többet is, minden a porban hanyatlik
fájó szívek térnek vissza-vissza, jeleznek de nem fordultunk a világgal még oda.
hallgatjuk a panaszt egymás szájából, apró gondok körül fordul világunk, 
mert egy szűk cső amin kilátunk. 
ne ostorozd magad
a késői felismerés miatt,
hogy már rég tudod, de nem mozdítasz magadban hidat.
nemsokára sokan leszünk, most még együtt csendesedünk.

rendszeretelen élet,elherdált évek

Csillogtatás. Mit már annyira sokan tapasztalhattunk. Ez az önfényezés azon formája, amelyben magunkat fényezzük más szavaival, más szájával, más nyálával. A dicsérendő tettet, cselekedetet, gondolatot olyan rejtélyes formában tálaljuk a másiknak, hogy az ne tudjon mást, csak mindket csillogtatni, trónusra emelni. A kutyám mikor melkasomra dobbantom azt az ének órán hallatott titi ütemet, kétlábra emelkedik, mintha táncra hívott szót elfogadva mancsát nyújtaná. Első mozdulata mindig egy nyújtózás. Jólnevelt kutya révén ezt eddig a fentebbi jel használatakor csinálta, mára rájött ennek a jótékony hatására, és minden új arcnál és határozatlan jellemnél beprobálkozik, többször. A kutya is csillogtatja magát, de oly tudattalan, hogy megmarad a fizikai síkon kommunikáció híján. Kizsigerel. Nos, ha elég szemfüles a másik, talán észreveszi, hogy Ő az aki a kutya támlája szerepben játszik majd odébb áll. Ezeket a Csillogató jeleneteket első, második és harmadik randikon tudjuk megélni, vagy mi csináljuk vagy nekünk kell valakit fényezni. Akkor, ha papucs a párunk, ha rendkívül dekoratívak vagyunk, ha nagyon érdeklődőek, mert éppen egy kutatást végzünk éppen ilyen gyakorló egyedekről. De midettől függetlenül szinte bárhol elcsíphetjuk. A magzatburokba bújnék vissza. Úgy képzeltem, hogy képesek vagyunk fogást találni társunkon, úgy, hogy ezt megtehessük vele. Szipolyozzuk tarkóján ami kell, hízlaljuk az ént, ahelyett, hogy belső Ő-t táplálnánk, vagyis a magot, MAGunk. 
Magam vetem magom, megnő, majd learatom. 

Mint férfiben a nő, úgy vágyban a remény. A vágy hangos, ordít. A remény néma.Ab aeterno azaz öröktől fogva, vágyaink elérése, kiélése egyre intenzívebb és könyörtelenebb módon nyílvánul meg cselekedeteinkben. Véget nem érő örlőmasina az, mibe kényszerül az ember, de nem csak a materialista omnipotens szerkezet miatt. Az ember irányt kap, különböző lehetőségeket, de szab és ad is. Gyakran vágyaink aberrált illúziók, belebetegszünk azért, hogy teljesüljenek. Elénk tolnak haszontalan tárgyakat, mi belobbanunk értük és azokat trónusra emelve,  képesek vagyunk teljes szellemünket, mentális és fizikai egészségünket feláldozni érte. Emberi kapcsolatainkat az alapján kezdeményezzük, tartjuk fent, hogy szemrevételezzük kinek milyen tárgy van birtokában, mert ehhez kötjük intellektusukat, és hasonlóságunk ebben mutatkozik meg.
Ítélik és ítéltetik. Különböző kasztok a társadalomban oly egetrengető, földet szétszelő távolságot tanusítanak, melyben két egyén összeférhetetlenül taszítja egymást a világrendszer szerint, félelem, megaláztatás, megvetés és lekicsinyítés felé. De pontosan, ha más alapvető és egyértelmű ősi törvények irányából tekintunk, a vonzás és tanítás elemeinek egyesülését kellene megélni ezen kasztok találkozásából.Csakhogy lélegezni nem felejtettünk, minden mást igen. Egyre messzebb kerül önmagunk a Magtól, gondolatunk az igaztól. Azt hiszi, hogy szabad, nem az. Szolgaságot szolgaság vált, de szabad sosem lesz. Sem én, sem te. Mert mindannyian kik a modern civilizált ember képét viselik arcukon, szabadok sosem lesznek. Vággyal teltek annál inkább, reménnyel elnémúlt szorongók, meghalni vágyók, kapzsi törpék, heves cédák, mohó zsírtenyészetek, boldogtalan kritikusok, senyvedő igazlátók, púpos kevélyek, hamis prédikátorok. Mindünkben benne van minden, nyomor és romlás bűz és méreg. Szeretet, erény, dics. 


Nem bűnösként születtünk, nem bűnbe születtünk.