DavidMercedesz blogja

A hit, hogy  már megbocsátottam olykor téves. Azért téves, mert mindig az öröm, az a pillanatnyi kedves öröm, azzá teszi az ellenem elkövetett bűnt. Tehát Megbocsátássá teszi, vagyis valami hasonlóvá. Talán csak  kisminkeli. Eltakarja, de lekopik, van mikor pillanatok alatt.  De általában addig tartós a sminklátszat, amíg egy újabb gyorsan ki hányt gondolat fizikai létre nem hozza a bűn emlékét. A gondolat gyertyát gyújt neki, szónoklatot mond a megbocsàtásért, s mikor kitaszított a szirt legszélső peremére, ott hagy. Ott hogy a haragban, az igazságtalanság érzetben, magányban. 

— Hagyj békén! - kérem.

Aztán majd ha hagytál, mondani képes lehet egy valamirevaló ember, mert emésztett, nem forrón heves sétába kezd miután megette a gondolatot. Mi könnyebb volna hosszú emésztés nélkül újra étkezésbe kezdeni. Így van ez, benne a magányos megbocsátás, amely az átalakuló fizika legmagasztosabb, leghosszabb megélése. Csak azért mert ez én napomon nem én voltam. Mert az én napomon, nem mi voltunk én értem. Az egó által uralt lény bejegyzése 2020 bolt, 24 evesen. Utolsó gyermekibb évében járva, első felnőtt éve elott. 

Minden nappal közelebb ülök a tükörhöz. Ki vagyok?

A szerelmes férfi nem vesz virágot, szed. Nekem legalábbis szedett. Lement a tóhoz késő délután, sokáig volt. Mikor hazatért az ajtó körül jártam, heves temperamentummal tört felém, nagy férfias kezében finom szálú vadvirágok, ezer színben.  - Ezt neked hoztam! - szívem kihagyott egyet, gondoltam: igen ez a férfi szerelmes. 
A nő szépsége és illata a virágok utánozhatatlan bájával egyenértékű lehet. Ezesetben szimbolizmusban véltem felfedezni önönmagam lényegét a férfi szemében. A vadvirágcsokor oly sokszínű és egyedi volt, hogy talán ezt is kissé magamra vettem. Miért ne olvadhatna az ember leánya teljességgel ebbe a kedves és szerelmes érzésbe? Mélyen éreztem ezáltal, hogy én is ilyen sokszínű, bájos, illatos és szép vagyok, mint szerelmesem kezében a szabad virágcsokor. 
- Szemléltessem, hogyan tervezem a saját lakrészem Kedves? - kérdeztem, miután csodálatom alábbhagyott, izgalmam pedig előretört.
- Tervezd velem!
- Részese vagy. - mondtam, majd tekintetünkben egyszerre csilland fel a csoda.

Állok egy szóra

Türelem-óda 

arcomba kiált:

-Vágy ura-e, a sietség!?

A jelenben úr: pihentség.

Ma azt hiszem tanultam a Pirostól, hogy nem mindent kell a pillanatnyi érzésünk szerint megtenni, amiről úgy láthatjuk megtehetjük később is, mikor megérett a gyümölcs,édesebb

Akarom a “nem”-et mondani,

Tudom a “nem”-et mondani.

Tud-ás = A-kar-ás

Koratavaszi szellő simítja bőröm, 
melynek aprócska pórusán távozik verejték, megszárad.. s már nincs is. Így van ez minden megélt pillanat termő hajtásával. Megérik, kilöki.. s már nincs is. Talán az a mag is kipattan, vagy soha, meddő.

Szomorkás égben borús nappalnak hiánya látképed: a fény. Gyönyörű napfényes létben kérleled: apadjon hiányod.

Hiányolunk mindenkoron valamit ami nem a mienk de bizzuk, hogy vala mienk lesz. megfogjuk kapni, mert vénából eredően akarjuk. Szeretni csakhogy nem tudjuk majd tan válik belőle.

Kérdem emberben, hogy mi okozza akaratomat a nemleges felé, mi okozza tévútnak vágyát céltalan útnak irányát. Kérdem mi ami egyenesen eltérít mi ami egyenesen korlátolt.



Tavaszi illat. Mindennapjaim természetben töltve, teljesen besüpppedve bőrőmben. elfogadom magam minden perccel tovább megyek magamban olvadásig. és hiányzik egy illúzióm ami nem teljesül.



Angyalokkal suttognék, csakhogy szám nem suttog, kiabál. jó velük, szeretnek s viszont én is. egyet kér - ne térj utadról.

- hogyan ha a hiányom megint fejemben zakatol ?!


Rájött ember, nem kell semmi, Isten mindet leveteti. Magadat sebzed lelked, felszakítod ered, jön a veszted. - Ha utad.. nem leled/ felismered de irányba nem veszed.



zenében akartam olvadni, szemedben olvasni, rezgésre hajlani, mind hiány mindez kitöltetlen hely, bennem. amíg rá nem ébredtem, megtelt a tárhely. így töröltem... s már nincs is.