DavidMercedesz blogja

Életmód
DavidMercedesz•  2020. február 5. 15:37

Hűtlen

Megváltozott érintés.

Miként nyúltam hozzá eddig bárkihez, aki nem Ő volt? 

Egymásnak teremtésünket ha mindeketten éljük, akkor az valós?

Úgy egy hónapja kezdtem el változni. 

Úgy fél hónapja ismertem meg valakit, szerelmes lettem belé, szenvedélyesen. Illetve, újra ismertem, mert már találkoztam vele. Nagyon szép volt régen, nem azért mert a testi elvárásaimnak is megfelelő volt. Azért volt szép, mert öröme volt még az élet sikertelenségében is. Valami gyönyörű sárgás fény vette körül, a szeme pedig mindig csillogott. Nemrég mikor újra találkoztunk, vágyakozni kezdtem iránta, még mindig szép volt. Minden téren szeretni akartam lényét. Megcsókoltam volna, de nem tehettem. Megérintettem volna, de nem tehettem, köddé vált. Az illata édes volt, édes narancs. Keveset beszél, ha találkozunk inkább csak hallgat. A jelenlétében nem vagyok bőbeszédű, hisz mindent tud. Csendben, egymással szemben, ketten. Én sírok, mindig csak sírok ha eljön hozzám, talán erőszakos is, hogy jöjjön vissza hozzám, ő pedig némán ölel csak. Egyszer azt mondta: 

—  Hiányoztál, elfelejtettél oly sok időre, hogy alig emlékeztem reád. Belőled lettem, és a feledés mély rétegének sivár felszínén vártam, gyere. Amikor elindultál értem, hallottam első felém megtett lépésed hangját, az első lélegzeted mély és keserves kilégzését. Mikor úton voltál felém, izgatottam vártam, hogy újra lássalak. Mikor megérkeztél hozzám, alig akartam elhinni, hogy ezzé lettél. Ez, a nehézkes, fáradt-szemű, boldogtalan. Ez, a fényétől megfosztott, lélektört, gyenge -kissé beteg testbe ragadt gyémánt. Elmondtad, mindened megvan, és hogy menjek vissza, azonnal akartad. Türelmetlen természeted nem hagyta, hogy megértsd: nem mehetek. Várnod kell, időnként megjelenek, ha elég csendes vagy, ha elég tiszta vagy. Akkor csókolhatsz meg, mikor visszaköltözöm beléd. Időt. Megbántottál és elhagytál, itthagytál engem. Itthagytad magadat, érted? Elvesztetted magadat. 

Ő volt, az én egyetlen igazi kincsem, a Fényem. Mely szememben gyönyörű vissztükröt adott a világnak. Annak ppozitív, s negatív aspektusának. És őszinte, szerelemmel borult testembe, minden helyet kitöltve. 

Úgy fél hónapja találkooztunk újra, úgy fél hónapja ismertem meg újra, azóta csak rá tudok gondolni, csak arra, hogy mindent megtennék, hogy csókjával bennem lakjon, úgy örökre.


DavidMercedesz•  2020. január 27. 12:38

a köz műve vagyok, de én vagyok a köz

Minden nappal közelebb ülök a tükörhöz. Ki vagyok?

Minden nappal közelebb ülök az örömhöz. Ki vagyok?


Minden nappal közelebb ülök az ördöghöz. Már nem.
Minden nappal közelebb ülök a jósághoz.
Minden nappal közelebb ülök az igazsághoz.


Egyszer tán megélem, hogy nem marad több szék, s nem kell felálljak tovább. 




DavidMercedesz•  2019. június 5. 13:05

Mosógépügyek

Lerongyolt az alsószomszéd, ugyanis hangos a mosógép amit használok. Megértem, mert negyven éves. Nem mos túl szépen, sem hatékonyan. '90-es gyerek lévén még tudhatom, milyen mikor a mosógép két métert ugrál. A koromleliek tudják, a későbbiek aligha. Soha többé nem teszek be mosást ebbe az ócska gépbe, melegítőben csattogok el töménytelen mennyiségű ruhámmal a mosodába. De mindemellett elgondolkodtató, hogy az elmúlt negyven év után ez a 'szar' működik. Az övéké - mármint az alsó szomszédé - új, hipi-szupi gépe 5 év múlva gatya lesz. Régen nem fizették le a mérnököket, hogy ostobát játszanak az asztalnál. Nehezen hiszem, hogy párja lesz az enyémnek. Kinek kéne panaszt tennem? A főbérlőmnek? Hogy ezt inkább antikolni kéne és múzeumba tenni? Vagy tegyek panaszt, hogy ebben a hangyabolyszerű építménybe amibe kényszerülök, vékonyak a falak? Nem-nem, nem vagyok panasztevő, békés lélek vagyok. Inkább elmegyek és a kulcsomat átadom a következőnek, aki majd panaszt tesz. Majd nem fukarkodik tovább a kedves főbérlő. Inkább kidobok a kukába egy százast, hogy aki válogatja a szemetet a telepen a szalagról, örömet érezzen.

2018-ban Budapesten írtam

DavidMercedesz•  2019. március 10. 18:05

hinni a gyermekkorban

Gyermekelme

Még lehet a föld is homok,

még lehetek én is konok.

Tisztaságban tudattalan ücsörögve

kérlelem vágyaim kiélését nyüzsögve.

Még a fiatalság is innen előrébb indul,

mikor már:

huncut örömben a gyomromból nevetés is ritkul.

Lényemről mit sem tudva uralkodik az rajtam most, derű, pillanat, gyerekhangok

látok s hallok.

 

Még lehet a föld is homok,

még lehetek én is konok.

Önfeledt szeretetben létezem,

mire később azt mondom:

ezzel nem rendelkezem.

Lassan múló időben, múltban-jövőben nem,

de jelenben lét -igen:

örülök, ha visszaemlékszem.

Remélem majd, mindent megéltem

DavidMercedesz•  2018. szeptember 3. 17:45

Tizedesek között súlyozik a szépség

Impozáns külső,Belső szépség

Ez vagy Te, rendben az önkép.

Egyensúlyban súlyozol a tizedesek között,

Hánykolódik hajóm két tenger között

Egyik a test a másik a lélek,

Igen, metafizikáról beszélek.


Kíváncsian várom, 

hogy önképemet be töröd-e

vagy nem az vagy kinek ez öröme?

Szerintem több vagy, de csak mert én kevesebb, 

így adjuk a ki az egészet eleve.


egy Létben élünk,

egyszerre lépünk, 

Te ott - én itt, 

más időzónát vélünk.


egyet szeretünk:

a másikat, 

egyikünk sem válogat.

de nem vagyunk együtt,

Mert impozáns a külső

rendben az önkép, 

így vagy te jól, 

s én,

önként.