Csodálatok

DanyiDenesDezso•  2021. február 13. 07:02

Jó lenne mindig



Jó lenne mindig




Jó lenne mindig könnyekbe temetni
megbántott magunkat,
keserűn csordogálni bőrödön,
melegségében érezni a biztatást,
s messzi űzni fájdalmakat.

Jó lenne minden virágzó reggelen
kutatni szemed rejtett mámorát,
csókjainkba felejtkezni kipirulva,
félig dalosan,
s elfeledni boldogságunk zálogát.

Jó volna mindig öledbe hullani
- romlott gyümölcsű korhadt faág!
Fázó leveleim életre lehelnéd,
s én félénken
pislognék rád!



DanyiDenesDezso•  2021. február 5. 01:14

Paraszt szonett*


 Paraszt szonett*

egy Poet-poétának, mert vers-önbizalmába belekondítának

 

Elég, ha versed KLASSZ - ha modern, ha régi!

Nem baj, ha nem cseng össze minden sor végi'.

A rím csak a gondolat kolonca néha…

mitől szétfeselhet – mint jó nőnk, ha léha.

 

Ha meg rossz pogány vagy, írhatsz rőt csúnyákat.

Viselje mindenki, mint saját gúnyákat!

Ezért jobb, ha van kiforrt erkölcsi normánk,

„pajzsként óv hitünk”* miktől nem is gondolnánk!

 

Ha meg csak üres népszerűségre törnél,

üresebb fejekkel bratyiznál-pörölnél…

Pláne, ha fanyalodsz irtóképp talányra:

fátylat borítsz vele az amúgy szép lányra!

 

Várjunk hát szelíden Istentől ihletre…

s bontsunk szárnyat minden égi leheletre!


****

*paraszt szonett: szükség-elnevezés az egyszerű páros rímképletű, egyik klasszikus kombinált szonettformát se teljesítő versre

*”Vegyétek föl a hit pajzsát, mellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát!” (Biblia, Efézus 6:16, Ökumenikus fordítás)

DanyiDenesDezso•  2020. december 16. 00:37

Giccs, Jézus-fantomképpel





 

3

strófa

karácsonyra

nyugati, egzisztencialista

civilizációnk mammonizálódott

szivárványosan sokk-színű keresztyénységének

totalitáriánussá kapitalizálódó globális fenyőfája alá

*

*******

 

Giccs, Jézus-fantomképpel

 

 

Lehet szép arcotok kárpitba kötözve.

Modern ajkaitok antikkal ötvözve!

Rokokós légypiszkok!... Sok klasszikus faláb!!...

- Jól meggondoltátok??? - Nem adjátok alább????

 

Önhittséggel bélelt, Túdós pletykafészkek!

Ha ti nem unjátok, rühellik a székek!

Maratoni láztól tüzes már az ülep...

Bárgyún hahorásztok: - Ez az Önhevülep!

 

Nem hencegni jöttem, s bátran lopakodni...

dús szellemetektől holttá kopaszodni!*

Krisztus szerelmének sodrába hevülten**

latorként követem - csontjaim-törötten!...

 

*

(’Akinek nem inge, ne vegye magára!’

de pótmegoldásként legyen bő gatyája!...

hogy a közelítő Ítélet napjára

reszketve húzhassa fejére, nyakába!)

 

*Mert kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, s az igazságtól elfordítják fülüket. (2Tim 4:3-4)

**Krisztus szerelme szorongat, hogy ne magunknak éljünk, hanem annak, aki értünk született, élt, meghalt és föltámasztatott!  (2Kor 5:14-15)

 



DanyiDenesDezso•  2020. november 17. 01:58

Mint kihalt város éjjel

  

Mint kihalt város éjjel

 

 

Kihaltan állok, mint e város éjjel.

Utcáim kövén piszkos csönd honol.

Zúgó reklámok színes fénytejével

a csepergő éj vibrálva összefoly’…

 

Szagtalan virágok árnyéka rezdül.

Az aszfalt füvére a Hold leszáll.

Eső perceg… szájából rozsda hűl.

Mint meleg vér, buzog a homály.

 

A város fölött felhők rongya.

S házak roncsa az ég alatt.

A város fölött a felhők rongya… leng.

S a szél bedönt egy rossz falat... amíg az elmereng.

 

Kihaltan élünk, mint e város éjjel

bár bejárjuk útjait a  test erejével,

szívjuk a port, amit a kor tüdőnkbe rostál,

a halál lelkünk lankás dűlőin poroszkál!

 

Ahogy új, vagy már észlelt csillagok az égen,

évszázadok tűnnek föl az idő tengerében,

hogy meglobbanva a múlás torkolattüzében

elsüllyedjenek holtan, bomlott fehéren…

 

 

Azt mondja az ÚR: Ama napon… elpusztítom városaidat, és lángoló haraggal állok bosszút az engedetlen népeken… Mert nincs itt maradandó városunk, a jövendőt keressük… az élő Isten városát, a mennyei Jeruzsálemet… mely az Égből száll alá” (Mikeás 5:10-15, Zsidókhoz 13:14, 12:22, Jelenések 3:12)

 




DanyiDenesDezso•  2020. október 31. 04:41

Siratóének



Siratóének


 

Anyám

miért születtél fekete földünkből

zsenge hajnalsugárból

ha arcomat arcodra szorítva

a télbeőszült szerelmet érzem?

 

Életed humuszát

kiszívtam kertedből

éjszép hajfürtjeid

gyermekségem befonták

ám bölcsőmből kilépve nem álltam eléd

lefújni kezedről az idő zúzmaráját –

magadra hagytalak

könnytelen keserveddel

mi úgy fészkel most üres öledben

mint születésemkor

forrásként csillanó ifjúságom…

 

Féltőn kísérted e viharpatak létét –

nőtt, szerteágazott

más földet itatva féktelen vizével

s hiába várod vissza hűtlen folyását

csak álldogálsz boldogan

méhedet feledve

amit odaadásod is termékenyített

de gyarló voltommal én is

száraz tóparttá feszítettem

kitárva önzetlenséged, megtapodva

fáradt földkoporsód felett!...