Menhely, és halál

Menhely, és halál

Onnan jönnek.
Élethitű
anyaszagú ágyból.
S oda mennek…
Anyátlan
vakhitű világba…

Ez az a hely, ahol a csecsemő megöregszik.
A cumi vásott szivarnak tűnik –
s mert még szemén magzatvíz édes íze van,
ki sem nyitja.
Édesebb úgy a könny is
ha a szem nyitatlan…

Ez az a kor, amikor „eldől” az ember.
Ez, mikor nem segít se mankó, se fegyver.
Arca utcakosztól redves,
rácsapódik, rajta ül meg minden
ami keserves,
s a Szeretet... házőrző kutyáját ráuszítja.

Menhely. Család helyett nagycsalád.
Rácsokkal védett fekhely…
A gomb lelóg, az étel szagtalan.
Kiutalt ruhákkal takargatják a telet
mely hálátlan bújik tüdejükbe
a tavasz helyett.

Hozzájuk térek, mikor mint szökevények
alkalmi tüzeknél melegszenek,
melléjük húzódom nesztelen
s farkasszemet nézünk a Lánggal
mit kiköhögtettek lelkünkből
parancsszavak és érdes kényszerek…

Az órák, a napok jönnek, mennek…
Hol velünk múlnak, hol elténferegnek
örvénylő vágyaink részeg éterén…
S e csalfa szabadság égetése
elveszi valóságérzetünk,
s e túlfűtött világban megemésztődünk…

Nem találsz a hamuban
szétmállott gondoknál egyebet
– körmök megperzselt piszkát
s már alig mozduló lapockát –
mint mikor emlőért nyúl a kicsiny.
– De ez már öngyilkos álom, nem valóság…

Onnan jönnek.
Alvajárókként özönölnek
istenművű, eleven hazából!*
S mennek egy remélt
végtelen talányba –
kifelé – ebből a halálból…

Lábjegyzet

istenművű, eleven hazából*: „ó, Uram, Istenem... anyámnak méhéből te vontál ki engem” (Zsoltárok 71:5,6 Károly G. ford.)

*: „Bizony, az ÚR ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom. Mint a hős kezében a nyilak, olyanok a serdülő ifjak. Boldog az az ember, aki ilyenekkel tölti meg tegzét: nem szégyenül meg, ha ellenségeivel van szóváltása a kapuban.” (Zsoltárok 127:3-5, Ökumenikus ford.)

**********

V I G Y Á Z A T !

Eszébe ne jusson senkinek tényleg odamenni egy ilyen alkalmi csoportosuláshoz, ha látna hasonlót, mert életveszélyes kihívás lehet az ott lévők esetleg módosult tudatállapota, szerelem- és pénzéhsége, az irányíthatatlan kommunikáció, az ismeretlen erő- és fegyverviszonyok kiszámíthatatlan alakulása miatt!… Ez a költemény 99%-ban a képzelet szüleménye, – és csak egy szociografikus látomáslíra.

**********
Tényszerű melléklet:

„Rajtuk marad, akár a tetoválás

Gyivis, zacis, lelences állami gondozott - évtizedek óta így bélyegzik meg azokat a gyerekeket, akik nem családban nőnek fel, miközben óriási traumákkal a hátuk mögött próbálnak küzdeni, bizonyítani és talpon maradni.

Magyarországon 23 ezer gyerek él állami gondoskodásban, 140 ezer olyan körülmények között, hogy bármikor elveszíthetik a szüleiket. Többnyire elhúzódó bántalmazás, elhanyagolás, zaklatás, kihasználás, a szülők szenvedélybetegsége, krónikus betegsége miatt kerülnek a gyermekvédelembe. Áldozatok, akiknek innen kell felállniuk, megküzdeniük, bizonyítaniuk, majd 18 évesen belevágni az önálló életbe. Halmozottan hátrányos helyzetből indulnak, aztán előítéletek sokaságával kell megküzdeniük. Számomra ők szuperhősök” – vélekedik Papp Zsuzsa utógondozó, akinek már gyerekként sem volt ismeretlen az állami gondozottak világa. Édesapját korán elveszítette, édesanyja átadta magát a gyásznak, állami gondozott barátoknál találta meg azt a megértést és támaszt, amire kamaszként szüksége volt.

Sokan nem is merik elmondani, hogy állami gondozottak, mert akkor még negatívabban viszonyulnak hozzájuk. Anélkül, hogy bármit tudnának róluk. Ha már az előítéleteknél tartunk, a többségi társadalom nemcsak az állami gondozott gyerekekkel előítéletes, hanem a nevelőszülőkkel is. Gyakran mondják, hogy csak a pénzért csináljuk. Hát, ez az a 24 órás műszak, amit nem lehet megfizetni. A nevelőszülők nagy része mindent megtesz azért, hogy ezek a gyerekek felnőttként megállják a helyüket. Ehhez nem elég a szakemberek munkája, a társadalom elfogadása is kell.”

Az évente végzett hajléktalanfelmérés szerint az utcán élő hajléktalanok 20 százaléka volt állami gondozott hosszabb-rövidebb ideig. Ez egy tartós tendencia, nem csökken. Ugyancsak sokan, 20 százalék került az állami gondozottak közül börtönbe vagy lett prostituált. „Van egy jelentős bűnelkövetői réteg, amelyik kifejezetten ezeket a gyerekeket keresi. Mert elhiszik, hogy gondoskodni akarnak róluk, hogy szeretik őket, és ezért bármit megtesznek. Sokan úgy nőnek fel, hogy rendszeresen azt hallják, zacis vagy, lelences, gyivis, amivel sárba tiporják az önértékelésüket. Mindez kitermel egy túlzó egót, ami sokszor agresszióval párosul. Szó sincs arról, hogy a deviáns viselkedést tolerálni kell, csak érteni, hogy miért mások ezek a gyerekek, mint a mieink” – mondja Papp Zsuzsa utógondozó, és amikor felvetem, hogy ha minél több pozitív példát ismerne meg a társadalom, akkor talán kevésbé lenne előítéletes. Zsuzsa válasza igencsak szkeptikus:

„Ha száz pozitív példa mellett van egy negatív, az emberek fejében az az egy rögzül. A többségi társadalom nem akar róluk tudomást venni, láthatatlanok. És amíg azok, addig nem is akarják megismerni őket. Ezen kellene valahogyan változtatni.”

(Forrás: 2023. február 13. nlc.hu/család, net szócikk, részletek)