Csodálatok
IsmertetőJózsef Attila skizofrén, se öngyilkos nem volt
József Attila megdicsőülése
Apoteózis
Nem fölszentelt pap volt. - Költő s lélek-pásztor!
Isten ménesének békés, szép vadlova...
konok gondolat és félelem-szítt mámor
- nagybeteg korának fertőzött orvosa.
Attila voltál... bár koldus - király sarja!
Tévelygő néped már Isten trónjára ült
bálványt imádva - sok önző Sátán-falka
- mitől tüzes agyad még jobban áthevült!
Hány versben haltál meg?... sose számolgattad.
És miért is haltál?... hányszor kizokogtad
ordítva, suttogva, mosolygón zihálva?!
Tárt szívű poéta!... csöndben kiugattak.
Nemcsak nem tiszteltek - csupaszra takartak...
bicsaklott lelkednek keresztfát faragtak...
kísértve a sírig! - az átkozott sínig...
a rád zakatoló önkéntes bitóig!
S halálmáglyád után jövőnkké aláztak...
malaszttal pocskoltak... csókokat labdáztak...
Boldog mástól lettél: - Krisztust Égben láttad!
Király is maradtál! (...nem, mert lent magáztak...)
József Attila önbeteljesítő jóslata: "Krisztusig emelkedem!" A kozmosz éneke, ajánlás 12. sor; Király is maradtál: "Aki győz, királyiszékembe ülhet velem" Jelenés 3:21; J. A. csak bicsaklott lelkű volt, nem skizofrén.
Tisztelt Poet-társak, magyar költészet kedvelők!
Nem mintha nagy befolyással lehetne utólag József Attila életművére váratlan, korai halála és akkori labilis mentális állapota, de a 85 éve történt tragédia tisztázatlan körülményei miatt makacsul tartja magát a köztudatban az a
KÉT ELTERJEDT TÉVHIT,
hogy József Attila skizofréniában szenvedett, és öngyilkos lett.
Mai szakvélemények szerint bicsaklott lelkének diagnózisa nem skizofrénia volt, és halálos baleset történt.
„Garamvölgyi László bűnügyi szakértő összegyűjtötte és újra elemezte a halálával kapcsolatos adatokat és arra következtetett, hogy az baleset volt.
Garamvölgyi szemelget a korabeli sajtóból, amely az öngyilkosságot tényként kezeli, s a történteket úgy írja le, hogy a költő a robogó mozdony elé vetette magát. Innentől kezdve mindig mindenki ön-gyilkosságról beszélt. Halála körülményei mai napig tisztázatlanok, holott ismert tény, Balatonszárszón egy teher-vonat vagonjai között átmászva érte a halál.
Meghökkentő módon az öngyilkosság mellett leginkább az szólt, hogy a költő feltételezett „őrültsége” miatt mindenki ettől félt, ezt várta, és ez passzolt „méltó” befejezésként a költő nehéz életéhez.
„József Attila mentális betegsége ugyancsak megkérdőjelezhető.
Eredeti diagnózisa, a skizofrénia (hasadásos elmezavar), melyet feltételezett öngyilkossága is alátámasztott, nem tűnik másnak, mint traumatizáltságának és aktuális spirituális krízisének medikalizációja. Ha aggódó környezete nem tereli őt a pszichiátrizálódás csapdájába, s nem terheli meg őt az elmebeteg stigmával, valószínű előbb-utóbb kikeveredett volna kríziséből… /Szendi Gábor: József Attiláról - némileg másként. Megjelent: Korunk 2008 április/
„Dr. Németh Attila pszichiáter (2002) nem ért egyet a skizofrénia diagnózissal; ellene szól a végig megtartott tiszta, sőt letisztult költői nyelvezet, ami Bakot (Attila kezelő analitikusát) is elgondolkodtatta, és kitalálta rá a „normális költő–beteg ember” jól hangzó, de tarthatatlan koncepcióját. Mert hogy skizofréniában először éppen a nyelvhasználat sérül. Crow egyenesen a nyelv kialakulásával hozza kapcsolatba a skizofrénia megjelenését (Crow, 2006). Az is tény, hogy barátai, bár mindig különcnek tartották, az utolsó pillanatig nem látták „őrültnek” (Bókay és mtsi, 1982).
”Betegsége nem skizofréniának, hanem a költő háttérben meghúzódó borderline személyiségére épülő depressziós rendellenességnek diagnosztizálható. Az ICD-10 diagnosztikai rendszer szerint az F33.3 kódszámú személyiségzavar: major depresszió pszichotikus epizódokkal. /dr. Németh Attila pszichiáter: József Attila pszichiátriai betegségei. Suliker-Filum, Bp., 2002./
„Öngyilkosság? Nem. Baleset!
Garamvölgyi a bűnügyi szakértő alaposságával kutatott fel minden elérhető dokumentumot és szemtanú-beszámolót. A tények a következők:
Valódi öngyilkossági szándékot bizonyító búcsúlevél nincs, levelek vannak, melyeket aznap írt, s csak a váratlan halál, amely miatt az utókor oly mély értelmű üzeneteket vél felfedezni az egyszerű üdvözlő sorokban.
A vasúti öngyilkosságokat mindig nagy sebességű mozdony elé ugrással vagy beláthatatlan kanyar utáni sínre fekvéssel szokták elkövetni, nem pedig egy éppen lassan mozduló tehervagon két kocsija közti átbújással. A vasúti jelentések is makacsul halálos gázolásról szóltak. Garamvölgyi a következőképpen rekonstruálja a percről percre tisztázott kritikus időszakot.
József Attila valószínűleg a vacsoráig sétálni indul. Etelka testvére hatvanegy év múltán is úgy mesélte, hogy Attila, „mielőtt becsukta maga mögött az ajtót, visszaszólt, hogy melegítsem meg az ételt”. A sorompó és a teherszerelvény útját állja a Balaton felé vivő úton. József Attila jól ismeri a vonatokat, a tehervonatok sokáig szoktak állni, pakolás hangja hallatszik, forgalmista sehol. Átbújik a sorompó alatt, és nekiindul, hogy a még álló tehervonat tizenötödik és tizenhatodik, összekapcsolt kocsija közt átbújva haladjon tovább. Amint leguggol és bebújik a két ütköző közt, a gőzmozdony ezzel egy időben indul, és szokásos módon rándít egyet a kocsisoron. Mivel a két kocsi közt egy összekötő lánc mindig lóg, a rándításkor a nyolc-tíz kilós lánc meglódul, és nagy erejű csapást mér József Attila homlokára. Feltehető, hogy ekkor tört el a nyakcsigolyája is. Az ütéstől kivágódik a kocsik közül, bal csípőjére zuhan a sín mellé, fejét beüti, ekkor szenved koponyaalapi törést, de jobb keze a síneken marad, amit a tizenhatodik szerelvény kereke le is vág. A tizenhatodik kocsi távolabbi kerekei már nem is érik el, mert a kiáltozásra a vonatot megállítják. Nem igaz tehát az a dramatikus leírás, hogy a vonat tíz-tizenöt méteren át vonszolta volna, hiszen a vonat mellé zuhant.
A körülmények pontos elemzése, a test helyzete, a sérülések jellege teljesen egyértelművé teszi, hogy itt balesetről van szó. Budavári János, annak idején ki nem kérdezett szemtanú, 1995-ben egy videointerjúban elmondta, hogy József Attila szemmel láthatóan csak át akart jutni a két szerelvény közt, amikor az váratlanul megindult, s a kerék elkapta hosszú kabátját, és lerántotta. Egy évtize-dekkel később előkerült vallomásban Karsai Imre főkalauz ezt mondta: „Pontosan emlékszem az esetre. Sokszor szerettem volna már elmondani illetékes helyen, de senki nem hallgatott meg… Alighogy mozdult a vonat, egy embert láttam a sötétben a kocsik felé szaladni. Úgy véltem, hogy felugrik, majd leugrik, azaz átlép a vonaton.” És ahogy meghallotta a kiáltásokat, Karsai megállította a vonatot.
Ezek a tények. Garamvölgyi szerint a rendőrség eleve öngyilkosságot tételezett fel, és ennek értelmében vizsgálódott, a befolyásolható vagy a látványtól sokkolt gyerek szemtanúk nyilatkozatát másnap rögzítve, mire a gyerekeket már „megdolgozta” a közvélekedés.
És a sajtó? Garamvölgyi szemelget a korabeli sajtóból, amely az öngyilkosságot tényként kezeli, s a történteket úgy írja le, hogy a költő a robogó mozdony elé vetette magát. Innentől kezdve mindig mindenki öngyilkosságról beszélt. (Garamvölgyi László: Hogyan halt meg József Attila? Pallas Kiadó, Gyöngyös, 2005.)”
*******
Lábjegyzet
Apoteózis (görög): istenülés, isteni rangra emelés, (esemény végén történő) felmagasztalás, az ókorban kiváló emberek istenné dicsőítése. (A görögöknél annak hite, hogy az őskori hősök istenné lettek)
*******
Kedves Poet-szerzőtársak!
Én sem voltam ott halálos tragédiájánál, ahogy azok sem, akiket itt most (néhol ellenkező véleményük miatt) idézek.
„József Attila, akit nem én, de a múzsa avatott pappá a szépség és igazság magyar templomában — Isten kegyelméből való költő… a jövendő magyar poézis legjobbjai és legigazabbjai közé fog emelkedni. Eddig is sokat és mélyen szenvedett az élettől és az emberektől, hordozta a kietlen nyomor és elhagyottság keresztjét, árván és nincstelenül vándorolt, dolgozott és tanult... aki indul magasba és mélybe: József Attila, szeressétek és fogjátok pártját neki!„ (Juhász Gyula, aki fölfedezte Őt, 1922.)
„József Attila, míg köztünk járt, már véghez vitte költészete gyönyörű csodáit, s mégis… irodalmunk pápái és püspökei csak a kapun kívül adtak neki helyet..." (Valachi Anna, Kollektív neurózis)
A mártír szerepe került előtérbe, mint Longhy A. István cikkében: „Költő volt a legjavából, de tragikus életmegváltásában tagadhatatlanul emberi. Egy mártír a sok közül, hazugságok arénájában már születésekor halálra ítélve."
„…szégyen ért minket, József Attila kortársait... Együtt éltünk költő-barátunkkal, szerettük őt, kéziratban olvastuk a verseit, csak arra nem eszméltünk rá, hogy ő az, akire várunk, s aki körül el kellene végezni szolgálatunkat.” (Komlós Aladár, József Attila és a kritikusai c. esszéből)
„Jézus kereszthalála öngyilkosság?! [...] József Attila 1937-ben a 33. évében volt – Krisztus is ennyi idős, amikor keresztre feszítik. Közel sem abszurd az az elképzelés, hogy az öngyilkosság elkövetésében ez a párhuzam is szerepet játszott. Akárcsak az a tény, hogy „József Attila is pénteken halt meg, miként Krisztus a kereszten. Életében »mint lopott fát« hordozta felelősség-, és mások helyett is magára vállalt bűntudatát” – írja róla öngyilkosság-hívő kortársunk, Sajó László, József Attila-díjas szerző.
„Voltak – kivált a metafizikai összefüggésekre érzékeny költők, – akik pontosan megértették a POSZTUMUSZ HALHATATLANSÁGRA VÁGYÓDÓ József Attila titkos motivációit” az öngyilkosságra. (Tverdota György)
Legboldogabbnak akkor láttam Attilát, amikor elküldtük Bartók Bélához egy cikkért, amit a gépi muzsikáról ígért nekünk” – emlékezett vissza Fejtő Ferenc egyszer József Attilára. „Amikor visszajött, látszott rajta, hogy valamit mondani készül, kérdeztem: "Mi van veled Attila? Minek örülsz?" Erre ő: "Képzeld, Bartók Béla azt mondta nekem, hogy én az vagyok a magyar költészetben, ami ő a muzsikában. Ennél szebb és nagyobb dicséretet nem hallhattam volna."
Mai napig nem kapott ettől érdemlegesebb és értékesebb kitüntetést József Attila, mint akkor ott Bartók Bélától, a lakásán!... (ide sorolva a posztumusz érkező Baumgarten-, és Kossuth-díjakat is.)
„Az egyenlet egyik oldalán ez áll: amit József Attila adott a nemzetének, az örök érték. A másik oldalon pedig: AMIT EZÉRT CSERÉBE KAPOTT, ALIG TÖBB A SEMMINÉL. Nem túlzás, amit a nekrológok állítanak, hogy életében József Attilában egy szűk művészi körön túl senki sem tisztelte irodalmunk jelentős alkotóját. Az igazi közönségsiker életében nem adatott meg neki: „…szörnyű ezt magammal elintézni, hogy életemben nem kerülhetek fel. Hogy semmit, semmit sem érhetek el!” – vádaskodott keserűen, szakmailag talán még úgy-ahogy elismerve, de ebből egzisztenciát, családot teremteni, alapítani pénz nélkül képtelen, világirodalmi No.1-es sorszámú költőnk…
Mint kihalt város éjjel
Mint kihalt város éjjel
Kihaltan állok, mint e város éjjel.
Utcáim kövén piszkos csönd honol.
Zúgó reklámok színes fénytejével
a csepergő éj vibrálva összefoly’…
Szagtalan virágok árnyéka rezdül.
Az aszfalt füvére a Hold leszáll.
Eső perceg… szájából rozsda hűl.
Mint meleg vér, buzog a homály.
A város fölött felhők rongya.
S házak roncsa az ég alatt.
A város fölött a felhők rongya… leng.
S a szél bedönt egy rossz falat... amíg az elmereng.
Kihaltan élünk, mint e város éjjel
bár bejárjuk útjait a test erejével,
szívjuk a port, amit a kor tüdőnkbe rostál,
a halál lelkünk lankás dűlőin poroszkál!
Ahogy új, vagy már észlelt csillagok az égen,
évszázadok tűnnek föl az idő tengerében,
hogy meglobbanva a múlás torkolattüzében
elsüllyedjenek holtan, bomlott fehéren…
„Azt mondja az ÚR: Ama napon… elpusztítom városaidat, és lángoló haraggal állok bosszút az engedetlen népeken… Mert nincs itt maradandó városunk, a jövendőt keressük… az élő Isten városát, a mennyei Jeruzsálemet… mely az Égből száll alá” (Mikeás 5:10-15, Zsidókhoz 13:14, 12:22, Jelenések 3:12)