Csodálatok

József Attila megdicsőülése

Apoteózis

Nem fölszentelt pap volt. - Költő s lélek-pásztor!
Isten ménesének békés, szép vadlova...
konok gondolat és félelem-szítt mámor
- nagybeteg korának fertőzött orvosa.

Attila voltál... bár koldus - király sarja!
Tévelygő néped már Isten trónjára ült
bálványt imádva - sok önző Sátán-falka
- mitől tüzes agyad még jobban áthevült!

Hány versben haltál meg?... sose számolgattad.
És miért is haltál?... hányszor kizokogtad
ordítva, suttogva, mosolygón zihálva?!
Tárt szívű poéta!... csöndben kiugattak.

Nemcsak nem tiszteltek - csupaszra takartak...
bicsaklott lelkednek keresztfát faragtak...
kísértve a sírig! - az átkozott sínig...
a rád zakatoló önkéntes bitóig!

S halálmáglyád után jövőnkké aláztak...
malaszttal pocskoltak... csókokat labdáztak...
Boldog mástól lettél: - Krisztust Égben láttad!
Király is maradtál! (...nem, mert lent magáztak...)

József Attila önbeteljesítő jóslata: "Krisztusig emelkedem!" A kozmosz éneke, ajánlás 12. sor; Király is maradtál: "Aki győz, királyiszékembe ülhet velem" Jelenés 3:21; J. A. csak bicsaklott lelkű volt, nem skizofrén.

• Születésnap
• Emlékezés

KÉT ELTERJEDT TÉVHIT,

„Garamvölgyi László bűnügyi szakértő összegyűjtötte és újra elemezte a halálával kapcsolatos adatokat és arra következtetett, hogy az baleset volt.
Garamvölgyi szemelget a korabeli sajtóból, amely az öngyilkosságot tényként kezeli, s a történteket úgy írja le, hogy a költő a robogó mozdony elé vetette magát. Innentől kezdve mindig mindenki ön-gyilkosságról beszélt. Halála körülményei mai napig tisztázatlanok, holott ismert tény, Balatonszárszón egy teher-vonat vagonjai között átmászva érte a halál.

Meghökkentő módon az öngyilkosság mellett leginkább az szólt, hogy a költő feltételezett „őrültsége” miatt mindenki ettől félt, ezt várta, és ez passzolt „méltó” befejezésként a költő nehéz életéhez.

„József Attila mentális betegsége ugyancsak megkérdőjelezhető.
Eredeti diagnózisa, a skizofrénia (hasadásos elmezavar), melyet feltételezett öngyilkossága is alátámasztott, nem tűnik másnak, mint traumatizáltságának és aktuális spirituális krízisének medikalizációja. Ha aggódó környezete nem tereli őt a pszichiátrizálódás csapdájába, s nem terheli meg őt az elmebeteg stigmával, valószínű előbb-utóbb kikeveredett volna kríziséből… /Szendi Gábor: József Attiláról - némileg másként. Megjelent: Korunk 2008 április/

„Dr. Németh Attila pszichiáter (2002) nem ért egyet a skizofrénia diagnózissal; ellene szól a végig megtartott tiszta, sőt letisztult költői nyelvezet, ami Bakot (Attila kezelő analitikusát) is elgondolkodtatta, és kitalálta rá a „normális költő–beteg ember” jól hangzó, de tarthatatlan koncepcióját. Mert hogy skizofréniában először éppen a nyelvhasználat sérül. Crow egyenesen a nyelv kialakulásával hozza kapcsolatba a skizofrénia megjelenését (Crow, 2006). Az is tény, hogy barátai, bár mindig különcnek tartották, az utolsó pillanatig nem látták „őrültnek” (Bókay és mtsi, 1982).

”Betegsége nem skizofréniának, hanem a költő háttérben meghúzódó borderline személyiségére épülő depressziós rendellenességnek diagnosztizálható. Az ICD-10 diagnosztikai rendszer szerint az F33.3 kódszámú személyiségzavar: major depresszió pszichotikus epizódokkal. /dr. Németh Attila pszichiáter: József Attila pszichiátriai betegségei. Suliker-Filum, Bp., 2002./

„Öngyilkosság? Nem. Baleset!

Garamvölgyi a bűnügyi szakértő alaposságával kutatott fel minden elérhető dokumentumot és szemtanú-beszámolót. A tények a következők:

Valódi öngyilkossági szándékot bizonyító búcsúlevél nincs, levelek vannak, melyeket aznap írt, s csak a váratlan halál, amely miatt az utókor oly mély értelmű üzeneteket vél felfedezni az egyszerű üdvözlő sorokban.

A vasúti öngyilkosságokat mindig nagy sebességű mozdony elé ugrással vagy beláthatatlan kanyar utáni sínre fekvéssel szokták elkövetni, nem pedig egy éppen lassan mozduló tehervagon két kocsija közti átbújással. A vasúti jelentések is makacsul halálos gázolásról szóltak. Garamvölgyi a következőképpen rekonstruálja a percről percre tisztázott kritikus időszakot.

József Attila valószínűleg a vacsoráig sétálni indul. Etelka testvére hatvanegy év múltán is úgy mesélte, hogy Attila, „mielőtt becsukta maga mögött az ajtót, visszaszólt, hogy melegítsem meg az ételt”. A sorompó és a teherszerelvény útját állja a Balaton felé vivő úton. József Attila jól ismeri a vonatokat, a tehervonatok sokáig szoktak állni, pakolás hangja hallatszik, forgalmista sehol. Átbújik a sorompó alatt, és nekiindul, hogy a még álló tehervonat tizenötödik és tizenhatodik, összekapcsolt kocsija közt átbújva haladjon tovább. Amint leguggol és bebújik a két ütköző közt, a gőzmozdony ezzel egy időben indul, és szokásos módon rándít egyet a kocsisoron. Mivel a két kocsi közt egy összekötő lánc mindig lóg, a rándításkor a nyolc-tíz kilós lánc meglódul, és nagy erejű csapást mér József Attila homlokára. Feltehető, hogy ekkor tört el a nyakcsigolyája is. Az ütéstől kivágódik a kocsik közül, bal csípőjére zuhan a sín mellé, fejét beüti, ekkor szenved koponyaalapi törést, de jobb keze a síneken marad, amit a tizenhatodik szerelvény kereke le is vág. A tizenhatodik kocsi távolabbi kerekei már nem is érik el, mert a kiáltozásra a vonatot megállítják. Nem igaz tehát az a dramatikus leírás, hogy a vonat tíz-tizenöt méteren át vonszolta volna, hiszen a vonat mellé zuhant.

A körülmények pontos elemzése, a test helyzete, a sérülések jellege teljesen egyértelművé teszi, hogy itt balesetről van szó. Budavári János, annak idején ki nem kérdezett szemtanú, 1995-ben egy videointerjúban elmondta, hogy József Attila szemmel láthatóan csak át akart jutni a két szerelvény közt, amikor az váratlanul megindult, s a kerék elkapta hosszú kabátját, és lerántotta. Egy évtize-dekkel később előkerült vallomásban Karsai Imre főkalauz ezt mondta: „Pontosan emlékszem az esetre. Sokszor szerettem volna már elmondani illetékes helyen, de senki nem hallgatott meg… Alighogy mozdult a vonat, egy embert láttam a sötétben a kocsik felé szaladni. Úgy véltem, hogy felugrik, majd leugrik, azaz átlép a vonaton.” És ahogy meghallotta a kiáltásokat, Karsai megállította a vonatot.
Ezek a tények. Garamvölgyi szerint a rendőrség eleve öngyilkosságot tételezett fel, és ennek értelmében vizsgálódott, a befolyásolható vagy a látványtól sokkolt gyerek szemtanúk nyilatkozatát másnap rögzítve, mire a gyerekeket már „megdolgozta” a közvélekedés.
És a sajtó? Garamvölgyi szemelget a korabeli sajtóból, amely az öngyilkosságot tényként kezeli, s a történteket úgy írja le, hogy a költő a robogó mozdony elé vetette magát. Innentől kezdve mindig mindenki öngyilkosságról beszélt. (Garamvölgyi László: Hogyan halt meg József Attila? Pallas Kiadó, Gyöngyös, 2005.)”

*******
Lábjegyzet

Apoteózis (görög): istenülés, isteni rangra emelés, (esemény végén történő) felmagasztalás, az ókorban kiváló emberek istenné dicsőítése. (A görögöknél annak hite, hogy az őskori hősök istenné lettek)

*******

Én sem voltam ott halálos tragédiájánál, ahogy azok sem, akiket itt most (néhol ellenkező véleményük miatt) idézek.

„József Attila, akit nem én, de a múzsa avatott pappá a szépség és igazság magyar templomában — Isten kegyelméből való költő… a jövendő magyar poézis legjobbjai és legigazabbjai közé fog emelkedni. Eddig is sokat és mélyen szenvedett az élettől és az emberektől, hordozta a kietlen nyomor és elhagyottság keresztjét, árván és nincstelenül vándorolt, dolgozott és tanult... aki indul magasba és mélybe: József Attila, szeressétek és fogjátok pártját neki!„ (Juhász Gyula, aki fölfedezte Őt, 1922.)

„József Attila, míg köztünk járt, már véghez vitte költészete gyönyörű csodáit, s mégis… irodalmunk pápái és püspökei csak a kapun kívül adtak neki helyet..." (Valachi Anna, Kollektív neurózis)

A mártír szerepe került előtérbe, mint Longhy A. István cikkében: „Költő volt a legjavából, de tragikus életmegváltásában tagadhatatlanul emberi. Egy mártír a sok közül, hazugságok arénájában már születésekor halálra ítélve."

„…szégyen ért minket, József Attila kortársait... Együtt éltünk költő-barátunkkal, szerettük őt, kéziratban olvastuk a verseit, csak arra nem eszméltünk rá, hogy ő az, akire várunk, s aki körül el kellene végezni szolgálatunkat.” (Komlós Aladár, József Attila és a kritikusai c. esszéből)
„Jézus kereszthalála öngyilkosság?! [...] József Attila 1937-ben a 33. évében volt – Krisztus is ennyi idős, amikor keresztre feszítik. Közel sem abszurd az az elképzelés, hogy az öngyilkosság elkövetésében ez a párhuzam is szerepet játszott. Akárcsak az a tény, hogy „József Attila is pénteken halt meg, miként Krisztus a kereszten. Életében »mint lopott fát« hordozta felelősség-, és mások helyett is magára vállalt bűntudatát” – írja róla öngyilkosság-hívő kortársunk, Sajó László, József Attila-díjas szerző.

„Voltak – kivált a metafizikai összefüggésekre érzékeny költők, – akik pontosan megértették a POSZTUMUSZ HALHATATLANSÁGRA VÁGYÓDÓ József Attila titkos motivációit” az öngyilkosságra. (Tverdota György)

Legboldogabbnak akkor láttam Attilát, amikor elküldtük Bartók Bélához egy cikkért, amit a gépi muzsikáról ígért nekünk” – emlékezett vissza Fejtő Ferenc egyszer József Attilára. „Amikor visszajött, látszott rajta, hogy valamit mondani készül, kérdeztem: "Mi van veled Attila? Minek örülsz?" Erre ő: "Képzeld, Bartók Béla azt mondta nekem, hogy én az vagyok a magyar költészetben, ami ő a muzsikában. Ennél szebb és nagyobb dicséretet nem hallhattam volna."

Mai napig nem kapott ettől érdemlegesebb és értékesebb kitüntetést József Attila, mint akkor ott Bartók Bélától, a lakásán!... (ide sorolva a posztumusz érkező Baumgarten-, és Kossuth-díjakat is.)

„Az egyenlet egyik oldalán ez áll: amit József Attila adott a nemzetének, az örök érték. A másik oldalon pedig: AMIT EZÉRT CSERÉBE KAPOTT, ALIG TÖBB A SEMMINÉL. Nem túlzás, amit a nekrológok állítanak, hogy életében József Attilában egy szűk művészi körön túl senki sem tisztelte irodalmunk jelentős alkotóját. Az igazi közönségsiker életében nem adatott meg neki: „…szörnyű ezt magammal elintézni, hogy életemben nem kerülhetek fel. Hogy semmit, semmit sem érhetek el!” – vádaskodott keserűen, szakmailag talán még úgy-ahogy elismerve, de ebből egzisztenciát, családot teremteni, alapítani pénz nélkül képtelen, világirodalmi No.1-es sorszámú költőnk…

Menhely, és halál

Onnan jönnek.
Élethitű
anyaszagú ágyból.
S oda mennek…
Anyátlan
vakhitű világba…

Ez az a hely, ahol a csecsemő megöregszik.
A cumi vásott szivarnak tűnik –
s mert még szemén magzatvíz édes íze van,
ki sem nyitja.
Édesebb úgy a könny is
ha a szem nyitatlan…

Ez az a kor, amikor „eldől” az ember.
Ez, mikor nem segít se mankó, se fegyver.
Arca utcakosztól redves,
rácsapódik, rajta ül meg minden
ami keserves,
s a Szeretet... házőrző kutyáját ráuszítja.

Menhely. Család helyett nagycsalád.
Rácsokkal védett fekhely…
A gomb lelóg, az étel szagtalan.
Kiutalt ruhákkal takargatják a telet
mely hálátlan bújik tüdejükbe
a tavasz helyett.

Hozzájuk térek, mikor mint szökevények
alkalmi tüzeknél melegszenek,
melléjük húzódom nesztelen
s farkasszemet nézünk a Lánggal
mit kiköhögtettek lelkünkből
parancsszavak és érdes kényszerek…

Az órák, a napok jönnek, mennek…
Hol velünk múlnak, hol elténferegnek
örvénylő vágyaink részeg éterén…
S e csalfa szabadság égetése
elveszi valóságérzetünk,
s e túlfűtött világban megemésztődünk…

Nem találsz a hamuban
szétmállott gondoknál egyebet
– körmök megperzselt piszkát
s már alig mozduló lapockát –
mint mikor emlőért nyúl a kicsiny.
– De ez már öngyilkos álom, nem valóság…

Onnan jönnek.
Alvajárókként özönölnek
istenművű, eleven hazából!*
S mennek egy remélt
végtelen talányba –
kifelé – ebből a halálból…

Lábjegyzet

istenművű, eleven hazából*: „ó, Uram, Istenem... anyámnak méhéből te vontál ki engem” (Zsoltárok 71:5,6 Károly G. ford.)

*: „Bizony, az ÚR ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom. Mint a hős kezében a nyilak, olyanok a serdülő ifjak. Boldog az az ember, aki ilyenekkel tölti meg tegzét: nem szégyenül meg, ha ellenségeivel van szóváltása a kapuban.” (Zsoltárok 127:3-5, Ökumenikus ford.)

**********

V I G Y Á Z A T !

Eszébe ne jusson senkinek tényleg odamenni egy ilyen alkalmi csoportosuláshoz, ha látna hasonlót, mert életveszélyes kihívás lehet az ott lévők esetleg módosult tudatállapota, szerelem- és pénzéhsége, az irányíthatatlan kommunikáció, az ismeretlen erő- és fegyverviszonyok kiszámíthatatlan alakulása miatt!… Ez a költemény 99%-ban a képzelet szüleménye, – és csak egy szociografikus látomáslíra.

**********
Tényszerű melléklet:

„Rajtuk marad, akár a tetoválás

Gyivis, zacis, lelences állami gondozott - évtizedek óta így bélyegzik meg azokat a gyerekeket, akik nem családban nőnek fel, miközben óriási traumákkal a hátuk mögött próbálnak küzdeni, bizonyítani és talpon maradni.

Magyarországon 23 ezer gyerek él állami gondoskodásban, 140 ezer olyan körülmények között, hogy bármikor elveszíthetik a szüleiket. Többnyire elhúzódó bántalmazás, elhanyagolás, zaklatás, kihasználás, a szülők szenvedélybetegsége, krónikus betegsége miatt kerülnek a gyermekvédelembe. Áldozatok, akiknek innen kell felállniuk, megküzdeniük, bizonyítaniuk, majd 18 évesen belevágni az önálló életbe. Halmozottan hátrányos helyzetből indulnak, aztán előítéletek sokaságával kell megküzdeniük. Számomra ők szuperhősök” – vélekedik Papp Zsuzsa utógondozó, akinek már gyerekként sem volt ismeretlen az állami gondozottak világa. Édesapját korán elveszítette, édesanyja átadta magát a gyásznak, állami gondozott barátoknál találta meg azt a megértést és támaszt, amire kamaszként szüksége volt.

Sokan nem is merik elmondani, hogy állami gondozottak, mert akkor még negatívabban viszonyulnak hozzájuk. Anélkül, hogy bármit tudnának róluk. Ha már az előítéleteknél tartunk, a többségi társadalom nemcsak az állami gondozott gyerekekkel előítéletes, hanem a nevelőszülőkkel is. Gyakran mondják, hogy csak a pénzért csináljuk. Hát, ez az a 24 órás műszak, amit nem lehet megfizetni. A nevelőszülők nagy része mindent megtesz azért, hogy ezek a gyerekek felnőttként megállják a helyüket. Ehhez nem elég a szakemberek munkája, a társadalom elfogadása is kell.”

Az évente végzett hajléktalanfelmérés szerint az utcán élő hajléktalanok 20 százaléka volt állami gondozott hosszabb-rövidebb ideig. Ez egy tartós tendencia, nem csökken. Ugyancsak sokan, 20 százalék került az állami gondozottak közül börtönbe vagy lett prostituált. „Van egy jelentős bűnelkövetői réteg, amelyik kifejezetten ezeket a gyerekeket keresi. Mert elhiszik, hogy gondoskodni akarnak róluk, hogy szeretik őket, és ezért bármit megtesznek. Sokan úgy nőnek fel, hogy rendszeresen azt hallják, zacis vagy, lelences, gyivis, amivel sárba tiporják az önértékelésüket. Mindez kitermel egy túlzó egót, ami sokszor agresszióval párosul. Szó sincs arról, hogy a deviáns viselkedést tolerálni kell, csak érteni, hogy miért mások ezek a gyerekek, mint a mieink” – mondja Papp Zsuzsa utógondozó, és amikor felvetem, hogy ha minél több pozitív példát ismerne meg a társadalom, akkor talán kevésbé lenne előítéletes. Zsuzsa válasza igencsak szkeptikus:

„Ha száz pozitív példa mellett van egy negatív, az emberek fejében az az egy rögzül. A többségi társadalom nem akar róluk tudomást venni, láthatatlanok. És amíg azok, addig nem is akarják megismerni őket. Ezen kellene valahogyan változtatni.”

(Forrás: 2023. február 13. nlc.hu/család, net szócikk, részletek)

 Pünkösdi torzó... a SZERETEThez*

- 20 évszázad múltán –

E végtelen
gyilkos zajnak
óriás
a csöndje.

Fújjak-e riadót most agyamban?
Vagy hagyjam e dalt is torz alakban?
Köpjek lángodra - mi úgyis eléget?
"tűznek tartva fönn e gonosz nemzetséget"*?

Fájdalmad nagy! Mi feszítettük azzá!
Mi apasztottuk Krisztusod szárazzá*!
S mióta Szent Szellemed győzve tör előre*
már illatozhatnánk* is hű népeddé nőve!

Itt kell hát megállnunk: a szívnek meredélyén
hol enyészet tombol, s a szél tüdőnkbe váj...
Vagy elnyeletünk végleg a lélektárnák mélyén
hol oszló erkölcseink fojtó bűze száll...

*******

*Isten SZERETET (1János4:8) *a mostani ég és föld tűznek van fönntartva (2Péter3:7) *Jézus kínhalált szenvedett (Zsidók12:2) *erőt kaptok, ha a Szentszellem eljön rátok (Csel.1:8) *járjatok szeretetben, Istennek kedves, jó illatul! (Efézus5:2)

Isteni maradj!

Ne csókolj most!

Csak így maradj!

Mint a mozdulatlan idő,

úgy haladj!

Szeretlek, leány,

te pillanatkönnyű, védtelen,

kihez percenként jár

megpihenni a végtelen,

ki évek mécseséből lángolsz elő,

de nem vagy, csak egy villanás…

te csontjaimba-perzselő

kis gyertyalángnyi látomás,

szeretlek!... Szeretlek

te áttetsző, kusza szerkezet,

mert általad mindent tudok,

és mindenről megfeledkezek…

Életre kél körötted a veszteglő távol…

Örök szeretetű, – isteni maradj!

S mint az idő – a moccanatlannak látszó –

bolyongj akárhol is, csak úgy haladj!...

Beküldött vers a 2021-es Hervadó szépség mottójú Magyar Költészet Napja Poet pályázatára  

 – V E R S E N Y E N    K Í V Ü L –

Elnyel az Anyag!*

Hervadó szép virág-lelked*

holtig hévvel hordozod…

Istentől kaphat életre

bárki csak újabb* jogot.

Elpattannak most bensőnkben

múltunk fáradt ínjai,

s lehullnak,  jaj-zörrenéssel

torz jövőnknek* hídjai!…

Koporsóívű életünk

cirádás, – zord ravatal!

Elnyel húsvér-test végzetünk,

s e lüktető csönd, zsivaj…

*******

Lábjegyzet

* Elnyel az Anyag: „porból vagy te, és ismét porrá leszel ” – mondta ki ítéletét az embernek Isten az Édenkertben.(1 Mózes 3:19)

* virág-lelkünk: a személyiségünk, az örökölt és szerzett genetikánk, ’arcunk’ megőrzése,… ahogy tavalyi pályaművében fogalmazott Kustra Ferenc is: amit „védenem kell, hogy el ne veszítsem arcomat”, mert akkor létünket adjuk föl, s eltűnünk a mindenségben. – Kivéve persze Isten emlékezetéből, ahol minden ember genetikai kódjának biztonsági másolatát őrzi Teremtőnk, amiből föltámaszthat/reprodukálhat bárkit, – ahogyan mi pl. a számítógépünkön visszaállíthatunk a helyére bármit a lomtárból, amit ideiglenesen pusztulásra ítéltünk… (Ézsaiás 26:19, János 5:28-29, Jelenés. 20:12-13, Lukács 20:38)

* újabb élet: ”az utolsó harsonaszóra a halottak föltámadnak romlatlanságra… mert szükséges, hogy e halandó test halhatatlanságot öltsön magára” (1Korinthus 15:52-53, Ézsaiás 25:8)

* torz jövőnk: ”mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amiről azt parancsoltam, hogy ne egyél, átkozott legyen a föld miattad, fáradságos munkával élj életed minden napján, tövist és bogáncskórót teremjen neked, egyed a mezőnek füvét, s orcád verítékével kenyered, míg vissza nem térsz a földbe, mert abból vétettél” – mondta a férfinak Isten, mielőtt kiűzte feleségestől a Paradicsomból. (1 Mózes 3:17-19)