Víziók és naplótöredékek

Danoczi_K•  2024. május 12. 01:38

Az arcnélküliek

Az első nap a sokkarú magány láthatatlan társaságában:

Új családi házba költöztem egy éve, sehol egy kísértet, minden nyugodt, a maga utcai forgalmával mérve persze. Talán túl békés is. Előttem egy idős nő lakott itt, aki a padláson combnyaktörést szenvedett. Azon gondolkodtam, miért mehetett fel, nem tároltak fent semmit. A kéményt újra kellett volna már húzni, és egy alapos takarítás is ráfért volna, de kétlem, hogy emiatt döntött úgy, hogy egyedül felmászik. A bontásánál azt mondták, ne lepődjek meg ha mumifikálódott macskát találok benne, egy ideje eltűnt a néni házi kedvence, valamint rengeteg felismerhetetlen tojáshéj volt szétszórva a döngölt föld alapon. Nem emlékszem a nő nevére, talán nem is mutatkozott be, vagy csak kiesik ez is az emlékezetemből(?) Holnap megkérdezem, mi a helyzet a padlással.

A második nap, és az első kar mozogni kezd

Furcsa gyógyszerszagot áraszt a kerti csap aknájának a környéke, nincs az alján víz, mintha évek óta elzárva tartanák. A házban nincs kialakított fürdőszoba, a nő egy zuhanyfüggöny tartót szereltetett a nappaliba(?). Nincs víz a házban, kintről kellett behoznia, vagy nem érte meg, hogy fürödjön. Hosszú napokat tölthetett a padláson, mire megtalálták. Különös furatokat, járatokat találtak a teste alatt, talán nyest, patkányok? Előbbi kapcsolódna a tojásokhoz. Megkérdeztem az illetékest a padlásról, de nem szolgált bővebb információval. Éjszaka a gyógyszerszag az aknánál intenzívebb volt mint valaha, nappal megszűnni látszott. Sokat álltam ott, szinte magamba szívtam a város patikáját. Azt hiszem, lefekszem aludni, megfájdul a fejem, ha tovább maradok.

A harmadik nap, a második kar kopogtat

Nem tudtam aludni az éjszaka, visszatérő rémálmaim lettek, és nem tudom, hogy ez a ház az oka, vagy a szakítás Edittel. Közel tíz évet voltunk együtt. Korábban sokat foglalkoztam a tudatalattival, a kutatómunkáimban mindig helyet kaptak az olyan dolgok, mint az álomfejtés, vagy a stressz totális megszüntetése. Ezért kezdtem el a múltban vájkálni, és helyrehozni, amit helyre lehetett. A stressz megszüntetésének a legjobb módja ha szembenézel a félelmeiddel, és elfogadod az igazságot, legyen az bármilyen keserű, vagy szégyellni való. Könnyű mondani, tudom. Éjszaka kopogtak az ajtón, azt hittem, a kutyám zörgött vele, de kizártam ezt a lehetőséget, mert úgy nyüszített az ajtó mellé kuporodva, mozdulatlanul, hogy ő nem lehetett, a szél nem fújt, nyári meleg dőlt be az ajtón, ugyanis kinyitottam a kopogásra, amivel lehet, hogy elkövettem életem második legnagyobb hibáját.(Az első a kapcsolatom tönkretétele.)

Negyedik nap, és a harmadik kar játszani kezd

Amikor tegnap ajtót nyitottam, nem történt semmi, a kutyám oldódni látszott, a félelmének nyoma se volt, vad ugatásba kezdett a bejárati ajtó felé. Kiparancsoltam, és magamra zártam a házat. A tapasztalatomnak köszönhetően sejtettem, mit csináltam. Az ember benne lehet évtizedek óta, akkor se nyugtatja meg semmi, ha tudatában van a nem e világi dolgok létezésének. Szinte rutinszerűen oldott a FI relé, amint az ajtót kulcsra zártam, és a biztonsági reteszt is behúztam. Azonnal tudtam, baj van. Edit viharlámpájáért siettem, és gyertyákat raktam ki minden helyiségbe. Aztán ahelyett, hogy fogtam volna a kutyámat és elhagytam volna a házat, kiabáltam és káromkodtam, mintha bátor lennék, majd a fejemre húztam a takarót az ágyban, és megpróbáltam túlélni az éjszakát. A takaró alól hallottam, hogy Lüszi kutyám kintről ugat, és próbál az ablakba is felugrani. Kint felejtettem a telefonom az ajtó melletti asztalon, miközben szintén a takaró anyagán át láttam, világít, pedig nem használtam. A legtávolabbi helységben ahol fürdőszobát szerettünk volna kialakítani, a cementlapokon kezdtem el lépéshangokat hallani. Még a bontás fázisánál jártunk, megrémültem, s egyszer csak úgy éreztem, a gyógyszerszag beszivárog a takaró alá. 

Ötödik nap, négy kar ölelésében

Nem emlékszem a tegnapra, elaludhattam, vagy elkábultam. Újra rémálmom volt, a hely nem volt más, jártam ebben a házban nagyon régen, az álom szerint. Dübörgést hallottam a padlásról. Valamiért úgy gondoltam, fent van az öregasszony, így szép lassan elkezdtem képtelenségekre gondolni, és képeket összerakni a fejemben. Teljesen elázott alattam az ágy, az új fűtésrendszerből a víz alattam tört fel, messziről újra dübörgés hallatszott. Apám, akit gyerekkorom óta nem láttam, csapkodta a lábait a földhöz, ezzel jelezve a közeledtét, hogy rettegjek. Nem kétlem, a padlót is képes lett volna feltörni, amikor meg akart ölni minket, a pokolba is utánunk jött volna. Álmomban előle menekültem legtöbbször. Volt egy nagyon régi rugós ágya, amiből kiálltak a törött rugók, azokkal akart keresztülszúrni. Összemosódtak a házak képei a víziómban, nagyon sok helyen laktunk, és állandóan költöznünk kellett. A régi ház, meg a mostani ház egyvelegében erkély volt, repültem és utánam repült, egyetlen egyszer tudott elkapni. Amikor sikerült, visszarángatott a hajamnál fogva a rugós ágyhoz, és felvágta az ereimet. Feketék voltak, meghaltam a karjai között.

Hatodik nap, az ötödik kéz, amelyik féltett, aztán eldobott:

Halott, vagy nagyon rossz állapotban lévő kutyát találtunk az árokban régen Edittel, munkába menet. Mindig féltett, amikor egyedül mentem valahova (bár így szeretne még mindig). Egyszer poénkodtam is, nézzen majd be valamelyik árokba, ha nem érnék haza időben, mert lehet, nekem is berakják a testemhez a kedvenc játékomat. Tudom, rossz vicc volt, sírt és nevetett is. Aznap behívtam a házhoz, együtt is éreztük a gyógyszerszagot, és neki is sikerült kopogásra ajtót nyitni. Egyikünk se volt teljesen normális soha. A ház felújítása közben gondoltunk rá, hogy papot hívunk, de ez sohasem történt meg. Se pap, se féltés, se szerelem, egyedül maradtam a megszenteletlen életemmel. Az ötödik nap végére újra álmodok. Élénkek a képek, már nem szükséges leírnom, hogy megjegyezzem, de csak azért is megpróbálom elfelejteni őket.

Hetedik nap, amikor az arcnélküliek felfedik magukat

Újabb látomás, újabb álmok, ébren is látom a dolgokat. Nappal is nyakig betakarózva figyelem a mennyezetet, ahonnan a legtöbb hang érkezik. A sokadik álmomban felmegyek a padlásra, mintha kivetülne a testem. A tojáshéjak eltűntek. Betudom egy állat művének, nem foglalkozok vele tovább. A járatok megnőttek, a cserepek szétcsúsztak, a szarufák recsegnek, mintha azon járnék. Valami nem stimmel, hallom lentről a kutyám ugatását, szinte lerepülök. Az ecetfa helyén, Lüszi sövényének a végében Edit fekszik, a mályva színű köntösében, háttal támaszkodva a betonkerítésnek. Rám néz a magasba, ugyanazzal a tekintettel, mint régen, mire fekete árnyak hurcolnak el. Berángatnak a házba, kint mintha délben esteledne, ennyit tudtam még felfogni. Amint becsapódott az ajtó a hátam mögött, artikulálatlan hangokat kezdtem hallani, felemelt egyetlen egy kar, és hatására a többi darabokra vágott szét. Az árnyékokból láttam végül kirajzolódni formákat, mielőtt meghaltam. Volt régen a híradóban egy nő, aki addig növesztette a körmét, amíg kaszapenge hosszúságú nem lett. Úgy emlékszem, nem fikció volt. Ezek a dögök is hasonlóak voltak, csak a többségüknek nem volt arca, a híradós pedig ember volt. (Később kiderült az idős nőről, aki a házunkban lakott, hogy a kórházban meghalt, valószínűleg nem akart innen önszántából elmenni, hozzá tulajdonítható a gyógyszerszag.)