Daneel próza

Irodalom
Daneel•  2022. február 14. 23:14

Bolygó a gexidi porban - 40. rész

Húsz küklopsz hagyta el Chiaro városát, és kettes csoportokban, tízfelé széledtek. Jeremiás a bunkerében pihent, és Caroline-nal vitatkozott a világ dolgairól. Jóskát ismét összeszerelték. A szájberbetyár morcos arccal figyelte őket, és néha idegesen a csizmájára csapott. Bezárt madárkának érezte magát egy olyan kalitkában, amely a biztonságukat volt hivatott szolgálni. Őrök vigyáztak rájuk, akik gyanúsan méregették egymást, mert mindenki a másikban kereste a besúgót. Aki nem is létezett. Csehszlovák unottan pittyegett, Ypxarit olvasott valamit, Emmycix pedig paranoid félelmektől hajtva figyeltette meg a vezérkar egyik felét a másikkal. Ha megtalálja a besúgókat, kifüstölheti innen ezeket a szemeteket! De csakis akkor, ha megtalálja őket. Odakint a városban a lakók élete pontosan úgy telt, ahogyan eddig. Van, aki hallott ezt-azt, más reménykedett ebben-abban, de ezeket a dolgokat nem merték megvitatni. Bárhol kószálhat egy besúgó, ezt jól tudták. Az ő félelmük pedig annyiban megalapozott volt, hogy őket valóban veszélyeztették besúgók.

- A saját módszerükkel félemlíted meg őket? - Caroline hangja selyemként simogatta Jeremiás idegszálait. A kobold nem szólt semmit, csak mosolygott.  A barátai várnak három hónapot, és ha addig senki sem tér vissza varázstárggyal, akkor újabb csapatokat küldenek ki Chiarón kívülre. Eleredt az eső. Ők ezt nem tudhatták, a szobájuknak nem volt ablaka. Odakint viszont megáztak a küklopszok, és sietősen lépegettek a színtelen utcákon. Volt, aki aggódóan a torony felé sandított, majd ment tovább a maga útján.

- A kölyökért is kiküldethettél volna valakit - dörmögte a betyár - Ha már annyira szereted őt.

- Nono! - Jeremiás mosolya gúnyos volt - Ha egy munkát igazán jól akarsz elvégezni, akkor végezd el magad! Legalábbis én így gondolom.

- Mafla! Önkéntes száműzetésbe vonultál ennek a szarkupacnak a királyaként! - Jóska egy kissé elbizonytalanodott. A kobold általában nem szúrja tökön magát egy félkész tervvel. Mit akarhat?

- Ki merné megkérdőjelezni, hogy én itt vagyok? - Jeremiás ártatlanul széttárta a karját - A következő három hónapban nincs dolgom, az ittenieknek pedig eléggé korlátozott rálátása van arra, hogy mi történik ebben a szobában. Ha esetleg túl korán visszaérne egy csoport, kérlek, várakoztassátok meg őket egy picit!

Megragadott a falon egy lepedőt, és ráncigálni kezdte. Az anyag engedelmeskedett, ő pedig elkülönítette a sarkot a szoba többi részétől.

- Ezt hagyjátok így! Ha bárki belép, én itt olvasok.

- Mi van, ha valaki veled akar beszélni? - vonta fel a szemöldökét Ypxarit. A kobold legyintett. Ebben a kézmozdulatban egy félreértelmezhetetlen véleménynyilvánítás rejlett. A rettegő egér nem meri a macska társaságát követelni, üzenték a zsíros koboldujjak.

- Hogyan osonsz ki? - kérdezte a betyár. Jeremiás ráült egy székre, ami elkezdett kéken izzani, és felemelkedett. Egy nagyobbacska lepedő körészállt, és burokként beterítette. Egyetlen apró rést hagyott magányak, hogy lássa, mi történik körülötte. Ekkor egy ecset lebegett a kéken izzó lepedő mellé, és egy szmájlit festett rá.

- Egy városban, ahol mindenki gyanakszik és fél, ott szemet hunynak a különös események fölött - kiabált ki a mosolygó lepedő mögül a kobold - Mi van, ha egy besúgó lebeg éppen ki Chiaróból?

- Mind közül a legkövérebb - dörmögte Jóska. Odalépett a lepedőhöz, szétrántotta, majd a kobold homlokára tette a sárgán izzó kezét.

- Kossuth életenergiája. Raktározd el, még szükséged lehet rá!

A kobold bólintott egyet, majd visszazárta a hátralépő betyár mögött a burkát. Ekkor Ypxarit kezdett el bátortalanul integetni a lehetetlen külsejű jármű mellett, megfeledkezve arról, hogy Jeremiás valószínűleg nem látja őt.

- Veled tarthatok? - a hangjában remény parázslott.

- Sajnos két embernek nem szolgálna alibit a sarki olvasózug - felelte a kobold - De megígérem, hogy amint visszatértem a kölyökkel, kijuttatlak innen az éj leple alatt. Én hamar visszaosonok majd, így nem lesz feltűnő a létszámhiány, ami Adyx megérkeztével redundáns is lesz. Ha bárki kérdezi, akkor mi szörnyű népek vagyunk, és kísérleteket végeztünk rajtad a mi kis kamrákban. Azért lettél félig géppé.

Jeremiás kacsintott egyet a lepedő közömbös teste felé, majd a batyujába nyúlt, és édenkekszet vett elő. Miközben azt majszolta, megindult a járműve, ő pedig az apró nyíláson keresztül figyelemmel tartotta a környezetét. Kilebegett a folyosóra, az őrök pedig nem merték megállítani. Ha barát, akkor a felettesüket vegzálnák, ha pedig ellenség, akkor a saját inkompetenciájuk bizonyítéka az, hogy berepült mellettük valaki a rejtekhelyre. Nyeltek egyet, figyelték a jelenést, és imádkoztak, hogy minden rendben legyen odabent. A kéken izzó lepedő kirepült a központból. Néhányan meglepettek figyelték. Egy falnak egyszer neki is ütközött, a vezérkar legnagyobb meglepetésére pedig a szellemlepedő fojtott hangon káromkodott egyet. Végül kilebegett egy ablakon, és a lemenő nap fényében elhagyta a várost. Jeremiás elővette Nemjer térképét, és figyelmesen tanulmányozta az általa papírba zárt világot. Ha megéhezett, evet, ha megszomjazott, ivott, ha pedig elálmosodott, akkor a lepedő alá bújva megpihent egy megközelíthetetlen szikla tetején. Teltek a napok, a húsz küklopsz kincseket keresett, Jeremiás pedig eljutott Opioid romjaihoz. Nemjer ugyanott pihent, mint legutóbb, és közönyös arccal rajzolt valamit. A kobold leszállt mellé, majd kibugyolálta magát a járművéből, és a székén ülve békésen a varán felé nyújtotta a kezét. Nemjer meglepetten konstatálta, hogy a semmiből itt termett a különös ismerőse, de barátságosan megszorította annak a kicsi, zöldes kezét, majd szomorúan az érkező szemébe nézett.

- Feltűnhetett az ytsaroknak, hogy mennyi érdekes dolgot ástunk itt mi elő nemrég. Egy expedíció minden használható eszközt elszállított.

Jeremiás gyomra görcsbe rándult, de ezt igyekezett titokban tartani. Odaballagott a tetőtlen épülethez, és tízet lépett a megfelelő irányba. A kard helyén egy hatalmas árok volt.

- Túl feltűnő volt a jeled! - kiáltotta felé Nemjer - A fémtestet pedig értékesnek ítélték, és elszállították. Nem szeretném tudni, hogy mi vele a céljuk.

A kobold nem felelt. A szél suttogott, nyugatra szállt, és nem is olyan messze tőlük, egy vörösen izzó város tűztől forró kohója mellett Ermanes, az ytsar kovács egyre csak verte a fémet. Egy test kezdett el alakot ölteni, ami végre megtalálta a másik felét. Sújts le, kicsi kalapácsom, és énekeljen a fém! A kohó forró lehelete régi történeteket dalolt, a kovács homloka izzadtságtól gyöngyözött, a gép pedig egyesült az organikus elemekkel és a további fémmel. A lény, aki egykor Adyx volt, vörösen izzó szemekkel nézett fel az alkotójára, majd felordított. A kovács megragadta a vállát, és nyugtatólag gügyögött neki, ő pedig vérvörös tekintetével rápillantott a saját testére. A jobb oldala teljesen fémből állt, a bal oldala pedig az acélnak és a kénköves, zölden izzó pokolnak egy rothadó keveréke volt. Égett a fél teste, zölden világított, de nem érzett fájdalmat. Élvezte, ahogyan a lángok nyaldossák őt. A mellén pedig, ott, ahol az emberszívének kellett volna dobognia, egy, a saját farkába harapó kígyó okádta a külvilágra vérvörös fényeit. A lény, aki egykor Adyx volt, eksztázist érzett, és talpra ugrott. Ermanes óvatosan hátrált egy kicsit, és élénken figyelte a teremtményét. A lény kéjesen, artikulálatlanul felkiáltott, és a testének zöld fénye a hátát átszakítva, szárnyakká alakult. A szörnyeteg felszállt a magasba, szadista gyönyörrel szemelt ki magának egy vödröt a kohó mellett, majd hagyta, hogy egy apró, zöld fonál elhagyja a testét, és a földre hulljon. Egy pillanattal később egy hatalmas, zöld marok jelent meg a vödör mellett a földön, és a bestia megragadta a tárgyat. Amikor elengedte ez a zöld marok, a vödör savmarta maradványa halott prédaként dőlt el a padlón. A lény felordított, saveső áradt a testéből, a falakon pedig kisebb-nagyobb lyukak tünedeztek fel. Ermanes felkiáltott, a lény pedig érdeklődve pillantott le rá. A kovács ekkor megnyomott egy távirányítószerű szerkezetet a kezében, a szörnyeteg pedig a földre zuhant, és eltorzult arccal nyúlt felé. Helyes! A legjobb kutyákat mindig pórázon kell tartani. Ermanes ezt jól tudta. Megnyomott egy másik gombot, mire a szörnyeteg engedelmesen lehajtotta a fejét, a kovács pedig szeretetteljesen megpaskolta azt.

- Ügyes vagy, Cane! Gyönyörű egy teremtmény vagy! - Ermanes megpuszilta a szörnyeteg fejét, Cane pedig alázatosan lihegni kezdett.

Daneel•  2022. február 5. 21:25

Bolygó a gexidi porban - 39. rész

Az étkező gyönyörű volt. Aranyba foglalt gyertyatartók, ezüstbe foglalt képkeretek, és gyémántba foglalt asztalok között gyülekezett a vezérkar. Emmycix is jelent volt, vörös kakastaréj frizurája koronaként hatott, alattvalói pedig áhítat és udvariasság elegyével lengték körbe. Ypxarit az étkező sarkába húzódott. Idegesen legeltette a szemét a felettesein és a kollégáin. Aggodalmasan a ládára pillantott. Biztos nincs más mód? - üzente a tekintete. Jeremiás pedig, aki az apró lyukakon kikukucskálva követte figyelemmel az eseményeket, komoran bólintott, még ha ezt a tudós nem is láthatta. A terem közepén egy kisebb emelvény volt, ahol varán hegedűsök játszottak egy szomorkás dallamot. Valaki odalépett Ypxarithoz, és büszkén vállon veregette őt. A tudós idegesen megköszönte a dicséreteket, és közben a cipője hegyét bámulta. Az idegen elkönyvelte, hogy a doki gátlásos egy kissé, majd csatlakozott az ismerőseihez. A hegdő sírt, az emberek beszélgettek, majd lassacskán helyet foglaltak. Emmycix fellépett az emelvényre, és intett a varánoknak, akik engedelmesen elhagyták a termet. A vezér kezében egy aranyozott mikrofon volt, amelynek a feje egy koponya alakját vette fel. A szája elé tartotta az eszközt. A tömeg elhalkult. Ypxarit izzadva feszengett a székén. Gyámoltalanul a falon függő festményekre pillantott, tudat alatt abban bízva, hogy valamelyik alak megelevenedik, kiugrik a keretéből, és megmenti őt. Háromféle festmény függött az étkezőben. Az aranykeretesek Emmycix elődeit mutatták, teljes hivatali pompájukban. Büszkén a többiek fölé magasodó küklopszok, a szemükben gyertyaként pislákoló kegyetlenséggel. A hegy tetején csakis így lehetett túlélni, ezt mindenki tudta. Az ezüstkeretes festmények az állam egyéb kiválóságait mutatták. Nagy tudósok, hadvezérek, besúgók. Olyanok, akikre Chiaro több száz éves történelme szívesen megemlékezik. A teremben sokan azt feltételezték, hogy a mai performansza után ő is felkerül majd ide. Elvégre egy telekinetikus hadsereg birtokában Scuro falvait gyerekjáték lenne behódoltatni. Talán az egész Luce-medence az övék lehetne. Ezek a küklopszok viszont nincsenek tisztában azzal, hogy ő nem fog nekik felmutatni semmit. Így pedig könnyen a harmadik kategóriában találhatja magát. Rézkeretű festmények. Chiaro legcsúfabb ellenségei, a vereségük után. Büntetésük vagy a rabságuk közben. Szégyenfolt és egyben figyelmeztetés a jövőnek. Jól ismerte ezeket a képeket, a központi torony óriásképernyője minden pihenőnap delén lejátssza ezeknek a szerencsétlenek a szenvedéseit elrettentés gyanánt. Emmycix beszélt, mindenki legjobb barátja, a legjobb barátok pedig hallgattak. Pezsgőket és zyxtarját szolgáltak fel, Ypxarit pedig remegő kezekkel leemelt egy poharat a tálcáról, majd egy húzásra kiitta a tartalmát. Ez talán segíteni fog. Poharak az asztalokon, poharak a kezekben. Poharak csillognak a lámpafényben, poharak törnek szilánkokká. Emmicyx zavartan elhallgat, és egy nagyobbacska szilánk pengeként közelít a torkához. Valaki el akar rohanni, de két szilánk mély sebet ejt a lábán.

- Kezeket fel! - kiáltja a láda. A kezek felemelkednek, Jeremiás pedig gúnyos mosollyal előlép a rejtekhelyéről, a kezében egy brióst szorongatva. Lustán beleharap az ételbe, élvezettel teli arccal nyel egyet, majd ásítozni kezd - Tárgyalni jöttem Chiaro vezetőivel.

A teremben tartózkodókban meghűlt a vér. Valaki a zsebéhez próbált nyúlni, hogy a fegyverével hatástalanítsa ezt az őrültet, de néhány kéken izzó szilánk addig vagdosta a kezét, míg fájdalommal eltorzult arccal meg nem gondolta magát. A katonatiszt, akivel már több ízben is találkozott, elképedve bámulta őt.

- Neked ájultan kéne feküdnöd a laborban! - szinte suttogta ezeket a szavakat.

- Pedig itt vagyok - Jeremiás lassan megvonta a vállát, majd unottan körbenézett - Itt vagyok, mivel van köztetek néhány jóbarátom, akik segítettek nekem.

A küklopszok előtti szilánkok tovább töredeztek, apró, szinte porszerű darabokká váltak. Ezután ezek a kis darabkák behatoltak az áldozatok nyakába. Kisebb sebet ejtettek rajtuk, de a bőrbe érve megpihentek. Jeremiás komoran bólintott.

- Így! Mostantól ha bárkinek megkérdőjelezhető tervei támadnak, elég lesz az illető nyakára gondolnom, és meg is halt. Figyelmeztetni szeretnélek titeket arra, hogy egy ellenem irányuló gaztett jelentésének a mellőzését is cinkosságnak veszem, és halállal büntetem. Természetesen azt nem tudjátok, hogy ki áll az oldalamon, és ki nem. Bárki lehet besúgó.

- Mit akarsz? - nyögte ki Emmycix. A vezér idegesen kapargatta a torkát.

- A helyedben azzal nem próbálkoznék, Emmycix vezér! A porszemnyi darabkák beágyazódtak a gégébe. Csakis úgy lehetne tőlük megszabadulni, hogy közben te is meghalsz.

Emmycix morgott valamit, majd megismételte a kérdését.

- Én semmi különöset nem akarok - tárta szét a karjait Jeremiás - Ti uralkodhattok tovább Chiarón, megtarthatjátok a parádéitokat, még a kérdéses államvezetésetekbe sem szeretnék beleszólni. Egy kicsi, vastag falú, ablaktalan szobát kérek csak a központban, illetve jogot szeretnék formálni arra a csekélységre, hogy Chiaro besúgóinak egy részét, megközelítőleg húsz küklopszot a saját ügyemben titkos misszióval külföldre küldhessek. A szobám, amely pici bár, de három személy számára kényelmes, rendelkezni fog egy vészkijárattal, illetve mindkét oldalon egy kétfős őrséggel, akiket én választok ki. Mindkét párosban lesz egy küklopsz, aki az én emberem - füllentette Jeremiás, majd elmosolyodott.

- Még valami? - Emmycix hangja abszurd módon megkönnyebbülést tükrözött. Megalázták, de ez az államcsínyek azon ritka alfaja, amikor a hatalmát nem akarják veszélyeztetni.

Jeremiás bólintott.

- Kérem vissza a betyárt és a pókot. Ma estig szereljék őket össze, és küldjék le a nekem kialakítandó szobába! Ypxarit velem tart.

A tudós meglepetten nézett fel a koboldra. Jeremiás a "biztonságban leszel" szavakat tátogta az ajkaival. Bele se gondoltál abba, hogy mi lenne most, ha családos ember lennék? - a küklopsz gondolatai kiültek a sértődött arcára. A kobold megértette a foglya arckifejezését. "Erre már régen rájöttünk volna", tátogta neki.

- Egyéb óhaj? - Jeremiás kellemesen meglepődött a vezéren. A büszkeségén kívül szinte semmiben sem esett kár, és ennek tökéletesen a tudatában volt. A kobold elgondolkodott, majd bólintott.

- A húsz besúgóval az estére kialakítandó szobám előtti folyosón fogok találkozni, ma éjjel tizenegykor. Fegyver nem lehet náluk, erről az őröknek gondoskodniuk kell. A szobámban viszont legyen rengeteg üvegpohár!

A teremben füstként lebegett a gyűlölet, de Jeremiás tudta, hogy győzött. Az apró üvegszilánkoknak nem volt tényleges szerepe. Az ő mindenható gonoszságába vetett paranoid hit viszont rendkívül fontos volt. Nem fogják bántani. Holnap pedig neki is láthat a munkája legnehezebb részének, a várakozásnak, miután kiküldi ezeket a besúgókat a világ négy sarka felé.

__________________

Sziasztok!

Örömmel és élvezettel írtam ezt a sztorit, de sokkal több időmet elvette, mint eleinte hittem. A jövőben tervezem még folytatni, de jóval ritkábban várjatok feltöltést ezzel kapcsolatban!

Daneel•  2022. február 5. 12:34

Bolygó a gexidi porban - 38. rész

- Mondd, amikor idehoztak, rajtam volt még a ruhám? - Jeremiás a küklopsszal szemben állt, és kíváncsian nézte a beszélgetőtársát. Amaz elgondolkodott.

- Igen... - hümmögött a tudós - Le kellett, hogy vetkőztesselek a kísérletekhez, amikből végül nem lett semmi. Mind a ruhád, mind a táskád ott van a raktárban. A tetem mögött valahol.

A kobold nyelt egyet, majd viszolyogva, de ismét kinyitotta a raktárajtót. Áthajolt a hulla fölött, és keresgélt egy kicsit. Igen, a sarokban az az ő ruhája! Benyúlt érte, majd magára öltötte a gúnyáját. Az pedig... A szíve hevesen vert... A táskája. Nyújtózkodott egyet, megragadta, majd kinyitotta. Benne volt a batyuja. Kivette belőle a legszaftosabb hamburgert, amit el tudott képzelni, majd harapott belőle egy nagyot. Olyan jóízűen nyelte le a falatot, mint még soha! Amikor ezzel megvolt, Ypxaritra pillantott.

- Mit kérsz?

- Pardon? - emelte fel a tudós a szemöldökét. Kényeztetni akarja ez az őrült? Ez valamilyen teszt lenne a részéről?

- Mindenféle kajám van, italnak is azt választhatsz, amit csak akarsz - Jeremiás közönyösen fürkészte a küklopsz tekintetét - Ez nem egy teszt. Nem vagyok olyan gonosz, mint amilyennek hiszel.

- Nyissz-nyissz - felelte Ypxarit, majd egy olyan dolgot produkált, amiről Jeremiás azt sem tudta, hogy lehetséges. Ypxarit gúnyosan kancsalított egyet.

- Ezt most nem fogom tudni elmagyarázni. Na mindegy! -  kobold belenyúlt a batyujába, megragadott még egy hamburgert meg egy flakon virágbort, és a küklopsz felé hajította - Jó étvágyat!

A tudós hitetlen arccal kapta el az ebédjét, majd óvatosan, a koboldra fel-felpillantva majszolni kezdett. Égi áldásnak tűnt minden falat, orgazmusnak tűnt minden korty. Amikor megebédeltek, Jeremiás böfögött egyet, majd megkopogtatta a fogvatartottja vállát.

- Most, hogy ettünk valamit, itt az ideje ebédelni!

Ypxarit értetlenül nézett rá. A kobold türelmetlenül legyintett egyet.

- Csak idő kérdése, hogy mikor tűnik fel valakinek a kollégád hiánya. Vagy az a tény, hogy semmilyen kutatási anyaggal nem szolgálhatsz rólam. Hogy ezt megelőzzük, belerejtesz engem egy nagy ládába, amit aztán egy kézi targoncával fel-alá fogsz cipelni... Tudsz kézi targoncát keríteni? - Jeremiás megvakarta a halántékát. Kérlek, mondd azt, hogy tudsz kézi targoncát keríteni!

- Tudok kézi targoncát keríteni - bólogatot lassan, tűnődő tekintettel Ybraxit - Nagyjából öt percbe telik. De el kell hagynom a laboratóriumot.

A kobold bólintott.

- Amíg tisztában vagy azzal, hogy bármikor elvehetem az életed, ha a hátam mögött megpróbálkozol bármivel is, valamint azt sem felejted el, hogy amúgy is te lennél Obradixyt halálának elsőszámú gyanúsítottja, addig ez rendben is volna.

Mit akar ez az őrült? Kézi targoncával fuvaroztatná magát a központban... Miért? Keressen logikát ennek a koboldnak az elméjében? Minden döntése hülyeségnek tűnik, de valahogy minden az ő szájíze szerint alakul. Talán lappang ebben a káoszban valami rendszer. Kinyitotta a száját, felemelte a mutatóujját, jelezvén, hogy kérdezni akar valamit, de Jeremiás megrázta a fejét.

- Kérlek, menj el a kézi targoncáért! Én itt várlak - erre a végszóra felfeküdt a hosszú, fehér asztalra, és ájultnak tettette magát. A küklopsz kilépett az ajtón. Az első gondolata az volt, hogy elmenekül innen, a második az, hogy elárulja ezt az ördögfattyát. A harmadik pedig a saját holtteste. Vagy nyissz-nyissz által, vagy hadbíróság által. Ökölbe szorította a kezeit, sóhajtott egyet, majd elindult a központi raktár felé. Ha szembejött valaki, annak közönyösen bólintott egyet. Eljutott a raktárig, megragadott egy kézi targoncát, majd közönyös arccal betolta a laboratóriumba. Amikor becsukta maga mögött az ajtót, a kobold felült, elmosolyodott, és lelkesen megdörzsölte a kezét.

- Remek munka! - Jeremiás elismerően nézett az eszközre. Felállt, ismét kinyitotta a laboratórium raktárának az ajtaját, majd elővett egy nagyobbacska ládát. Ezt már korábban kiszemelte magának. A küklopsz mellé cipelte, letette a padlóra, leemelte a tetejét, majd belebújt. Tökéletes!

- Van lézerkésed? - kérdezte Ypxarittól, amikor kibújt a ládából.

- Amnéziás vagy? Ma már adtam neked egyet.

- Óh... - Jeremiás összeráncolta a szemöldökét, és az elméjére koncentrált.

- Caroline! Hol van a lézerkés? - A lány lustán előrebattyogott a lelke színpadára, ő pedig nem ellenkezett. Caroline átvette a kobold felett a kontrollt, kinyitotta a raktárajtót, matatott egy picit, majd elővette a kést. Képzeletben színpadiasan meghajolt, majd visszaült a néző székébe. Jeremiás apró lyukakat vágott a dobozba, majd ismét beleült.

- Tökéletes! Szemmel tarthatok mindent - mondta elégedetten, majd a küklopszhoz intézte szavait - Elmondom, mi a terv! Pakolj fel a kézi targoncára, és nagyon lelkesen sétálj velem fel-alá a központban! Említsd meg a megfelelő embereknek, ismétlem, nagyon lelkesen, hogy hatalmas felfedezést tettél! Telekinetikus eszközöket tudsz tömeggyártani a hadseregnek. Hívd őket az étkezőbe! Ügyelj rá, hogy a felfedezésed híre a katonai vezetőkhöz is eljusson, az pedig kifejezetten jó lenne, ha maga Emmycix is csatlakozna hozzánk. Ha bárki kérdezi, a ládában van a találmány prototípusa, amit te az étkezőben egy ünnepi koccintás mellett be is óhajtasz nekik mutatni. Eddig világos?

Ypxarit lassan, gondterhelten bólintott, majd feltette azt a kérdést, ami egyre inkább nyugtalanította.

- De miért?

Jeremiás elmosolyodott. Ezt a küklopsz nem láthatta, elvégre a kobold a ládában rejtőzött.

- Egy tömeges nyissz-nyissz fenyegetése mellett szeretnék tárgyalni Chiaro vezetőivel.

Daneel•  2022. február 1. 15:02

Bolygó a gexidi porban - 35. rész

Egy hosszú, hófehér asztalon feküdt, fölötte pedig csőszerű világítótestek mosolyogtak rá. Valaki föléhajolt. Egy idősebb, kócos hajú küklopsz. Szórakozottan motyogott valamit, majd elfordult tőle. Caroline megpóbálta mozgatni a testét, de a végtagjai mintha ólomból lettek volna. Annyit ért el, hogy egy lehetetlen pózban oldalra fordult. A küklopsz a sarokban egy képernyővel bajlódott, mellette pedig furcsa kémcsövek sorakoztak egy makulátlanul tiszta polcon, néhány könyv és különféle írószerek társaságában. Ezektől balra egy nyitott ajtó vezetett egy kisebb raktárba. Tökéletes! A lány elméjében megszületett a terv. Az egyik üres kémcső kéken kezdett el izzani, majd olyan sebességgel csapódott a polc oldalának, hogy darabokra törött. A küklopsz ijedten felkapta a fejét a hang forrását kutatva, majd a koboldra meredt. Szólni akart valamit, de ekkor egy nagyobbacska üvegszilánk feszült a torkának. Idegesen nyelt egyet, remegett egy kissé, és várta a sorsát. Ekkor az egyik könyve lebegett elé egy toll társaságában. Küklogenetika napjainkban... A kedvence! A könyv kinyílt, és egy láthatatlan kéz türelmetlenül belelapozott. A harmadik és a negyedik fejezet között talált is egy üres oldalt. Itt megállapodott a könyv, a toll pedig rávetette magát a papírra.

- Ha bármilyen hirtelen mozdulatot teszel, bármilyen gombot megnyomsz, vagy ha a suttogásnál hangosabban beszélsz, kivéve, ha erre kérlek, akkor megöllek - a tollnak gyönyörű, lila tintája volt.

- Mit akarsz? - suttogta halálra váltan a küklopsz.

- Kiabálj egyet, most megengedem! Lelkesen! Hívd ide az egyik kollégádat név szerint! Kiabáld azt, hogy hatalmas felfedezést tettél! Közben viszont nem hagyod el ezt a szobát, és végig felém fordulsz. Hallani akarom minden szavad, és látni akarom az arcjátékod. Amikor pedig bejön ez a kolléga, azonnal be kell csuknia az ajtót.

A genetikus gondolkodóba esett. A torkának szegezett szilánk könnyedén megölheti. A kobold szabályai szerint kell játszania.

- Obradixyt! - kiáltotta mímelt lelkesedéssel - Gyere azonnal! Ezt látnod kell!

Vártak egy picit, de senki sem jött.

- Nyisd ki az ajtót, és kiabálj hangosabban! Ha túlzottan okos fiú akarnál lenni, és menekülőre fognád, akkor nem a torkodat vágom el először. Hadd ne részletezzem!

A tudós remegő kézzel kinyitotta a laboratórium ajtaját, és torkaszakadtából ordítva hívta a kollégáját. Meg kellett hagyni, jó színész volt ez az alak! Az üvegszilánk csodákra képes. Caroline elrejtette a lebegő könyvet és a tollat, a szilánk pedig belebegett a tudós gallérja alá.

- Na mi az, Ypxarit? - Obradixyt gyermeki lelkesedéssel rohant be a laboratóriumba - Csak nem a sejtalapú regenerációról van szó?

Ypxarit halálsápadt volt, a kollégája pedig azonnal elkomorodott.

- Minden rendben van?

- Csukd be az ajtót, kérlek! Utána elmondok mindent - felelte Ypxarit.

Obradixytet meglepte a kollégája viselkedése, de nem szólt semmit. Becsukta az ajtót, ahogyan arra megkérték. Ekkor egy üvegszilánk szállt fel a magasba, és elvágta a fiatalember torkát. Ypxarit ordítani akart, de a gallérja alatt lévő szilánk odanyomódott a torkának. Egy baráti figyelmeztetés a kiabálás következményeivel kapcsolatban. Ismét elélebegett a kedvenc könyve, ismét kinyílt azon az átkozott oldalon, és ismét írni kezdett az az ördögi toll.

- Most pedig megtapogatod a törött kémcső néhány szilánkját. Csak óvatosan, ne sérülj meg közben!

Ypxarit odament a polchoz, és úgy tett, ahogyan megparancsolták neki.

- Most pedig megsimogatod a kollégád nyakán a halálos sebet - üzente neki a lila tinta.

A tudós viszolygott a barátja holttestének a látványától, de nem ellenkezett. Megsimogatta a halálos sebet.

- Kitűnő! - dicsérte meg a könyve - Most pedig becipeled a tetemet a raktárba, és rázárod az ajtót.

Ypxarit most sem ellenkezett. Amikor kattant a zár, a kobold felé fordult.

- Mégis miért? - értetlen rettegés sütött a szeméből.

- Most már az én emberem vagy - ha egy tinta kacagni tudna, most kacagott volna - Az egyik tiszt biztosította a vezetőséget afelől, hogy én nem vagyok az eszméletemnél. Rajtam kívül csakis te ölhetted meg a kollégádat, te pedig voltál olyan kedves, és telehintetted az ujjlenyomatoddal a gyilkos fegyvert is és az áldozat testét is. Ha elárulsz engem, akkor neked kell felelned a kollégád haláláért.

- Nem - Ypxarit makacsul megrázta a fejét. Szörnyen izzadt - Ha elfogadják, hogy te esetleg mégis az eszméletednél vagy, akkor tisztázhatom magam!

- Valóban? - a toll megengedett magának egy kacsintó szmájlit - Ezzel azt állítanád, hogy a katonatiszt nem mondott igazat, és őmiatta történt meg ez a katasztrófa. Meg mernéd ezt lépni? Mennyire jóságos lelkek felétek a katonatisztek, ha árulással vádolja őket egy amúgy is gyanús tudós, akinek az ujjlenyomatai beterítik a bűntény helyszínét?

- Nem... - Ypxarit idegesen hátrált a polc felé - Nem teheted ezt velem! Mit akarsz egyáltalán?

- Kooperációt - felelte a gyönyörű, lila tinta - Nem végzel el rajtam kísérleteket. Közben pedig, hogy valamivel szórakoztassam magam, elmeséled nekem, hogy hogyan is működik pontosan ennek a városnak a társadalma. Ki miért felelős, ilyenek. Ha eleget mesélsz, akkor tudni fogom, hogy ki haljon meg a legközelebb.

Ypxarit undorral nézett le a koboldra.

- Annyira sokat kérsz, hogy a halál alternatívája nem is olyan borzalmas már. Nem árulom el a népem.

Ekkor további harminc szilánk repült oda a tudós testének különböző részeihez. Bebújtak a ruha alá, és várakoztak.

- Bármikor emelhetem a tétet - csacsogta a tinta - Minden halál más. A képzelet korlátozott, a legszörnyűbb halál kínja viszont nem az.

A tudós szédülni kezdett. Óvatosan benézett a nadrágja alá, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a colmbja alsó felén és a seggén nem szegeződik neki szilánk. Nem talált egyet sem. Remegve leült egy székre. A könyv alacsonyabbra szállt egy picit, hogy továbbra is könnyen olvashassa Ypxarit a kobold üzeneteit.

- Én csak ki akarok szabadulni innen, doktor. Te pedig elmondod nekem, hogy kiknek kell meghalniuk ahhoz, hogy én elhagyhassam a várost.

- És velem mi lesz? Ha te sikerrel is járnál, engem ugyanúgy elítélnének, miután elszöktél innen.

- Menj el nyaralni! Messzire. Hosszú időre - a toll megállt egy pillanatra a papír fölött, majd folytatta az írást - Ha mindent úgy teszel, ahogy én akarom, akkor életben fogsz maradni, és új életet kezdhetsz valahol. Ellenkező esetben... Nyissz-nyissz.

A tudós sóhajtott egy nagyot, és sikeresen visszafojtott egy vigasztalhatatlan sírást. Üresen nézett maga elé, gondolkodott egy kicsit, majd beszélni kezdett. Procedúrákról, hatalmi struktúrákról. Közben pedig bezárta a laboratóriuma ajtaját.

Daneel•  2022. február 1. 12:04

Bolygó a gexidi porban - 34. rész

Egy kisváros a hegy mögötti völgyben. A térkép szerint Chiarónak nevezik. Egy szürkés folt az erdő zöldjében, az éjfekete kávéba finoman adagolt, egy csöppnyi civilizáció. Előreküldték Csehszlovákot, hogy térképezze fel a helyet. Ha biztonságosnak véli, akkor egy + jelet fog eléjük a földbe vájni, ha pedig veszélyesnek, akkor egy - jelet. Amikor visszatért a pók, gondolkodott egy darabig, majd egy + szimbólumot vakart a porba. Jeremiás bólintott, a csapat pedig elindult a városba vezető földúton. Földúlt földút, régi szekerek roncsai hevertek ott, és senki sem takarította el őket. Közeledtek a városkához, és annak az első épületei bágyadtan köszöntötték őket. Egy hófehér téglatest, amelyen apró, kör alakú ablakok sorakoztak. Egy halványsárga henger, ami fölött hologramként lebegett az iroda szó. Apró gúlák, amik lakóházak lehettek. Az utakon fémszekerek közlekedtek, egyesek repültek is. Alattuk pedig hangyaként ballagtak a hófehér ingű küklopszok. Egy picit messzebb egy hatalmas torony magaslott a felhőkig, és annak az oldaláról egy öregedő küklopsz tartotta szemmel a lakókat. Rövid, őszülő szakálla volt, és vörös, kakastaréj haja. Az egyik szemét szemfedő fedte el, az orrában pedig egy piercing fénylett. Fülbevalója is volt. A jobb füléről egy ezüst halálfej lógott, a balról pedig egy műanyag SpongyaBob Kockanadrág figura. Alatta vörös betűk hirdették, hogy ő mindenkinek a legjobb barátja, Emmyxic. A küklopszok közönyösen rótták az utakat. Dolgozni mentek, munkából jöttek, az élelemadagjukért jelentkeztek. Jeremiás lepillantot a pókra, és suttogva kérdezte tőle:

- Mi késztetett téged arra, hogy ezt a helyet biztonságosnak érezd?

A pók pittyegett valamit, és a központi torony felé mutatott. "Mindenki legjobb barátja." Jeremiás megesküdött, hogy legközelebb nem Csehszlovákot küldi felderíteni. Rossz érzése volt. Ez a hely nem lehet biztonságos! Még egyszer rápillantott Emmycix képére, és megpróbált ráképzelni egy koronát a fejére. Mögé egy várbörtönt, a lakókra pedig rabruhát. Túl könnyen sikerült ezt elképzelnie. Miért nem mosolyog itt senki? Miért nem beszélget itt senki? Oldalba bökte a betyárt, és a fejével hátrafelé intett. Jóska bólintott, és megfordultak. Három feketeinges küklopsszal találták szembe magukat, akik kábítópisztolyt szegeztek rájuk. Jeremiás felemelte a karját, jelezvén, hogy megadja magát. Közben résnyire zárta a szemét, és összpontosítot. A gyanútlan küklopszok kezéből kirepült a fegyver, ellenük fordult, és Jeremiás lábon lőtte őket, majd magához lebegtette az egyik kábítópisztolyt, és futásnak eredt. A többiek követték. Szirénák harsogtak városszerte, a fehéringesek pedig pánikszerűen bezárkóztak az épületeikbe. Innen-onnan feketeingesek jelentek meg. Jóska, ha ellenséget pillantott meg, azonnal őközé és a kobold közé állt, hogy a testével védje a partnerét, Jeremiás pedig eközben elragadta a támadó fegyverét, és lábon lőtte vele őt. Már azt hitték, hogy megmenekülhetnek. A város peremén voltak. Ott azonban gépek várták őket. Túl nagyok voltak! A kobold hiába erőlködött, nem tudta elrepíteni őket. További járművek jelentek meg, és bekerítették őket. Néhány jármű sugarat lőtt feléjük. Jeremiás térdre roskadt, de Jóskára nem hatott a fegyver. A betyár habozás nélkül a vállára kapta a legyengült koboldot, és megpróbált kitörni a járművek szorításából. Egy kisebb rakéta találta el a bal vádliját hátulról, Jóska pedig előrevetődött, és összeesett. A következő rakéta a másik vádliját robbantotta fel. A betyár tehetetlen volt, Jeremiás pedig elájult, miután közvetlen közelről egy küklopsz zöldes sugárral fejbe lőtte. A járműből további katonák jöttek elő, és egy jelvényekkel teli tiszt parancsára az egyik fémszekérbe helyezték a foglyaikat, majd elhajtottak velük a központi torony felé. Nem tudták azonban, hogy a koboldnak két lelke van. Caroline éber volt, és megpróbált úrrá lenni az elkábított izmokon.

A jármű repült, a sofőr vezetett, a foglyok pedig magatehetetlenül feküdtek. Jóska központi vezérlőjét kikapcsolták. Egy nagy, lábatlan fémtömeg feküdt a kobold mellett. Csehszlovák is hasonló sorsra jutott, a lábait az égnek meresztve hevert mellettük. Caroline viszont nem adta fel! Jobb szemhéj... Már-már ordított a kobold elméjében az erőlködéstől. Jobb szemhéj... Megmozdult! Bal szemhéj... Nemsokára azt is tudta mozgatni. Egy, a jármű tetejéről lógó kampót nézett, és koncentrált. Óvatosan, nem szabadott feltűnést keltenie. A kampó kéken kezdett el izzani, és egy nagyon picit megmozdult. Most jobbra! A kampó könnyedén, hangtalanul jobbra fordult, majd visszalengett az eredeti helyzetébe, amikor a lány megszüntette körülötte a kék fényt. Nézzünk valami nehezebbet, gondolta a lány. A szeme sarkából látott egy nagyobb ládát, ami egy polcon feküdt. A fejét nem tudta odafordítani, de ez nem is annyira fontos. Koncentrált, a láda pedig kéken kezdett el izzani, és halkan felemelkedett. Vagy két centivel a polc fölött lebegett. Igen! Caroline elégedett volt a teljesítményével. Túlzottan is. A láda letételére már kevésbé figyelt oda, és az hangosan koppant a raktérben. Az egyik küklopsz hátrarohant, és alaposan megvizsgálta a rakományt. Végül szorított egyet a betyárt a földhöz kötöző szíjakon, majd visszatért a vezérlőfülkébe. Vagy fél perccel később meg is érkeztek. A torony valóban hatalmas volt. Egy kisváros közepén pöffeszkedő gólem, ami úgy érezhette, hogy kinőtte a világot. Egy piramis párezer küklopsz sorsa fölött. Megragadták őket, és berángatták őket egy tágas terembe. A lány már tudta egy kissé mozgatni a kobold fejét, de ezt az információt nem akarta a fogvatartói orrára kötni. Egy közönyös, izmos alak szemétként hajította Csehszlovákot egy hatalmas, fém asztal közepére.

- Ez jött először. Látszólag ártalmatlan.

- Haszontalan? - kérdezte valaki a lány látóterén kívül.

- Nem tudom. Szét kell szednünk, hogy meglássuk, hasznosíthatunk-e belőle valamit. Itt, ez... - odalépett még három vörösinges a küklopsz mellé, és négyen nagy nehezen az asztalra pakolták a betyárt - Ez egy bitang erős gép. Kiváló katonai prototípus lehet belőle, akár az ytsarok ellen is bevethetőek lennének, ha tömegesen tudnánk termelni ebből a szériából.

- Hmm, ez jó hír - felelte az idegen. És az a blutgoblin?

- Nem hiszem, hogy ez blutgoblin lenne, uram! - a küklopsz tanácstalanul vakarta a fejét - Valami hasonló, de az arcszerkezete más. Telekinetikus képességei vannak.

- Nocsak... - az idegen mintha érdeklődve előrehajolt volna - Ha a kutatóink rájönnek, hogy erre pontosan hogyan képes, akkor remek hadseregünk lesz. Ystoria legerősebbike. Ugyanakkor... Nem jelent ránk veszélyt ez a lény?

- Az lehetetlen, uram! - a küklopsz büszkén elmosolyodott - Az öntudatát legalább egy napra kiütöttük. Ez, ami itt fekszik Ön előtt - a küklopsz megragadta a koboldot, és hanyagul az asztalra dobta a roncsok közé - Az vagy hetven kilónyi öntudatlan húsdarab. Reggelente megsokkolom majd, így pedig a kutatóink teljes biztonságban dolgozhatnak vele.

Caroline tőröket látott a falon. Meg tudná ölni ezeket a rohadékokat. De nem lenne értelme. Még nem tud mozogni, ha pedig gyanút fognak rá, akkor minden bizonnyal végeznek vele. Várnia kell, amíg a lábait mozgatni tudja majd.

- Nagyon jó! - az idegen hangja már-már euforikus volt - A fémet vigyétek le a mérnökökhöz, a húst pedig a genetikai laborba!

Ismét megragadták, és szatyorként kezdték el lóbálni a testét. A genetikai laborba vitték.