Daneel próza

Daneel•  2022. január 19. 19:25

Bolygó a gexidi porban - 12. rész

- Szóval Caroline-nak hívnak. Egy gyönyörű nevet pocsékoltak rád.

Egy hatalmas oszlop tetején álltak egymással szemben. Az ég lila volt, és aranyszínű bárányfelhők lebegtek a láthatár felé. Néha villámlott, de a neonkék villámok nem közelítették meg őket. Mind a végtelen mélységbe csapódtak. Caroline lenézett az oszlop alatt elterülő világot keresve, de a mélység valóban végtelen volt. A semmi közepén lebegő oszlopon osztozott ezzel a kobolddal.

- Jeremiás, ha nem tévedek - őrült szemei elől hátrafésülte a szőke fürtjeit - Alábecsültelek.

A kobold gúnyosan mosolygott. Egy sas szállt le elé, és a csőrével egy zacskót nyújtott át neki. Ő komótosan kinyitotta a küldeményt, a madár tovaszállt, majd elégedetten kezdte el majszolni az álomszőtte szendvicsét.

- Az megesik. Kicsi vagyok, kövér és ronda. Nem engem szoktak hívni, ha a királylányt elrabolja egy sárkány. Ismertetném a helyzetünket, kis hölgy - jobb kezének a mutatóujjával beletúrt a fülébe, majd a keze visszakalandozott a szendvicsére, amibe jóízűen beleharapott - Én a te foglyod vagyok, te pedig az én foglyom vagy. Patthelyzet, legalábbis látszólag.

- Fel fogsz ébredni! A tested fel fog ébredni! - Caroline a fogait csikorgatta - Nincs más dolgom, mint várni!

- Ez igaz. Nincs más dolgod, mint várni - Jeremiás közelebb lépett a lányhoz - Ugye tudod, hogy az álmaink során az időérzékelésünk szubjektív? Mennyi ideig leszünk itt? Csak egy estére. De mindketten megesküdnénk rá, hogy évek teltek el itt.

Caroline a koboldra meresztette a szemét. Ha képes itt is hipnoitizálni... A szeméből egy apró, fehér sugár indult el a másik felé, de ez a különös sugár virágcsokorrá változott, mielőtt Jeremiás kezébe hullott volna.

- Köszönöm! - húzta fel a szemöldökét meglepetten a kobold - Igazán nem kellett volna!

- Mi a terved, te rohadék?! - visította a lány. Talált egy kavicsot az oszlop tetején, megragadta, és a másik fejére célozva elhajította azt. Ekkor kék fény villant, körbeölelte a kavicsot, az pedig békésen lehullott a földre.

- Várni fogok - felelte a kobold. Nem zavarta különösebben Caroline hisztériája, teljesen nyugodtnak tűnt - Várni fogok egy évet, majd még egyet. Ha kell, akkor még egyet. Érdekes egy dolog ez a szubjektív idő, nemde?

- Ennek kurvára nincsen semmi értelme! - üvöltötte a lány - Itt fogsz várni... Mire? Arra, hogy megszeretem a vonzó személyiséged, és megkíméllek titeket, ha felébredsz?

Jeremiás gúnyos mosolya kiszélesedett. Kivillant pár sárgás foga is az ajkai közül.

- Arra várok, hogy te megtörj. Az én álmomban te nem árthatsz nekem, én pedig csak itt fogok ülni, teljes közönnyel. Ha megéhezel, a sas hoz neked is élelmet, nem foglak éheztetni.

- Ennek mi értelme van, te szaros, apró, randa, kövér... - Jeremiás unottan legyintett egyet, mire a lány megnémult. Caroline ijedten kalimpált a kezeivel, de nem tudott szóhoz jutni.

- Bocsáss meg a feltételezésemért, de gyanítom, hogy te nem bírsz ki öt évet önmagaddal. Vagy tizenötöt. Bele fogsz őrülni, a lelki pajzsod le fog ereszkedni. Ekkor pedig a lelkeink egyesülni fognak.

A lány riadtan nézett rá. A bűbáj megszűnt, a hangja visszatért.

- Miért akarsz velem egyesülni? - Rebegte maga elé. Ezt hallván a kobold kuncogni kezdett.

- Mert szeretek élni, és te is szeretsz élni. Ha bennem élsz, akkor mindent megteszel azért, hogy visszaszerezzük a medált, így pedig elkerüljük a kivégzőosztagot. A tested meghal, ami szomorú. De a lelked tovább él... bennem. Nem mondom, kellemetlen lesz egy ilyen hárpiát megtűrni a gondolataim között, de ebből a helyzetből nem látok más kiutat.

Caroline hisztérikusan felsikoltott, és a koboldra vetette magát. Ő rá sem hederített, leült törökülésbe a lánynak háttal, és a tájat nézte. A lány egy láthatatlan falnak ütközött, és elterült a földön. Feltápászkodott, és az arcán démoni, szuicid vigyorral a mélybe vetette magát. A következő másodpercben ismét az oszlopon feküdt. Valami visszateleportálta ide.

- Én tudok várni - vetette oda neki Jeremiás - És te?

Telt az idő, ők sem tudják, hogy mióta voltak bezárva az álomba. Néha megjelent a sas, hozott ételt és italt, majd tovaszállt. Caroline már kezdte elfelejteni a korábbi életét. Kezdte elfelejteni Łisa mosolyát, Jóska kurjongatását, és azokat a banditákat is, akik megölték a szerelmét. Telihold volt, Łisát pedig máglyán égették el a szeme láttára, ő pedig nem tehetett semmit. Lefogták, és végig kellett néznie a dolgot. Hogy miért történt mindez, arra már nem emlékezett, ez is csak egy kusza emlékfolt maradt. Ismét jött a sas, ismét ettek, a kobold pedig tovább nézte a lila égboltot.

- Kisasszony... Caroline! - Jóska kétségbeesetten rázta a barátját. Nem aludhat el a pszichés kapcsolat közben! - Caroline, ébredj fel, Caroline!
Ekkor vette észre, hogy Caroline már nem lélegzik.


Daneel•  2022. január 19. 17:30

Bolygó a gexidi porban - 11. rész

- Ez isteni volt! - Gworg felböfögött, Adyx pedig egyetértően bólintott. Jeremiás közönyös arccal lépdelt feléjük, és a dicséret hallatán megeresztett egy félmosolyt.

- Lassan le kéne feküdnünk. Elvesztegettünk egy napot, ezért holnap sokat fogunk menetelni.

- Merre? - Adyx hangja izgatott volt - Van a közelben kincs?

- Nincs. Az okuláré van hozzánk a legközelebb, de az is hetekre van tőlünk. Hajóra kell majd szálnunk Ypper partjainál.

Gworg szeme elkerekedett. Lassan megrázta a fejét, a lélegzete pedig szapora lett.

- Ha-hajóra? Engem nem zártok be a végtelen tenger közepén egy kicsi dobozba! - a tekintete rémületet sugárzott.

- Ez a bizonyos hajóút nagyjából egy hét múlva lesz esedékes. Addig kitaláljuk, hogy hogyan cipeljünk át a túlpartra, ne félj! Ha nem lesz jobb ötletem, veszek majd a város piacán egy tarsoly altatóport. Apropó, alvás! Ki őrködik ma éjjel?

- A korábbi hisztid után ez elég egyértelmű... - Adyx furcsán nézett a koboldra, mintha az arcát pásztázta volna - Véres az orrod.

- Elestem egy kiálló gyökérben.

- Hát jó. - Adyx feltápászkodott - Ha bárkinek kellek, a fa tetejéről figyelem a tájat.

A fiú elsétált, az élőhalott pedig bizalmaskodva a kobold felé fordult.

- Akarsz egy kis szájuzt? A kontinens legjobb altatója.

- Köszönöm, de nem vagyok szomjas - morogta a kobold. Miért bámulja ilyen meglepetten ez a zombi? Gworg lefeküdt, sóhajtott egyet, és becsukta a szemét. Talán titokban figyeli őt? Talán gyanakszik rá? Óvatosnak kell lennie! Minden sokkal egyszerűbb lenne, ha az a kurva kobold nem zárta volna el előle az emlékeit. Még mindig küzd ellene! Arra játszol kicsim, hogy lebuktatod magad? Majd meglátjuk, ki nevet a végén! Lefeküdt Jeremiás is. A csillagokat nézte egy darabig, majd alvást színlelt. A lány érezte, hogy a gazdatest rendkívül fáradt, de nem hagyhatta elaludni. Nem kerülheti el semmi a figyelmét, amíg meg nem érkezik az ytsar kivégzőosztag! Ha pedig a kobold nem alszik, ő sem alszik. Jeremiás titokban Gworgot figyelte a félig csukott szemhéján keresztül, Gworg pedig ugyanígy figyelte őt. A lány egy bokor mellett ült, és koncentrált. Majd' relrobbant a feje az erőlködéstől, lelki szemei előtt pedig ez az undok koboldarc mosolygott rá. Nem túl barátságosan. Ekkor gallyak roppantak mellette. Odalépett hozzá a gépember, és megsimogatta.

- Képes vagy rá, Caroline! - Jóska kezében egy flaska volt, ami motorolajjal volt tele. Nagyot hörpintett belőle, csuklott egyet, majd leült a lány mellé - Ha igazat mondott az a vén banya, akkor azzal a sípcsonttal feltámaszthatod Łisát.

A lány összeráncolta a szemöldökét, izzadt, és fájdalmában nyögött egyet. Teljesen ki volt merülve, de tudta, hogy még néhány napig ki kell tartania. Kontroll alatt kell tartania a koboldot!

- No, még összeesel itten! - a robotbetyár aggodalmasan a lány arcára tette a kezét, és a tenyeréből sárgás fény sugárzott. Caroline mintha megkönnyebbült volna - Ez majd rendbetesz, te lány! Megvéd a fejedben lakó ludvércek ellen.

Caroline nem szólt semmit, csak koncentrált. Az élőhalott figyeli őt, biztos volt benne. Talán a fiú is a fa tetejéről. Hát még az a kurafi a saját fejében! Úgy ficánkol, mint a hal. Vigyorog... És megtámadja őt! Levegő után kapott, majd elterült a földön. A kobold győzött, aki gúnyos mosollyal az arcán aludt el a csillagoktól körberagyogott tisztáson. Őt pedig magával rántotta az álmába.

Daneel•  2022. január 18. 22:13

Bolygó a gexidi porban - 10. rész

Érdekes egy történet volt. Élet egy másik bolygón? Élet egy másik bolygón. Worg egyre csak mesélt, közben pedig látszólag megkönnyebbült. Úgy érezhette, hogy egy rémálom ért véget azzal, hogy társaságban van, és senki sem akarja megcsonkítani. Mesélt, a madarak pedig csiripeltek. Mesélt, és alkonyodott.

- Elvesztegettünk egy napot - morogta a kobold - Azért figyeljünk oda, mert a végén még megharagszanak ránk a játék szervezői!

A magasba emelte a kezét, és a medál a fa tetejéről egy kék fényburokba zárva repült felé. Elkapta az eszközt, majd a többiekre pillantott.

- Ma a kölyök őrködik, tele van energiával. Van mit ennetek?

- Azt mondtad, hogy nincs több kajánk, ezért vadászni készültem lefekvés előtt.

- Végtelen kajánk van - a kobold megragadta a batyuja alját, rázni kezdte, és torták hullottak a földre - Az előétel tálalva!

- E-előétel? - Gworg zavarban volt - Úgy érted, hogy lesz még ezután második fogás is?

- Hány fogást akartok? - Jeremiás vigyora egy kissé nagyképű volt.

- Az összeset! - lelkendezett az élőhalott.

- Na-na! Gépfiú elgurulna, téged meg még a kincset érő sípcsontjaid se bírnának el!

Ettek. Jeremiás unottan, a többiek lelkendezve. Mostanában azon gondolkodott a kobold, hogy a folyamatos jóllakottság nem oldja meg a problémáit. Az éhínség megtörtént, őt száműzték, ha pedig dacból eszik, akkor nem is élvezi igazán a falatokat. Oldalra fordult, és egy fűcsomóra köpte a tortafalatot.

- Egyetek! Én sétálok egyet. De ha már esztek.. Azért ne vigyétek túlzásba! Hiába tűnik a szexi kockahasam egy istenadta remekműnek, rajtatok szarul állna.

Elindult. Hallgatta a madarakat, és megpróbált úgy fütyülni, ahogy ők. Felsült vele. Verdesni kezdett a karjaival, kék fény ölelte át, és felrepült közéjük. Néha azt képzelte, hogy ő is egy madár. Hogy szabadon repül fel-alá, nem törődik a világ ügyes-bajos dolgaival, és az életről alkotott koncepciója kimerül a színekben, az illatokban és a csiripelésben. Így szállt a lombok között, amikor furcsa mozgásra lett figyelmes odalent. Ketten voltak. Az egyik egy kalapos, bajszos gép, az oldalán egy ostorral. A másik egy fiatal, sovány lány. Úgy nézett ki, mint aki rögvest összeesik az éhségtől. Jeremiás a lombok közé bújt, és figyelte őket. A kölyök felé haladnak, a gép előtt pedig egy hologram jelezte nekik a kincs helyét. Baj van, ezek kincsvadászok! Koncentrált, és néhány közeli kődarabot repített a gép sisakja felé, olyan sebességgel, hogy az letaglózta őt. A lány ijedten fölnézett. A szeme zöld volt, és folyamatosan rettegő. Azt a térséget pásztázta, ahol ő megbújt, és egy pillanatra biztosra vette, hogy észrevette őt a lány. Ismét összeszorította a szemöldökét, és néhány kődarab kékesen kezdett el világítani. Ekkor viszont elgyengült. A kődarabok körüli bűbáj megszűnt, ő pedig magatehetetlenül elindult a lány felé.

- Szép napot, kis hölgy! - megpróbált mosolyogni. Tudta, hogy lebukott, de ez még nem jelenti azt, hogy veszített is.

- Szia! - a lány arca boldogsággal telt meg, amikor ránézett - Gyönyörűek a szemeid!

- A szemeim? - kérdezte meglepődve Jeremiás, ekkor viszont a jobb keze önálló életre kelt, és addig verte a bal szeme környékét, amíg monoklija nem lett.

- Azt szeretném megtudni... - a lány mosolya levakarhatatlan volt - ...hogy te mire is vagy használható? Ha jól láttam, köveket repítesz szerteszét.

- Hát, ez az - Jeremiás megpróbált pókerarcot vágni - Kőelementalista vagyok.

Ekkor a lány arca démonian eltorzult. Egy vérszomjas szörnyeteg állt előtte.

- Hazudsz, te kurva! - Jeremiás ismét verni kezdte magát - Hazudsz!

Ekkor a kobold elméjét köd lepte be. Beszélni kezdett.

- Telekinetikus képességekkel rendelkezem. Az uralmam alá kerülő testet kék fény veszi körül, és azt az akaratom szerint vagyok képes mozgatni, feltéve, hogy az a test nem túlzottan nehéz.

- Így már jó lesz! - a lány mosolya angyali volt - Most pedig benyúlsz a táskámba, előveszed a lepedőt, és leteríted nekem.

- Igen, úrnőm! - Jeremiás küzdött, de túl hatalmas volt az elméjét fogva tartó erő. Úgy cselekedett, ahogy a lány kérte.

- Most pedig beszélni fogsz. A közelben van az egyik kincs, te pedig errefelé bóklászol. A csapatodnál van a sípcsont?

- Igen, úrnőm - hajtotta le Jeremiás a fejét - A kincs a hologram által jelzett helyen található. Magán a kincsen kívül, aki történetesen egy élőhalott, egy fiatal félgép van ott, senki más.

- Kinél van a medál?

- Nálam, úrnőm - Jeremiás ekkor átnyújtotta az eszközt.

A lány arca felderült.

- Ez gyerekjáték lesz! - a jobb kezét a szája elé tette, de végül nem vihogott - Te visszamész a társaidhoz, a medált itt pedig itt hagyod. Ha kérdezik, csak bóklásztál, a medál hiányát pedig természetesen nem említed meg. Mi a közelben leszünk. Néhány napon belül az ytsar kivégzőosztag értetek jön, elvégre elveszítettétek a medált, és ti meghaltok, nekünk pedig lesz egy kincsünk. Most pedig csókolj lábat!

Jeremiás lehajolt, hogy lábon csókolja a lányt, aki viszont a csók pillanatában arcon rúgta. A kobold hátrahőkölt, az orra pedig vérezni kezdett.

- Nos... - a lány megijedt egy kissé - Ha kérdezik, akkor orra estél séta közben.

A gép közben mocorogni kezdett. Lassan feltérdelt, körbenézett, majd a koboldra meredt.

- Te voltál, hinnye?! - bal kezével a fémbajszát pödörte, a jobbal az ostora után nyúlt.

- Jóska, ne! - parancsolta a lány. Istenem, de szép, szőke haja volt! - Még egy seb azon a testen, és a társai gyanút fognak! Mi most csak várni fogunk, a kincs pedig néhány napon belül az ölünkbe hullik.

A gép frusztráltan összecsapta a tenyerét, de nem támadta meg a koboldot.

- Elmehetsz - legyintett felé a lány, egy kissé lekezelően.

- Igen, úrnőm! - felelte Jeremiás, majd elindult a társai felé. Le is bukott, és veszített is.

Daneel•  2022. január 17. 22:41

Bolygó a gexidi porban - 9. rész

- Jól aludtál, csipkerózsika? - a kobold arca közönyös volt. Meg egy picit sápadt. Meg egy kissé karikás.

- Felébreszthettél volna, tudok én őrködni - ásítozott a fiú.

- A tegnapi nap után neked aludnod kellett, kölyök.

- Félig - Adyx rápillantott Jeremiásra, és az értetlen fejét látva inkább kifejtette a dolgot - Félig vagyok ember. Féig van húsból az agyam, és csak az idegrendszerem vele biológiai. Tehát feleannyit kell aludnom, mint egy teljesen hús-vér lénynek, hogy kipihenjem magam.

- Pardon? - a kobold hangja ugatásszerű volt. Mintha rejlett volna benne egy kevés bosszúság.

- Hat órát aludtam, ami egyéni rekord. Utána négy órán keresztül lustálkodtam.

- Pofátlan teremtés!

- No, majd legközelebb én őrködöm egész éjjel. Van valami harapnivalód? Az én készleteim sajnos kiapadóban vannak.

- Nincs... kaja... a környéken... - Jeremiás villámló szemekkel rejtette a háta mögé a varázsbatyuját - Be kéne vásárolnunk ezen a közeli településen, ahol a kincset érő sípcsont is téblábol a gazdájával együtt.

- Apropó, a kincs... - Adyx a medáljáért nyúlt, és nyomogatni kezdte azt - Xp-1, hol van éppen Gworg sípcsontja?

- Ötven méterre, és közeledik - az angyalszerű lény arca kifejezéstelen maradt.

- Hogy mi van?! - vágta rá kórusban a két kalandor.

- SEGÍTSÉG, MENTSENEK MEG, A SZŰZ MÁRIÁRA ESKÜSZÖM, HOGY MEGŐRÜLT A VILÁG! - minden idők egyik legizgatottabb élőhalottja kirobogott a fák közül, odarohant hozzájuk, összeesett Adyx zsákjában, majd ijedten meredt az újdonsült társaságára.

- NEKTEK IS A LÁBAM KELL?!

Jeremiás óvatosan odalépdelt az élőhalott felé, de amaz ijedten hátrált előle.

- Nyugodj meg barátom! Jeremiás vagyok, a kialvatlan. Te lennél Gworg? - Ezt nem kellett volna mondania. Az idegen szeméből szinte sütött a rémület, ahogy ránézett a koboldra.

- Ho... honnan tudod?

Jeremiás átgondolta a helyzetüket. Az igazság egy csodálatos dolog, de nagyon veszélyes is, ha egy paranoiás élőhalott túl igyekszik interpretálni azt.

- Hallottuk, milyen megszállottan viselkedik manapság a nép veled szemben. Nyugodj meg, mi nem akarunk tőled semmit, barátom!

- Kincs hatótávolságon belül! Óhajtja, hogy kilőjem az altatónyilat? - ennyire gyorsan még nem kapcsoltak ki hologramot, mint ahogy ezt Adyx most megtette.

A kobold a tenyerébe temette az arcát, majd a medált egy kék fény vette körbe, és az eszköz felszállt a legmagasabb fa tetejére. Onnan talán nem hallani, ha beszél. Közben Gworg is kereket próbált oldani, de ugyanez a kék fény körbefogta őt is, és odacövekelte a földhöz. Most pedig beszélnie kell ehez az idegroncshoz, és... Őszintébben, mint tervezte. Rohadt medál!

- Az a helyzet, kölyök - kezdett bele a kövér kobold - hogy néhány elmebeteg kitalált egy játékot a bolygón, és az egyik összegyűjtendő kincs az a te sípcsontod. Nyugalom, az Isten áldjon meg téged! Nem foglak bántani. - Adyx odaosont mellé, és az ytsar kivégzőosztag kifejezést súgta a kobold fülébe.

- NEKTEK IS A LÁBAM KELL! VAN, AKI LÁNCFŰRÉSSZEL ROHANT FELÉM, MÁS ORTOPÉDUSNAK ADTA KI MAGÁT, HOGY A KÖZELEMBE FÉRKŐZZÖN, EGYSZER MEG ÖTEN FOGTAK LE, ÉS...

- Nyugalom, kölyök! Szólíthatlak Gworgnak?

- I... Igen - az élőhalott megadóan bólintott - Mi lesz most velem?

- Nekünk valóban a sípcsontod kell, de ez nem jelenti azt, hogy el is akarjuk azt venni tőled. Ha hajlandó vagy velünk tartani az utunkon, akkor társként tekintünk rád, és védelmezünk téged ezek ellen az elmebetegek ellen.

- És ha nemet mondok?

- Akkor letépjük az egyik lábadat, kiszedjük belőle a sípcsontot, eltesszük egy zsákba, és boldogan megyünk tovább - mosolygott Jeremiás.

- Várj, ezt inkább intézem én... - Adyx odalépett a kobold és az élőhalott közé - Valakinek az őrültsége miatt téged üldöznek most, Gworg, és egészen addig üldözni is fognak, amíg tart ez a játék. Nem menekülhetsz el egyedül! Nem védheted meg magad egyedül! Mi társként tekintenénk rád, hiszen veled együtt a te kincset érő sípcsontod is velünk van, és ha megszerezzük az összes kincset, akkor találkozunk majd a játék kitalálóival, akikkel elbeszélgethetünk majd némi tasli és véraláfutás kíséretében arról, hogy miért volt a játék egyik központi eleme a te életed megkeserítése.

- Ha így fogalmazunk... - Gworg vacilált.

- Mondd, van valami különlegessége a sípcsontodnak? Hmm? - a kobold az arcát simogatta, mintha mélyen gondolkozna.

- Nos... Van. De ahhoz mondkét sípcsontomra szükség van.

- És mi az? Illúzió? Mágikus tűz? - Adyx próbált nagyon érdeklődőnek tűnni, mert érezte, hogy még nem nyerték el teljesen Gworg bizalmát.

- Nos... Tudjátok, mi az a szovjet himnusz? - a többiek a fejüket rázták.

- Üljetek le ide, elmesélek nektek egy történetet az őseimről, közben pedig... - összecsapta a két sípcsontját, mire furcsa hangszerek kezdtek el játszani, majd egy öblös férfihang "szájuzt" kiáltott.

Daneel•  2022. január 16. 16:10

Bolygó a gexidi porban - 8. rész

Alszik a kölyök. A szél is megpihent, a fiú gondolatai pedig minden bizonnyal a pókja körül szárnyalnak forgószélként. Archetipikus álma lehet most, ahol a kihívás és a gyász furcsa szimbólumokként, valótlan életszituációkként jelennek meg. Nagyot szusszan éppen, nyöszörög egyet, megfordul, valakivel viaskodik. Valószínűleg önmagával. Nem tudhatja még, de hiába támadnak rá mások, csakis ő lehet önmaga legnagyobb ellensége. Komoly arccal körbekémlelt, de nem látott semmi mást, csak egy zyx bocsot, amint az ijedten visszanéz rá a fák közül. Lenyelte a szendvicse maradékát, majd a varázsbatyujába nyúlt, ami a keze érintésére azonnal egy új szendvicset varázsolt neki. Beleharapott, és az ízek szimfóniaként keltek életre a szájában. Felállt, odaballagott a fiúhoz, elvette a medálját, majd félrevonult. Bekapcsolta a műszert.

- Üdvözöllek...

- Halkan, a kölyök alszik! - szakította félbe a kobold - Mutasd meg nekem a környékbeli településeket mtató térképet!

- Ez prémium tartalom, akarsz regisztrálni?

- Belépek egy meglévő felhasználóval. Felhasználónév "Adyx", jelszó "Az agyam eldobom, mi a szar ez?".

- Sikeres belépés - suttogta a hologram - Kivetítem a kívánt adatokat.

Egy térkép jelent meg a föld fölött. Kék vonalak voltak a patakok, zöld volt az erdő, és barna pöttyök jelezték a településeket.

- Xp-1, jelenítsd meg a települések fajbeli összetételét a pontok fölött! Abból tudni fogom, hogy melyik mennyire veszélyes.

Téglalapok jelentek meg a barna pöttyök felett, és egy láthatatlan kéz teleírta őket. Gyíklények itt, humanoid nindzsák ott, mors telep nem sokkal mellettük.

- Köszönöm. Hagyd így egy percre! - Jeremiás összeráncolta a homlokát, és kék pöttyök jelentek meg a térkép mellett. Majd téglalapok materializálódtak a pöttyök mellé, amiket egy láthatatlan kéz teleírt. Egy percen belül kész is lett a térkép másolata, csak éppen ez teljesen kék volt. A kobold ránézett a művére, majd intett a kezével, és visszarepítette az erdei úton, oda, ahonnan jöttek. Azt az utasítást adta neki, hogy találja meg a bokrot, ahol a kölyökkel való találkozásukkor aludt, utána pedig lebegje körbe azt a vidéket, amíg értelmes lénnyel nem találkozik. Ha szerencséje van, eljut a levél a fiú falujába. Kikapcsolta a medált, visszajuttatta a kölyökhöz, és elmerült az emlékeiben.

Amióta az eszét tudja, a világot járta. Hegyeket látott, tengerpartokat, szigeteket és vulkánokat. Azért utazott ennyit mert nem volt otthona. Gyerekkorában kitagadták a falujából. Délnyugaton élt, az Aranha síkság közelében. Perzselt a nap, az eső pedig csak nem akart esni. A Teia patak vize egyre apadt, végül ki is száradt a vízfolyás, a felnőttek pedig egyre jobban aggódtak. Azt mondták, nem lesz mit enni, nincs elég tartalék. Néha elügetett feléjük egy kereskedő, de ők is egyre ritkábban jöttek. Egy nap összeült a falu vezetősége, megtárgyalták a helyzetüket, és elküldtek valakit nyugatra, hogy egy esőtánchoz értő sámánnal térjen vissza. Az ő apját küldték el. Teltek a napok, teltek a hetek, és nem jött vissza. Az emberek tanácstalanok voltak, és aggódtak. Ő Simonnál, a barátjánál lakott, és a barátjának a nagymamája tartotta el, amíg egyedül volt, az anyja ugyanis belehalt a szülésbe. Ő viszont esténként visszaszökött a családi házba, körbejárta annak minden szegletét, és abban bízott, hogy egyszer csak ott találja az apját egy sámánnal. A sámánt mindig egy hatalmas, zöld lényként képzelte el, ami beszéd helyett krákog. De minden éjjel csalódnia kellett. A családi ház üres volt, az eső nem jött, a földeken elhaltak a növények, és fogyott a remény. Nem bírta tovább, egy éjjel nem hazaszökött, hanem a magtárba. Elege volt a várakozásból és az éhségből! Enni kezdett, és sírt. Bűntudata volt, de egyedül érezte magát, és azt hitte, csak ebben lel megnyugvást. Jóízűen belehörpintett a vizeskancsókba, egyikbe a másik után. Hajnalig evett. Hajnalig sírt. Nem sokkal napfelkelte után találtak rá a többiek, vagy tíz üres kancsó, és egy üres láda mellett. Volt, aki meg akarta ölni, de néhány nő védelmezően eléugrott, és az életéért rimánkodott. Végül az életét meg is tarthatta, bár utólag belegondolva egy gyerekre kirótt száműzetés rosszabb az azonnali halálnál is. Hogy könyörületből vagy gyűlöletből döntöttek így, azt maga sem tudja. Azt sem, hogy mi lett végül a falu sorsa. Világgá ment hát, és azóta is a világot járja. Hegyeket, erdőket, szigeteket, még vulkánokat is. Amikor pedig szert tett Oxyionban a varázsbatyujára, megfogadta, hogy minden nap annyit eszik, amennyi csak belefér.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom