Papírsárkányok - Dúdol a múlt

Papírsárkányok

Sárkányt ereget a remény
az ébenszín égbolt alatt.
Gyengédségtől puha kezén
pihentet ő csillagokat.

Felpillant a sötétségbe,
majd gyertyákat gyújt szelíden.
Holdként kapja lencsevégre
az éj nyugalmát az Isten.

Odalent egy fűszál kúszik
sebesültként a fény felé;
köntösmódra belebújik,
s álmodik egy otthont mellé.

Pedig az éjszaka vak volt,
mécsese a füle volt csak.
Bagolyhuhogással durmolt
békességet az alvóknak.

A baglyok viszont suttyomban
sárkányt kezdtek eregetni.
Így lett a remény: úton van
csókjából egy leheletnyi.