Orkán - Hazamenni

Orkán

A vihar elsodor, ketrecszín betonból
kalibrált tükörkép az ember-törmelék.
Életnek túl komor, halálnak disznóól
ez a kép; vigaszképp csak a hit tüze ég.

Csendes éj, orkánod letepert, lerántott
emberi talpamról; emberi magzat szól,
és tépi rabláncod. Embertestbe mártott
bűnlelkem agyagból váj reményt valahol.

Egy agyaggalambot, mű békegalambot,
amit te lelőhetsz, amit te megölhetsz,
s mit dühöd meghagyott, az jelként marad ott,
jel, mit le nem dönthetsz, jel, ami fennkölt lesz!

Mondd, vihar, merre mész? Az ember tettrekész,
űzheted ezerszer, nyomorban is ember.
A dühvel mire mész? Százezer emberkéz
építi újra fel, mit haragod elnyel.