Ki-be - Ahol most állok

Ki-be

Lélegzem. Ez a lényegem.
Átlélegzek hetven évet.
Avartarka őszi estben
fázó lelkem csak kísértet.

Lélegzem, mint az óceán,
amikor hullámot sóhajt,
majd viharnyi szívem megszán
egy messze tévedt hajórajt.

Lélegzem, mint egy sorompó,
lüktetek, akár egy sínpár.
Vonat vagyok, és szorongó
füttyömnek írmagja sincs már.

Hibáztam, nincs bennem ember;
gépként, üresen pöfögök.
Lélegzem, és ez nagy teher,
mikor az ég könnyet dörög.

Villámlik. Isten fényképez,
egy tehén bőg, s én mosolygok.
Nem tudom, a lány mint érez,
vagy sírjában hogyan forog,

de megkapja a fényképem,
mikor porként együtt leszünk.
A vágyódás sírkövében
zajlik majd a Betlehemünk.

Lélegzem. Arab réteken
vagyok egy forró fuvallat,
s szívem orkánná kénytelen
bőszülni a pálmák alatt.

Elfújom a sivatagot,
messze, északra cipelem.
Várat építek a fagyott
skandináv homokszirteken.

Csakis az léphet be oda,
akinek nincsen otthona.
Aki nem vágyik sehova.
Ki a jövőjét eldobta.

Lélegzem. Együtt lélegzünk
a fjordok homokvárában.
Megöregszünk, csontok leszünk,
s ropogunk egy kutyaszájban.