Daneel blogja

A Duna-parton – nappal

 

Cigicsikkek, szemét, kosz, emberek,
napsütés, fapadok, galambsereg.
Egy kosárlabda a zöld szatyromban,
s kusza gondolatok - elfojtottan.

A Duna-parton néhány villamos,
rajtuk egy furcsa cégér: villámos.
Bennük pedig szerintem emberek:
izzadóak és türelmetlenek.

Utaznak, ülnek, állnak, beszélnek,
egy baba sír, énekel egy részeg.
Felszállnak-leszállnak, elszaladnak,
szeretnek, majd magukra maradnak.

Hiszen elszeparálunk mi mindent,
egészen addig tesszük, míg nincs rend.
De a névszó ige nélkül olyan,
mint az a részeg a villamosban.

Dallamtalan.

Aktív napok

 

Az ember értelmet igényel,
mely jelentést ad napjainak;
ha csak jellegtelen klisékkel
tölti meg magát: közöny s harag
fogja napestig vezérelni.

Célok nélkül az ember mélán
nézi a naptárat: nem tudja,
a heteket hogy töltse, netán
miért ne adja fel. Elunva
konstatálja, hogy fel kell kelni.

Az ember egy hatalmas pohár,
melyet bizony meg kell tölteni;
ha üres odabent, a kopár
világ már élve elföldeli:
őt viszont ez nem is zavarja.

Épp ezért igaz a furcsa tény,
hogy az a boldog, aki izzad;
ő, habár szenved, a nap végén
a naplójába ilyet írhat:
"Ennek a napnak is volt haszna".

Összefolyik a világ

 

Régen egyszerű volt: az ember csak ember,
a föld, mely cipeli pedig csapóajtó,
mely, ha nem vigyázunk, kinyílik majd egyszer,
és véget ér minden. Gyászmise, harangszó,
az emberek sötét ruhákban sétálnak,
majd eljön a reggel, és csak azt figyeljük,
ki maradt idefent. Arcunkkal a mának,
mi csak zárt szobákban, titkon vagyunk velük.

Régen egyszerű volt: a jó az bizony jó,
és csakis azért jó, mert ilyen a világ.
Mára már mást jelent, unott és naplopó
lelkek ösztönei, önző vágyak s hibák
ürügyévé sínylett. Emberek, akár a
szélben táncot járó, aprócska porszemek:
néhányuk felcsillan, de énjük csak málha,
egy magukról költött óda gyújtotta meg. 

Régen egyszerű volt: megszülettél, sírtál,
majd egyre több ránccal érkeztél el oda,
ahonnan csak hitted, hogy annál a sírnál
még nem érhet véget. Az élet tanoda,
gondoltad naívan, és vártad a napot,
hogy érett emberként igaz munkába állj.
Hiszen az, aki itt csak nyűgöket kapott,
a végsőkig hitte, hogy ott nyugtot talál.

Amikor az éj megragad

 

 

Fütyül a bús szél, pár csillag csillog,

lelkünk elalél, pihen, meginog -

álmot virrasztón.

 

A Nap sugara már-már hajnalt fon,

kakas-autó sír az utakon -

kelni ma ki fog?

 

Meleg bár a kávé, de pótlék csak,

a szem csukódik, a test ingatag -

az ágy messze van.

 

Zeng az urbánus méhkas; irdatlan

tömeg rebben szét verseny-iramban -

így kell, mert szabad!

 

Pedig mezőn sétálni is szabad,

és nem sziréna kelt ott, csak harmat.

Álszentség

 

 

Itt nincsenek többé hibák.

Kint senki sem boldogtalan,

miközben az otthonokban

csöndpoharuk félve isszák.

 

Itt minden olyan idilli.

Míg az élete megfakult,

az ember mindent betanult,

de elfelejtett kinyílni.

 

Itt születtünk, élünk s halunk.

Mindenünk arra áldozzuk,

hogy a jövőre rámoljuk,

mit nem bírtunk el önmagunk.

......... Pont ,