Daneel blogja

Jazz

Mosttól mindjártig fogom a kezed,

szívem szétmállik, ha elengeded.

Nem dobog másik, szívem egy lehet:

viszontlátásig fagyos kikelet.

Mosttól mindjártig szól ez a zene,

szemem szikrázik, s eltévedsz benne.

Táncoltunk már itt, mindegyik este,

mosttól mindjártig, a szerelemre.

Midnight

Autumn moonlight: gloomy glamour,

sugar in the darkest coffee.

A blend of tears and a tender

smile offered so reluctantly.

Touching your hand, not to allow

the leaf of our life falling down.

A soft waft rose thus you must go,

you were leaving and you have gone.

Boldogságkeresés

Talán mindig boldogok voltunk,
talán sosem voltunk boldogok.
Az idő előtt meghajoltunk
-tűrtük, vasfoga mint csikorog-,
majd egy nap másfelé távoztunk.
Te voltál a vad, én a konok,
s aznap más dolgokról álmodtunk:
én néztem, a világ mint forog,
és kerestem benne mivoltunk.
Benned angyalok vagy démonok
küzdöttek, s őbennük mi magunk.
Talán aznap voltunk boldogok.

Kettesben

Csermelyedbe cseppen csilingelő csengőm,
s szemmedredben könnyként dúlnak a dallamok.
Méz-mosolyod mögé mimózán-merengőn,
szén-komor szívedbe szótlanul szenvedőn,
bársonyos bájadtól bűnösen ballagok.

Csacsogó csevelyed csendes csókká csenem,
fakó arcodon ha igenlő tűz lobog.
Mámorrá múlunk majd: melletted-mellettem
szürkülő szívemmel is szabad szeretnem;
ha idehajolsz, hallod, hogy érted dobog!

Az érzelmek tengerén

Bíbor bárkádon lopott zászlóként
lobog tengerre született szíved.
Mellkasodban az örvénnyi önkényt
elcsitítja az ölelő ihlet.

Odalent sellők vigyázzák bátor,
de tűz-hevében óvatlan lépted.
Ha nem vetettek partra már százszor,
akkor szigetként jövök el érted.

Molylepte múltad vasmacska módra
szegezi szemed vétkeid felé.
Lelkem tegnaptól és holnap óta
- lelkem romantikus idióta -
hegynyi terhed rólad leemelné.