Karácsonyi töredék - Chant du cygne

Karácsonyi töredék

Habibti, a szél fújja mosollyá
a homokként szitáló ajkadat.
Szemedet fürkészve a sehová
tartó életem láncoktól szabad.

Shukran, hajnalszín lámpásod nélkül
vaksötét lett volna az égboltom.
Mikor a reggel napfénytől kékül,
csillagodat a zsebembe lopom.

*

Az idő pereg, s múltnyi emberek
délibábja vakít meg a falon.
Én is szenvedek, igen, szenvedek,
a vakolatot, ha lekaparom.

Mert minden lakást feldíszítenek,
felöltöztetnek, emberré tesznek.
Az utcákat vizslató cserepek
idegensége mégis eretnek.

Rád néz egy ablak, s te visszanézel,
fintorog egy fal, s te is fintorogsz.
Járod az utad, és kenőpénzzel
fizetsz egy lyukért, hol aludni fogsz.

Csillagok alatt, koporsók fölött,
kételyek között, pálinka mellett.
Káin és Ábel összeköltözött,
s a gyilkos szándék fadísszé vedlett.

*

Azt mondják, nehéz életként élni,
mert végig tudod, hogy majd véget ér.
Életként élni: egy faluvégi
kocsmában a cigány csókot zenél.

Habibti, itt lent vagy hullócsillag,
s odafent vagy egy maroknyi homok.
A narancssárga éjszaka színvak
sugarától színeket álmodok.

Pirosat, kéket, neonrózsaszínt,
s emberi szemnek titkos színeket.
Az élet múlik, a festő legyint,
s kálváriánk színezi egy ecset.

Olyan lesz, mint a vaksötét nappal
a karácsonytól lágy, svéd szívekben.
Jag heter Ákos, s aki elszaval,
annak az ajkán leszek Betlehem.

Boldog karácsonyt! Adok egy fenyőt,
hogy ne láthassad tőle az erdőt.
A társadalmat; s tömegnyi felnőtt
közt imádkozom az oltár előtt.

Szavak harsognak, s némák a falak,
könnyek potyognak, s néma az Isten.
Nézem a freskót, s gőgtől hallgatag
színeiben foszlik szét a hitem.

Havazik. Halkan hullnak a pelyhek,
majd titkokként lepik be a várost.
Látom a szemekben, mint didereg
minden szó, mit te kimondanál most.

Shukran, hogy pad vagy a tópart mentén:
kacsákat kémlelő, agg tákolmány.
Álom és ébrenlét közti mezsgyén
édes hangod imává álmodnám.