Holdfényváros - Dúdol a múlt

Holdfényváros

Földre iszkolt lény az esti holdfény;
bepiszkított fény, emberré holt kény
a szürke tüzekben alvó város.
Benne ezer utca rabruhát mos.

Seszín ablakok, rajtuk kín ragyog;
koldusként vacog az utcasarok,
mikor egy korty kannásborral felejt.
Lom lett a beton, s az ember selejt.

A remény meghal, de előbb felfal;
néma minden dal, s üvölt a csendzaj
az emberi agy sikátorában.
Könnyként dőlt össze a kártyaváram.