Generációk - Pánik

Daneel•  2021. december 15. 16:46  •  olvasva: 84

Generációk

 

Itt ültél, itt ülök, s más is ideül majd.
A Duna apad-dagad, a pad megmarad;
csak az ember az, kit a szükség továbbhajt,
ha végül öregen távoznia szabad.

A padot nem várják, még barátja sincsen,
csak útitársa, ki ráteszi tomporát.
Együtt kirándulnak, lelkükben nők, Isten,
s alkohol ficánkolnak képkockákon át.

A pad másképp mozog, lerögzített talpa
búsan barangolja az emberi szívet.
Naívan hisszük, hogy mi alkotunk rajta,
de az ő fatestéből fakad az ihlet.

Rímeket rámolunk részegen egymásra,
ő pedig csak fülel, kisegít, bólogat.
Nem zavarja őt, sőt egyenesen várja,
hogy a bábuja kapja meg a bókokat.

Öreg ő már nagyon, épp ezért olyan bölcs;
százezrek szavait hallotta már tisztán.
Eléd tárulkozik, hogy belé testet ölts,
és megírhassa magát: mást nem is kíván. 

Egyszer majd elkorhad, de csak miutánunk;
előbb megvár mindenkit, akit érdemes.
Míg mi hallgatunk, írunk, majd odébbállunk,
ő az árnyékból újabb művészekre les.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!