Falu végén - 償還

Falu végén

Falu végén van egy sínpár,

odamentél, mikor sírtál.

Falu végén van egy faház,

falai közt titkos a nász.

Falu végén van egy szobor,

ránk mosolygott egyszer-sokszor.

Falu végén van a határ,

egyszer, régen elszaladtál.

Az erdőbe.

Csak előre

néztél: árok!

Ha rád nézek,

már nem vérzek:

sebhelyt látok.

Az árkon túl van egy tisztás,

fel kell állnod, nem segít más.

Az árkon túl van egy patak,

elmesélted, hallgattalak.

A patakban volt egy csónak,

benne száraz gallyak voltak.

A gallyakon csöpp láng táncolt,

felismerted benne Ámort.

Apró nyila

egy nyámnyila

szívhez láncolt.

Hullott a hó,

a völgyben Bó-

bita táncolt.

A telen túl volt egy tavasz:

a szívednek egy sebtapasz.

A tavaszban volt egy mosoly,

a szíved már nem volt fogoly.

A mosolyban remény lakott.

Talpra állít, hogyha hagyod.

A reményben napfény pihent,

láttad benne az Úristent.

Egy portré volt.

Almalé folyt

az állára.

Szakadt volt már,

egy proletár

ingósága.

Te láttad.

Elástad

magadban.

Én végül

fény nélkül

maradtam.

Pokol a mennyekben,

mennyek a pokolban.

Egy falu előttem,

dohányom a porban.

Elfújja a szél.

Egy viskó integet,

egy viskó hívogat.

Sóhajként bent reked

torkomban egy mondat.

Messze fújt a szél.

Ismerni ismerem,

emlékszem mindenre.

Utamon kincs nekem

szülői intelme.

Álmomban beszél.

Kinyílik az ajtó,

kinyílik a szívem.

Múlt lettem, halandó

sorsomat elhiszem.

A múlt bennem él.

Falu végén van egy sínpár,

rossz bort ittál, verset írtál.

Falu végén, világ végén,

megittad a lelki békém.

Két egész egy fél.