Csak a csend fecseg - Pánik

Csak a csend fecseg

Gigász hegyoldalból bugyogva kitörő,
majd a réten fürgén osonó csermelyek.
Benne ezer lazac szürke száját tátva
társaival néma grimaszokkal fecseg.

A csermely patak lesz, majd folyammá tágul,
míg alkonyat körül a tengerbe roskad.
Mondd, hogyan hallottam volna panaszaid,
ha az úton szádat csak csöndben tátottad?

Fel-alá úsztál te, zöldes algák között
játszottál bújócskát csalfán az élettel.
Mondd, miért van az, hogy folyton társakért nyúlsz,
mohás pikkelyemmel én mégsem érlek el?

Tátogtál, tátogtunk, mindig nyitott szánkkal
sem tudtuk leírni, mik vagyunk odabent.
Ezért éreznénk a tenger árnyékában,
hogy az életutunk valahol gajra ment?