Ádám és Éva - Dúdol a múlt

Ádám és Éva

Aranycsermelyt ásít a völgy
a szirmoktól tarka létre.
Déli fényben tündöklő tölgy
kóbor ága nyúlik érte.

A felhőkből Éden csepeg
a csellengő pillangókra.
Az élet itt lassan pereg:
évvé nyúlik minden óra.

Hajnal óta sétálunk csak,
talpunk nyomát csend vájja ki.
Az arcodon könnyként bújnak
az elmúlás virágai.

Te is sejted, én is sejtem:
véget ér majd a mennyország.
Egy filmbeli jelenetben
pár percre majd visszahozzák.

Széles vászon, víg színészek,
s egy jelenet, mi mi vagyunk.
A háttérben egy halk ének
csendül üdén: a mi dalunk.

Akkor mi már dohos porként
járjuk a lét útvesztőjét.
De ez még nincs, most lágy napfényt
permetez az édeni lét.