Damaltika blogja

Ma éjjel nálam aludt.

Oly csendesen és békésen pihent, észre sem vettem, hogy itt van mellettem. Igazából arra sem emlékszem, mikor érkezett. Este már korán feküdtem, s nem csapott egy icipici zajt sem.

Reggel láttam csak, hogy itt van. Nyugodtan aludt, meg sem moccant, teste aprócska mozdulata jelezte csak a lélegzetet.

Korán keltem, s szokott rend szerint az orchideákat permeteztem, öntöztem a virágjukat ontó azáleákat, melyek Neki is úgy tetszenek, s melyeket hozzám hasonlóan Ő is nagyon szeret. Ahogy felébredtem, kinyitottam az ablakot, mint mindig, hogy friss levegő járja át a szobámat.

Morcosan fordult, egy halk, „Hagyj még békén!” üzenettel felérő berzenkedés kíséretében a másik oldalára. A hideggel harapó hajnali huzat nagyon nem tetszett neki, így becsuktam az ablakot. Ráér még, hagy aludjon. Dolgozik Ő is eleget. Estére Ő is alaposan elfárad. Járvány ide, vagy oda, a munka nem várhat, s Neki most nagyon, de nagyon sok a feladata. Hagyom, pihenjen. Szeretem. S szükségem van Rá. Nélküle nem is tudnék élni. Vigyáztam hát álmát, csak csendben, szeretettel néztem, hogy véletlenül se zavarjam a pihenésben. Szerettem volna megölelni, megsimogatni, apró szőrpihéit összekócolgatni. Hogy tudja, mennyire szeretem, s hogy érezze, milyen fontos nekem.

A reggeli napsütés aztán addig csiklandozta, addig melengette, hogy lassan kinyújtóztatta lábait, teljesen el voltak merevedve. Nem volt valami jó kedve, egyre türelmetlenebb lett, sietve kapta össze magát, mint aki elkésett. Mennie kell. Tudom. Semmiképp nem marasztalhatom.

Eddigi életem során többször is tanultam, mára megtanultam jól a leckét: akkor mondhatod, hogy igazán szereted, amikor menni akar,

(jobb, ha miértjét sem kérdezed - a mertje lehet, nagyon fájna neked)

az útjára engeded. Nem zárhatod be. Annak vége mindenek pusztulása. S az bizony a távozásánál is jobban fájna. Menjen hát mindenki a dolgára.

Akart is menni, meg nem is. Éreztem, maradt volna még kicsit a szeretetemnél melegedve, közben hívta a felelősség és a kötelességtudat, hogy a dolgát végezze. Erős voltam. A kijárat felé terelve elköszöntem, szabad utat engedve, büszke voltam magamra, szememben nem volt egy könnycsepp se. Hosszasan, némán álltam, gondolataimon merengve, míg a messzi távol szeretett alakját elnyelte. Nagyon vigyázz magadra! Isten veled, kicsi MÉHECSKE!

                                                                                                                                                           Damaltika

LEMANÓZTAK! 2011-01-30 20:03:36

kezemben a telefonom... a kapott sms szavait ízlelem, forgatom... és nem tudok napirendre térni felette nagyon... ijesztő egy kicsit a dolog... szerinte a manócskája vagyok... no ez még nem voltam... főleg nem látatlanul, csak telefonban... pedig volt sokféle név rámruházottan... ugyebár Zeoninak vagyok Orika, mivel mindkettőnk nagycica... aztán anyámnak, apámnak lánya vagyok, és jó néhány embernek húga, tesója maradok... voltam már "te vadállat" és rendszeresen hívnak boszorkánynak... úrnőnek, kincsemnek, gyöngyömnek, virágnak... legutóbb a saját pótanyám is "TE DÖG"-nek nevezett, és még van pár jelző, amit leírni sem merek ezek többnyire jogosak, mert úgy is viselkedek most kaptam egy újabbat...de manó, hogy legyek?

hétvégi sokkok... 2008-09-02 06:46:52

naná hogy a verseny után nem ment haza a csapat...mivel szombat volt, és Negrescós buli...mindenki úgy döntött marad...tetszett a hely...barátnőm férje, helyi ismerősként egész jó asztalhoz jutott...a fonott bútor, fehér párnák a tó, s a növények az egész klassz kis görög hangulatot kapott...szóval kellemesen telt az este...mentünk hát a táncparkettre:)a zene igényes, nem dümdümös, a nyolcvanas kilencvenes évek hangulata..szóval jó volt a zeneanyaga...érdekes egy állapot, hogy otthonomtól minél távolabb vagyok, annál inkább lazulok, s kevéssé fognak vissza a konvencionális korlátok...táncoltam is rendesen, főleg hogy a társaságban én voltam a legfiatalabb, igencsak nyaralni küldtem a gátlásaimat:)))))))))de komolyan kiakadtam... az ismerőseim, barátaim tudják, hogy van bennem egy óriási hiba...rosszul működik a memória:(((( nem erősségem hogy megjegyezzem, kinek mi a neve, vagy hogy néz ki az arca, és ha a kettőt még csatolnom is kell..na az kész tragédia...okoz is ez sokszor gondot... tanárként sok gyerek megfordult a kezem alatt, de rövid időn belül elfelejtem az arcukat...így sosem tudom, kivel mikor, hol , milyen nexusban találkoztam...ezzel sok embernek már bánatot okoztam...sajna kicsit lökött vagyok...és ezért elég gyakran a pofámra sokat kapok...de ez van, semmiből képességet varázsolni nem tudok...én igencsak tökéletlen vagyok... Este amint roptuk nagyba’, rendesen gyakoroltuk a hastáncos riszát, nézett is egy-két környékbeli svihák...a mellettünk táncolók közül odalép hozzám egy fess, tetovált, jóképű fiatalka...na nem is kell mondanom, megrémültem nagyon...mi a francot akarhat tőlem, hiszen megfogadtam, hogy nem utazom huszonéves fiatalban...elvégre mégiscsak már harmincötös vén tyúk vagyok...a haverok is csak lestek, merthogy a társaság közepébe egyszerűen belépett, se jobbra se balra nem nézett, hozzám hajolt, amit más esetben öröm volna nézni..és a következőt hallottam: Csókolom, Tilda néni!