Damaltika blogja

Gyerekeknek
Damaltika•  2018. augusztus 27. 22:22

Emlékmorzsa XXXIII.

megpróbáltatások...

2011. április 19., 21:56

egyre jobban félek..mert féltek...

bízom az orvosban...no nem sokban...

ma elkezdtük a procedúrákat...

vérét vették a nagylánynak...

meg nyál és váladékmintát vettek,

a nővérkék segítőkészen serénykedtek...

az anesztes is megvizsgálta,

a műtétnek immár semmi akadálya...

szépen elmondták, hogy mi következik...

fél nyolckor az osztályra felveszik...

ma még teheti, jóízűen ehet,

majd holnap hétig magához már csak cukros teát vehet...

aztán pedig ki kell bírnia több mint egy hetet,

semmi mást, csak pépeset...

felvétel után csak infúzió,

mert kiszáradni... az nem volna jó...

jár majd mellé egy enyhe nyugtató,

és így már a műtőbe tolható...

ott megy majd még egy adag,

ami elaltatja a fájdalmakat...

Ledugnak egy csövet a torkába,

mert nem tud lélegezni majd magába'...

a száját kifeszítik, hogy vagdossanak benne,

mert a daganat belülről lesz kiszedve...

dokinénink szerint ez macerásabb,

de nem lesz baja kívülről így az arcának...

meglepődtem, mert nem is reméltem,

hogy megmaradhat makulátlan szépségben...

csak akkor áll majd kívülről neki,

ha nincsenek más lehetőségei...

ha túl lesznek rajta, elküldik szövettanra...

varrni úgy fogják, hogy ne kelljen cérnát kiszedni,

s az aneszteziológus még a műtőben felébreszti...

ezután visszakapom elsőszülött csemetémet,

s az osztályon várhatom, míg teljesen felébred...

már most mondta az orvosa,

hogy nem fogja engedni haza...

várhatóan hörcsögösre duzzad az arca,

s az altatás miatt is, jobb lenne, ha maradna...

elintéztük a felvételi papírmunkát, holnap már ne kelljen,

s hiszem hogy minden megy majd rendes mederben...

már izgul... én pedig féltem...

de bíznom kell az orvos kezében...

szomorú is... most beszélt az apjával,

nem érezte, hogy aggódna, vagy fontos volna neki...

azt hiszi, hogy nem igazán szereti....

és még vannak páran,

akiknek nem érzett féltést a hangjában...

ugyanakkor olyanok is vannak,

akik tanúbizonyságot adnak....nemhiába,

akkor tudod meg kinek mit érsz, ha belekerülsz a pocsolyába...

mosoly került a szomorkodó arcára,

mert olyanok gondolnak majd rá, akiktől nem várta...

ha minden rendben, csütörtökön hazajöhet,

s egy hét után kontrollon ellenőrzik a sebet...

hazudnék, ha azt mondanám nem félek...

de nem mondom..még aggodalmaskodónak vélnének...

elfojtom hát szívem mélyén emésztő rettegésemet,

ami mindig bennem él, ha veszélyben a gyerek...

féltem az elsőszülöttemet,

mint ahogy mindig mindegyiket...

kéretik szorítani, imádkozni, gondolni rá, ha lehet,

hogy a dolgok holnap a legnagyobb rendben menjenek...

hogy őrangyalok álljanak a műtő felett,

és ne csúfítsák el arcát szike ejtette sebek...


Damaltika•  2018. augusztus 27. 21:35

Emlékmorzsa XXVII.

mea culpa... 2011-05-01 15:36:51

lélekben megbocsátást kértem fiamtól, s kicsit szégyenkezek... kiírom magamból, hogy ledobjam terhemet... tegnap nem csak boldog voltam...kissé el is szontyolodtam... történt ugyanis, hogy az én egy szem fiam elkéredzkedett, s az "apjánál szeretne lenni", bár most nem kötelező láthatásügyileg... mit is tehetnék, amikor véget ért a vendégeskedés, mindenki elment haza, még mindig menni akart, bár fél kilenc volt, mert "hiányzik apa..." kocsiba ültem, és robogtam vele, bár nehéz volt a szívem, és sehogyan sem akaródzott megértenem... "Tudod milyen nap van holnap kisfiam?" tettem fel a kérdést neki... "Igen. Anyák napja." "És nem szeretnéd velem tölteni?" "De. Nagyon sietek haza." S bár látta, hogy nagyon szomorú vagyok, kipattant a kocsiból, megölelt, búcsúpuszit adott... nem tilthatom meg, hogy menjen...nagy kárt tennék a lélekben... s bármi történt is egykori hitvesemmel közöttünk, ő az apja neki, s ha menni akar, hát menjen... eltéphetetlenek a vér kötelékei... hazafelé nagyon pityeregtem, és kutattam az emlékekben... nem akar velem lenni...vajon mit hibáztam, mit vétettem??? messze nem vagyok tökéletes anya, de ezt érdemlem??? rendet kusza gondolataimban nem sikerült tennem... miért akar későn este átmenni, ha reggel már útja haza is vezeti? fájt... nagyon... s a családból mindig megérzi valaki... ezt a különleges kapcsolatot nem sikerül sok embernek megérteni... hol ani, nagymacsom, marietta, lityink, ágik, zördög, dorka, ritim, zia, safi, angyi, anna, s mindegyikük felsorolása sok volna... tegnap este az ünnepelt érezte meg, hogy valamiért borzasztóan szenvedek... papussal az éjjel sokat beszélgettünk, elvégre a skype arra való, hogy csevegjünk... óvó, védő szárnya alatt kevésbé látom borúsnak a dolgokat... ma szomorúan keltem, mert a fiam ma nem volt mellettem... pótnővérkém is érezte, hogy valami gond lehet, s a telefon is arra jó, hogy az emberek beszéljenek... a lányok köszöntöttek, kaptam sok puszit, ani díszdobozt készített, ráragasztva préselt virágait, de fájt nagyon, hogy hiányolnom kell valakit... tíz körül csengettek, s hazajött a legifjabb gyermek... kezében tartott egy gyöngyharmatos csokrot, rajta csillogtak az esőkönnyek, mit éjjel az ég ontott...

volt benne lila, s hófehér, tripla szirmú orgona, amit még tíz éve kaptam, ültettem (nyugodj békében keresztmama)... a mentatöveimről pár szálat szedett, s a lila akácról is tett bele fürtöket... még az almafáról is került vessző bele, középre pedig egy "hazaútróli" gesztenye... egy-egy sövényszálat, s amihez csak kezem ért, mindenből egy párat... mea culpa... és szégyenkezek, mert nem is néztem volna ki belőle ilyet... kiderült, hogy azért akart annyira nagyon este átmenni, hogy korán tudjon reggel kelni, s virágot szedni... azt mondta, azért mert ilyenkor a legharmatosabb, s anyák napjára a legjobbat szerette volna, ami a legillatosabb... tudta jól, hogy mikor menekülve elhagytam az otthonomat, minden fában, fűszálban, virágban a szívem egy darabja ottmaradt... anyák napjára meg azzal lepett, hogy elhozta szálanként régi kertemet...

Damaltika•  2018. augusztus 27. 20:20

Emlékmorzsa III.




rémület... 2009-05-27 00:07:20
nem kívánom senkinek... ma szörnyű dolog történt velem... eltűnt legkisebb gyerekem... már őt kereste az egész iskola, gondolt egyet, s nem maradt a napiba... könyvtárba kéretőzgetett, s közben várta néhány osztálytárs gyerek. A napközise utána ment ellenőrizgetni, de nem volt a könyvtárba biz senki... végigtúrták az iskola 3000 négyzetméterét, gyerekkeresésre állították az öt csoport mindegyikét... mikor jöttek a hírrel, hogy nincs meg a gyerek, azt hittem menten összeesek... Rohantam én is, kerestem kincsemet, hangomtól az iskola is megremegett... hiába kiabáltam, hogy "Hol vagy Sanyika?" nem került elő anyja kisfia... Nem kívánom senkinek, hogy érezzen ilyet... bármit megtettem volna a kincsért, rohantam a kocsikulcsért, hogy autóval a környéken körbeszáguldozok, és értesítem a rendőrséget is legott... Mire rohant már táskástól az udvaron, és tudta, nagy a baj..nagyon... Helyből egy hatalmas pofont kapott... Kérdeztem, hogy miért? ugye tudod?! hibátlan választ adott: Mert engedély nélkül az iskolából elmentem, senkitől el nem kéretőzgettem... Nem sírt, megdöbbentem... És az egészet nem értettem... Nagyon megijedt mindenki... azt hiszem ezt látva kezdte megértegetni... felmentünk az irodámba, és tisztáztuk a helyzetet... úgy gondolta, hogy az osztálytársaival egy órácskára fagyizni elmehet, bár még csak egy tízéves kisgyerek... megígérte, hogy"Anya, többet ilyet nem teszek!" Majd azt mondta:"Sajnálom, hogy megijesztettelek..." Na itt törtek el mindkettőnknél a mécsesek... Sajnálom , hogy a pofon megesett, de fogalmam sincs az ember ilyenkor mit tehet... és az vesse rám az első követ... de féltem a gyermekeimet... mindegyiket nagyon szeretem, odaadnám értük az életem... Azt mondták nem lesz fiam, álmom vált valóra azzal, hogy van...
remélem okult belőle..és okultunk mindannyian...
most alszik, és remélem az idő olyan,
hogy a tanulságot megjegyezteti,
a pofon döbbenetét pedig elfelejteti..
bánt, hogy megütöttem...furdall a lelkiismeret..
ugyanakkor hiszem, hogy alkalmasint egy makarenkói jól jöhet...
lehet, hogy ez épp ez az eset...de mi van, ha tévedek...
alszik már a gyerek...remélem álmukban minden rosszat felejtenek...