Cyrano gondolatai

Kardommal nézett farkasszemet, ki gúnyolt,
vagy arcát sem takarva, csak felnevetett.
Ha szemem szikrát szórt, pofonok is mentek,
s ki élve megúszta, az még elmehetett.

Ha nézel leselkedve, s rútnak látsz engem,
 szemed fókuszában ne az orrom legyen,
csak lásd szemeimben izzó szerelmemet,
s tiéddel a lelkem a mennyekbe megyen.

Nézem szemed, benne a táncoló fényeket
S a bujkáló bánatot mosolyod mögött,
Szelíd szótlanság mellettünk helyet keresett
Átölellek; lennék napfény felhők fölött.

Fogom a kezed, érzem reszkető ritmusát
Andalgó véremmel lágyan csitítalak,
Pirosló ajkad bágyadtan érinti arcom,
Én szerelmes szavakkal megvidítalak.

Csillogón tekintsz rám, lelkünk újra megpendül,
Szívünk megdobban, oly’ varázsos pillanat,
Miként bársonyos légben az avarszagú ősz,
Úgy állunk egymásnak a csillagok alatt.

Karomban pihensz, s nézel rám sóhajnyi vággyal,
Szeretve vigyázom minden mozdulatod,
Hagyjuk az időt most, hadd múljon kedvesem,
Tiéd vagyok mindig, ha te is akarod.

Lelkemben él emléke egy ősznek
Októberi, langyos napsütésnek,
Angyalt láttam, ki karjait tárja,
Hogy szerelmét kebelére zárja.

Szívem remegett, míg felém jöttél
Csillogó mosollyal átöleltél,
Bársonyos kezed kezemet fogta
Tó partján sétáltunk andalogva.

Csókod nem ízleltem elégszer még
Arcomat sem simítottad, már rég,
Fény-tekinteted, hadd lásson engem
Szemed tüzében hagyj elmerengnem.

Vállad szép ívén, hadd fusson ujjam
Engedd, hogy ében fürtjeid bújjam,
Ha gondolatim nálad időznek,
Érzékim is, mind téged idéznek.

Őrizem szíved minden melegét
Szeress, ha ez így neked sem elég,
Nem kérem többé, csak most az egyszer
Jöjj hozzám, s csókolj, csókolj ezerszer!

Görcsbe rándult szívvel szorítnám a lelked
Gyönyörrel simító, mézajkú látomás,
Vágyam, úgy terülne öled birtokán, mint
Rónákat hódító, tavaszi áradás.

Hullámzó testeden hömpölyögnék lágyan,
Ringatóznék némán érzésid ladikján,
Eperízű szellő volnál a karomban
S én magam kezedben lüktető talizmán.

Csillagokba vágyó, fáradó érzékkel
Idézném fel újra éjszakánk hangjait,
Forró remegéssel simulnék tehozzád
S csókolnám boldogan éledő ajkaid.

Felcsillanó ezüsttallér,
Diadém az éj homlokán
Álmosan derengő árnyék
Kúszik fel fehér nyomdokán.

 Hozzon szerelemtől ittas,
Mámorító álmot nekem
Ő búcsúzik, én ébredek
S azt kívánom, legyen velem.

 Gondolatim száguldanak,
A napot estig üldözik
Szívem szorul, titok gyötri
A szerelméért küszködik.

 Nem lehet, hogy enyém legyen
Félve érintem fürtjeit,
Lelkemet simítja fájón
S én arcommal, kezeit.

 Újra jő az ezüsttallér,
Udvarából néz le reám.
Szemem húnyva, így alszom el
Álmaimban szeret talán.