Enyhén erotikus verseim,egyéb írásaim.

Fekete minden 
Fekete a föld
Feketék a fák is 
Fekete a zöld
Fekete házakban 
Fekete emberek
Az álmaikban is
Feketék a lelkek

Fekete testben
Fekete a szív
Fekete erekben
Fekete a vér
Fekete agyakban
Fekete gondolat
A butaságnak is
Fekete az arca

Fekete a tél
Fekete a fehér
Fekete a bagoly
Fekete az egér
Fekete templomban
Fekete az ima
A Fehérházban is 
Fekete a szoba

Fekete a kéz
Fekete a fegyver
Fekete az atom
Fekete a tenger
Fekete robbanás
Fekete a kráter
A szép kék bolygónk is
Fekete lett végleg

/István/ 

Csábító vágyaid tömlöcébe zártál

Buja illatoddal engem megbéklyóztál

Rózsa nyílt a testeden azzal csábítottál

Töviseid elrejtetted mégis megszúrtál

Nem tudtam még akkor, de rabodként használtál

Mint élő tárnák kincsét, mélyen kiaknáztál

A völgyben maradtam, még a csúcsokra másztál

Csöndben sóhajtottam, te kéjtől sikoltoztál

Magas lóra ültél és vad tempót diktáltál

Mikor célba értél a nyeregből kiszálltál

Érintésre vágytam, de hidegen otthagytál

Szép szavakat mondtam, de te már zuhanyoztál

Bár megszereztél mindent, amit csak akartál

Az én érzéseimen két lábbal tiportál

István

Néha bután viselkedem

Kérlek, bocsájtsd ezt meg nekem

Tudom, hogy féltékeny vagyok

Szerelmem, féltelek nagyon!

Fél éve hogy veled vagyok

Ha rád nézek, bele halok

Mert fáj a szívem, megszakad

Szerelembe bele hasad

Átértékelt élet, széthullott álmok

Eltemetett jövő, még a múltban járok

Zaklatott életem padlásán kutatok

Emlékeken élek, azokon utazom

Elmúlt ez a nap is, rám fagyott az idő

Sár folyt az agyamba, az ingovány csak nő

Elszürkül a nap is, ahogy az életem

Színeim elvesztek, mit festettél nekem

Magányosan ülök, kihűlt ágyamon

Nem bújsz már énhozzám, kezed sem foghatom

Itt van ez a párna, itt van a takaró

De valami elveszet, ami fontos volt

Meleg kis szobában, megfagynak a vágyak

Tovatűnt az idő, hol nem voltak gátak

Dermedt csend ült rám, pedig elmúlt már a tél

Rettegek attól, hogy örökre elmentél

Itt hagytál magamra, elhagytál örökre

A leg fontosabb vagy, és elvesztettelek

Elmúltak az álmok, kihunytak a vágyak

Jégbe fagytak már, a csókra nyíló szájak

Tompán nézem most a hideg ablakokat

Nézek a sötétbe, mint ahogy magamba

Nem látok át rajtuk, mint ahogy rajtad sem

De nem is láthatok, hisz Te nem akarod

Magányosan telnek így, hideg napjaim

A szerelem felemészt, szétszórja hamvaim

Életemnek könyve már nem lesz tele írva

Könnyekkel írt lapjait elviszem a sírba

Mikor majd ott állok a szép Tisza hídon

Csak félútig megyek, ott csöndben megállok

Újragondolom még eddigi életem

De nem lesz a szívemben semmi félelem

Kezemben egy fénykép, a Te csodás lényed

Könnycseppek hullnak rá, ahogyan nézem

A fényes papírról legördülnek némán

Elnyeli őket is a hatalmas vízár

Korlátnál állva a zúgó folyót nézem

Szívemben, lelkemben itt él az emléked

Viszem a fényképed és azt a kismackót

És minden emléket mi a kettőnké volt

Felállok hát némán, széttárom karjaim

De szavakra nyílnak még zokogó ajkaim

Elrugaszkodok hát és a víz felé szállok

Még akkor is csak Hozzád, Érted kiáltok

„Szeretlek kicsi lány, szeretlek szerelmem

Nem hagylak el Téged, Te vagy az életem!”

Tudom, találkozunk egyszer még valahol

De most várnak rám és elnyelnek a habok.

István

Csak mert kalitka kérte. :)

Ezt a versemet pár hónapja egy téli estén írtam. Persze ezt nyilván kitaláltátok már. :)

Akarom ölelni szép
hó vállaidat
Forró csókot lehelni
dér homlokodra

Zúzmara melleid
melegen harapni
Fagyott szívedre
bélyegem égetni

Akarom markolni
harmat derekadat
és csak húzni,
húzni magamra

Jégcsap kezeid
tüzemmel kötözni
Jégrózsa szirmaidba
lángnyelvem mélyesztni

Sűrű köd lelkedben
együtt feloldódni,
S mint az alvó téli fákon
rügyet fakasztani.

Cultus