Csirpike blogja

Még ma is...


Még ma is érzem illatod fanyar fűszerét,
Lelkem minduntalan, fájón beleremeg,
Sóhajvirágaim még ma is szállnak feléd,
S ajkam már csak hűlt emléked érinti meg.

Még ma is itt hagyott ingedbe burkolózom,
Ha fázom egy kimerült, szeles nap után,
Melege óvón átölel, s végigsimítom
Kockái rajzolatát merengve, sután...

Ha itt lennél, még most is Téged szeretnélek,
S úgy érezném, hogy enyém az egész világ,
De e csodás világot ma már nem remélem,
Szívem szárazon rezgő, levéltelen ág...

(2012. szeptember 14.)

Kardok tánca

Mint csillogó, gyémántos hószitálás,
Zúgó, vad tánccal a levegőbe ér,
Karcos fényű kristályszemcse-villanás:
Surrogó lelkekben zihál, küzd a vér.

Csapongva, forogva keringőt járnak,
Sebes szelük forrón lélegez ködöt,
Villogó, sistergő szikrákat hánynak
Holt szirmokat ontó faágak között.

Őszi lehelet hűs sóhaja tör föl,
Elsöpri végül árnyak buzgó vágyát,
S csöndesen piheg már a kihűlt földön
A Szerelem, mit múlt pengéje vág át...

(2012. szeptember 9.)

Csak egy pillanat
(Tyndal-sugarak)

Felhőkön megnyíló ablakok fátyla
Mint fénylő, rózsálló szatén függönyök,
Aranyat áraszt az ábrándos világra,
Selyem leplében fehérbe öltözöm.

Napkorona-glórián úszva hagyom
Fodrossá habartan pihegő lelkem,
És gyöngyszem-kavicsként guruló sóhajom
Szivárvány vágyhídjain tovalebben.

(2012. szeptember 8.)

Dacos idő

Fohászod nyújtsd a zord Idő felé,
Mely monoton falja föl drága perceid,
Adjon meg mindent, bármit is kérj,
Mielőtt kárhozatban égő lelked elveszi!

Teljen önsanyargatott, csöndes nyugalomban,
Rezzenetlen fogadjon be minden új tudást,
Megátkozta már a léted, agóniájában
Ne sorvasszon el rajtad kívül semmi mást!

Ám élted filmkockáiban képről képre
Felhagyott vágyaidért megváltást ne kérj!
Könyörögj csak kíntól vonagló testtel:
Múló, dacos Idő! Véget soha ne érj!

(2011. augusztus 10.)

Üresség

Álmodom álmok nélkül,
Szárnyalok szárnyak nélkül.
Szólnék, de elhagytak a hangok,
néznék, de szemeim vakok!
Keresem a forrást, mely éltet,
lelkem gyökerét ha elértem,
az igazságot két kézzel mérem,
s nem értem!
Miért oly nehéz?
Mit adhat két kinyújtott kéz?
Közöttük is elsiklik a gondolat;
Üresség, csupán az maradt
az enyém, befogadom a "mindent",
mely semmiség, mert
helye végtelen, van elég,
hisz üresen kong, tátong mélyen a lét...

(2012. március 19.)