Hupók és a matematika

Csinaj•  2015. május 28. 07:49


Egyik reggel nem ment haza délre       
de még késöbb sem, nagyon várták  ebédre
a szomszédok lesték, s azok között én is
Kíváncsiak lettek, s mi tagadás, én is,
hol kószál a főhös estétől másnap estélig?
Mert ugyi éjszakás volt az ipse, vártak másnap délig
csak a hír érkezett: ne várják, lecsukták, - Isten! -
hogy a mesélő hangot esment megüssem
a róla való édes keserves éneklésre
szép gyermekkorom egyik bús emlékére, .,..
-segíts! Hupók a lompos kisember senki, 
nagy fizetésemelést akart kieszközölni
magának, mert ki másnak ember
s gondolta mindennapra egy kis kender-
vászon, bútorszövet s talán egyéb
kis ajándék elférne az inge alatt még,
s a kiálló bordáira felcsavarta hát
ezek valamelyikét s eképp célozá meg gyárja kapuját
de bizony lebukott ez egyszer
Volt káröröm, s múlatott minden ember

Csak Unkupacsirta lógatta búsan az orrát
unottan vánszorogva húzta maga után nyolcágú ostorát
most nem rittyentett vele,
nem volt hozzá kedve
Pedig tudott ő ám olyanokat csattintani
hogy az ablakszemek attól szoktak remegni,
mint Hupók a nyirkos, sötét börtönben, 
amikor vallatni vitték az elvtársak bilincsben
- Megloptad a dolgozó munkás népet
kapsz ezért most tőlünk egy nagy lepcséset!
Kinek hordtad? kinek adtad? s kik a társaid?
Bevallod vagy eltörjük kezeid s lábaid?
- Bevallom, bevallom, mindent bevallok
csak arra kérlek titeket, elvtársak, hogy ne bántsatok, ...
Hát az úgy volt, hogy Unkupacsirta ...
- Pacsirta? Te szórakozol velünk, te tolvaj!?
nem elég a fejeden a sok olvadt vaj?
Megavasítom én azt a vajat, ne búsúlj
csak a fejedet ütöm, hogy ne sántúlj,
látod, milyen humánus vagyok
ezek a gumibotok nem is olyan nagyok
de tudnak szájat nyitni, ti gazok
loptok, s eladjátok? S a pénzből
dőzsöltök, de már nem ebből, ...

Unkupacsirta az édesapját síratta, 
mert a kommunisták agyonverték a fogdában
nem volt egyéb bűne, csak több kenyeret akart venni
s fiának szebb, hosszabb ostort fonni
s a kenyér mellé egy kis nyúlcombot fogni
mindkét kezével, s rágni, rágni, rágni
míg egyszer életében igaziból jól nem lakik
fene gondolta, hogy egyszer még lebukik ...
így volt, vagy nem fene tudja
töprengjen ezen az olvasó, az legyen gondja!

De, most, hogy szavamat
meg ne másítsam
Jöhet a matematika!
Tovább mondom,
biztos, ami biztos alapon
Hát az úgy volt, hogy Unkúpacsirta
kenyérkereső lett az istenadta
az iskola ezt Hupókon számon kérte, 
de erre ő halk szóval azt felelte
nem tud a gyerek, nagyon buta
így aztán hiába való neki az iskola
-Kérdezze csak tanár néni
hét meg nyolc az mennyi?
Aztán hazafelé menet szegény Hupók
mindenkinek elpanaszolta, hogy
"ez elbaszta a direkciót, 15-t mondott, 
s az tényleg becsszóra annyi is volt,
s most akkor ki megy a meddő sereggel
a legelőre, ? Mert fizetnék örömmel
már e hónap elsejére,
családunk örömére.
De ebbe beleszólt a matematika
Franc egye azt is, aki kitalálta


Mindez Unkupacsirtának csak most jutott eszébe
S elindult ki a birkalegelőre
A Jedditorokban csattog éjjelnappal az ostora
nem kell már neki se könyv se iskola.















































































Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

TothGigi2015. május 28. 23:18

Így volt biza :)

Mikijozsa2015. május 28. 08:39

Töröld ki a végéről ezt a nagy üres teret .... :)