Csinaj blogja

Egyik - másik, nagy művész itt, jajaja!
Keze a klaviatúrán így lett immár szíve-ujja 
Hogy elsírja bánatát
Hogy megírja haikuját
Kínrímbe őlje elmaradt nemi aktusát eme ujja, ja!

smeretlen szerző 
Vers Gyurcsánynak! 
NEKED, NEKÜNK 

Neked kurva ez az ország 
Nekünk édes hazánk, 
Küldenél, de nem megyünk: 
Ezt hagyta ránk anyánk, apánk. 

Neked társadalom- 
Nekünk ember meg ember, 
Isten teremtette örök titok, 
Saját akarattal és saját érzelemmel. 

Neked tüntető csürhe- 
Nekünk szavát hallató büszke nép, 
Ki, ha sokat hazudnak neki 
Egyszer csak fölveti fejét. 

Neked picinyke csomag 
Nekünk a bőrünk bánja, 
S meg vagy sértve, hogy 
Nem mindenki a reformok barátja. 

Neked hazátlan román 
Nekünk erdélyi magyar testvér, 
Kinek régi álmát kilopták; 
S te ezért sokat tettél. 

Neked Bratislava 
Nekünk Ősi Pozsony, 
S mi még szisszenünk, ha 
Magyar arcon csattan pofon. 

Neked arab terrorista- 
Nekünk küzdő sportoló, 
S csak mert Allah az istene, 
Nem ellensége minden felhőkarcoló. 

Neked cserélendő feleség 
Nekünk holtig-sírig társ, 
S legyen bár ifjú vagy öregecske, 
Édes, mint a virágzó hárs. 

Neked nem bűn a hazugság 
Hazudsz reggel, éjjel, este, 
Nekünk szívünkbe írt parancs: 
"Legyél igaz s ne beste!" 

Neked nem bűn a lopás, 
Hanem cél, hogy kiéljed magad, 
Nekünk azt tanította apánk, 
A másét elvenni nem szabad! 

Neked magángép száll- 
Nekünk nem térkép e táj, 
Ismerjük minden rejtett zugát, 
S tudjuk mit alkotott Szent István király. 

Neked kurva ez az ország 
Nekünk édes hazánk, 
Irgalom legyen neked, béke nekünk: 
Ezért könyörgünk most, Mi Atyánk.

Silány felmérés-féle felvázolása 

Előző írásomban, az Internetes költészetről, írtam, amire aztán sok reagálás érkezet, aminek folytán, hogy hivatalos hangnemben szóljak, sok visszajelzés érkezett, higgadt, vagy hevesebb formában. E jelenség hozadékaként már meg tudom fogalmazni a címben jelzett fogalmat.

Nincs más dolgom, mint átolvasni közel 100 hozzászólást, 3 Internetes Portál tevékeny költői jóvoltából.

Egyértelművé vált, hogy a költőiség az egy viselkedést, egy megközelítést (csúnya szóval attitűdöt) jelent a legtöbb ember számára.

Valamint művészet szeretetet, vagy játék szeretetet és egyben igénylését is a játéknak. De van olyan akinek egyszerűséget, érzések megtalálását jelenti,  

Valaki felvetette, hogy ez a fajta költészet egyben a hivatalos költészetbe behatoló dilettantizmus és sznobizmus elleni szembefordulás is, és így egyfajta ellen-költészete annak. Mert, szerinte az olvasó tömegek elfordultak attól a költészettől, idegennek érezvén azt.

Sokan azért írnak verset, mert kell egy mosoly, egy könnycsepp, amit, állítások szerint, meg is kapnak és ez boldoggá teszi őket.

Így válik az alkotás tulajdonképpen a szerző által felhívássá, amire a közönség válaszol, és ez azután vissza is hat az alkotóra. Interaktívvá válik.

Sokan kihangsúlyozni igyekeztek azt a fő szempontot, hogy nem törekednek nagy sikerek kivívására, mert nem kell, és nem is lehet elvárni azt, hogy mindenki felkapott művész legyen, vagy azzá váljon.

Úgy tűnik, hogy senki nem akar foglalkozásszerű költő lenni, de azt azért elvárja a kritikusaitól, a keményebben megszóló "TUDÓS NAGY MÛVÉSZI KÉPZÔDMÉNY"-től hogy előbb példával szolgáljon, és csak utána bírálja a művészi alkotásukat, rossz szájízt hagyva maga után.

Akadtak persze, olyan szólamok is, hogy a füzfapoétizmust irtani, vagy legalábbis keményen kritizálni kell, mert, „Ha valaki tapintatból nem ír kritikai megjegyzést egy bűn rossz költeményhez, azzal csak árt az alkotójának, mert elhiszi magáról, hogy ô költő”

Ízlések és pofonok, ugye, mert ami tetszik az egyiknek, nem biztos, hogy megérinti a másikat, mert az ízlések és egyéniségek nagyon különbözőek.

 Felvetődött a mérce meghatározásának a gondolata is, kihez, vagy mihez kellene mérni a költeményt, és kinek van ehhez joga vagy merészsége? 

Egyértelművé vált, olvasva a hozzászólásokat, hogy a művészet-, ebben az esetben a költészet gyakorlásához nem csak a kirívóan nagy tehetségeknek van joguk, hanem bárkinek, aki erre késztetést érez. Így vall erről egyik véleményező:

„Szerinted csak annak van joga írni, akit Adynak vagy József Attilának hívnak. Mint ahogy ecsetet is csak az foghat, aki legalább Munkácsy. Persze zenét is csak a Beethovenek szerezhetnek, hiszen mit akar a pór nép, nehogy már azt higgye, hogy azért mert megtanult az iskolában szavakat egymás mellé rakni, esetleg énekelni, még próbálkozhat is!”

És ezzel be is fejeztem, mert szerintem mindenkinek szíve joga azt tenni amit jónak lát.

 Kívánok mindenkinek sok sikert!

Morfondirozás a házilag gyártott Füzfapoétizmusról 

A mai kor költészete, az igazi költészete, - ezt ki kell sajnos hangsúlyoznom, mert más, nem igaziból van ám dögivel!, --  nagyjából az íróasztalok fiókjának íródik. Mert kevés akad fenn a hálón?

Az igazi tehetségek elzárkóznak a nagyközönségtől, mert szerintük nincs igazi műértő közönség, csak felületes, hamis mázzal bevont az igazi emberi érzésekre épülő művészetet értéktelen maszlagokra cserélő giccsfogyasztók. Bevett értelemben nevezendő fűzfapoéták!

Ki a Füzfapoéta? Ki lenne? Egy költőcske, egy versfaragó, átvítt értelemben VERSKOHOLÓ!

De lehetne rímfaragónak, rímgyártónak, rímkovácsnak, versifikáternek sőt még poetaszternek is nevezni.

Ez az állapot mit fed? Ez jó, vagy rossz? Ha a délamerikai szappanoperákat jónak mondjuk, akkor ebben az értelemben ezen is el lehet könnyezni, nvetni, dicsérgetni és dicsértetni magubnkat. 

"Gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé, …"  ez kéne a fő mottónk, legyen. Az igaz költők elzárkozása, talán ezen alapszik, ha igaz a feltevésem, de lehet attól más is.

És az igaz költők, mert vannak olyanok is, többek közt azt is sérelmezik, hogy ebből megélni, már sajnos nem lehet.! Ezt a mai társadalom sosem fogja megérteni és elismerni.

A számítógép, az Internet, az igazi költészet ellenségének bizonyult, mert a Fűzfapoétizmus virágzásának adott teret! 

A ma embere élelmes, és úgy hiszi, ő mindenhez ért, így hát a költészetet is megoldja házilag, üres tartalommal, felületes érzésekkel.

Micsoda ügyes és okos, magukat hamar feltaláló emberek vagyunk, hát nem? kellek nekünk a született petőfik, aranyok, kosztolányik, zrinyi miklósok? Minek? Egy fenét! Ha megtudom magamnak bütykölni a szobafestést miért ne tudnék összebütykölni egy frankó kis költeményt? Igaz, hogy semmitmondó lesz, igaz, hogy a társadalmi problémáktól oly távol lesz, mint Makó Jeruzsálemtől, igaz, hogy aszerelem kimerül a siránkozáson meg a kétes élmények felmagasztalásán, de oda se neki, majd csak elolvassa valaki!

És felfedezi, hogy miként a szobát, úgy a szíveket is szép lilára, vagy divatos sárgára festem én!

Na ja!