Gondolataim

Barátság
Csilla_•  2016. augusztus 29. 21:23

II. rész Megérkezés

A fiú látta meg előbb a lányt -mivel az Ő szeme már hozzászokott a hópelyhek örvényeihez- és elé sietett. Most először

álltak egymással szemben és most először hangzott el a két név ez az első érintés. A fiú megborzongott mikor kezébe fo

gta a lány kicsi jéghideg kezét. A lány keze szinte elveszett a fiú nagy, erős, meleg kezében. Csak álltak szótlanul a

 kavargó hóban és nézték egymást, a fiú még nem látott ilyen zöldesen csillogó beszédes szemeket, a lány pedig elmélyedt

 a fiú meleg barna szemében. A lány arcán enyhe pír futott végig, a fiú ereiben pedig lüktetni kezdett a vér.



Nem volt szükségük szavakra mégis tökéletesen megértették egymást. Körülöttük egyre jobban esett a hó de ők csak beszélgettek egy szavak nélküli minden szónál többet mondó nyelven.
Nem is olyan távolból felhangzott egy türelmetlen nyerítés. A fiú mintha álomból ébredt volna megfogta a lány még mindig jéghideg kezét és a bőrönddel felszerelkezve az állomás bejárata felé indult.


A lány még jóformán magához sem tért első meglepetéséből amit a lovasszán okozott neki és már fent
ült a fiú mellett, magukra terítették a takarókat majd a fiú elindította a lovakat. Ahogy a lovak elindultak azonnal megszólaltak a lovasszán csengői. Erről a lánynak eszébe jutott az egyik karácsonyi ének amit minden karácsonykor meghallgattak a szüleivel. Ezen egy kicsit elszomorodott. -Ez az első karácsony amit szüleitől távol tölt el-


A két erős ló gyorsan, egyenletesen húzta a szánt, és csengőik vidám csilingelése elűzte a szomorúságát. Furcsa gondolta a lány, hogy senkivel sem találkoztak az utcán pedig lassan kiérnek a városból.

A fiú gyorsabb futásra késztette a lovakat a lány pedig közelebb húzódott a fiúhoz. A mellettük elsuhanó tájból szinte semmit nem lehetett látni az arcukba csapódó hópelyhek tömegétől. De azt lehetett érzékelni, hogy emelkedőn mennek felfelé, a lovak is nehezebben húztak és a a szán helyzete is megváltozott.


A hóesés végre ritkulni kezdett és csodás látvány tárult eléjük, amit
a legjobb nézőpontból a domb tetejéről jól láthattak.


A völgyben fenyőerdő húzódik, a hatalmas fenyőfák ágai hótól roskadoznak. Amerre a szem ellát fenyőfák és hó... azaz mégsem mert a fenyves előterében hirtelen mozgás támad ami magára vonja a lány figyelmét. Őzek? Igen őzek, méghozzá elég nagy csapatban gyűltek itt össze. A lány megpillantja a vadetetőt amit gondos kezek nemrég töltöttek fel hiszen még bőven van élelem az őzek számára. Igen ez a magyarázat, hogy ilyen időben ennyi őz összegyűlt itt. Ahogy közeledik a szán az őzek abbahagyják a táplálkozást és fülüket billegetve idegesen figyelnek.

Csilla_•  2016. augusztus 27. 19:09

A lány és a fiú

I. rész Az utazás



A lány és a fiú az egyik közösségi oldalon ismerkedett össze. Jöttek-mentek a levelek a gondolatok pedig szépen rímcsokorba szedve. Nem látták egymást a lány kismacskaképet töltött fel profilképnek a fiú pedig Szilveszter volt a kandúr. Így látatlanba is kialakult közöttük a barátságnál sokkal szorosabb kapocs. Lelki társak lettek. Hol a fiú nyújtott lelki támaszt a lánynak, azután fordult a kocka és a lány vigasztalta a fiút. Így ment ez sokáig már tudták egymás le nem írt gondolatait is.


-Sok közös vonásuk van mindketten szeretik a verseket, az 1980 as évek zenéit, a mozdonyokat, a kertet, az évszakok változását a kertben, különösen a telet. A fiúnak messze a város zajától fenyőerdővel övezett tó mellet van egy házikója, hatalmas kerttel és igazi kandallóval. Ide hívta meg a lányt Karácsonyra.- A lány rövid gondolkodás után elfogadta az ajánlatot.


Még két hét volt karácsonyig, de a fiú már elkezdte a készülődést. A házikót nagyszüleitől örökölte, felújította, csinosítgatta. De csak ritkán járt ide ki, csak akkor amikor igazi magányra, nyugalomra vágyott. Még a nyáron volt itt ez előtt...


Eljött a reggel, illetve a hajnal az utazás hajnala. Nem laknak egymástól messze hiszen légvonalban csak 50 kilométer a távolság, de ott van a Duna. A fiú tőle nyugatra lakik a lány pedig keletre. A legegyszerűbb ha a lány felutazik Budapestre és onnan vonattal le a fiúhoz.


Hajnali 4.30 van még teljes a sötétség, a lány már a konyhában reggelizik, majd szendvicset és ásványvizet készít a bőröndjébe. Felveszi fekete kosztümjét, egyik fehér blúzát, arcára leheletnyi sminket tesz. A hőmérő higanyszála -14 fokot mutat. Arra az esetre ha a vonat fűtése elromlik, felveszi síoverálját.


A mikor kilép a házból elkezd világosodni, a lánynak az az érzése támad, hogy ma reggel Ő ébresztette a napot.


Megkezdődik az utazás Budapest felé...


Végre itt a Déli pályaudvar, és itt a vonat amely a régen várt találkozóra repíti a lányt.


Hideg van, a vonat ablakait jégvirágok díszítik . A lány ablak mellé ül és egy kört kapar magának a jégvirágok mezejében.- majd ezen keresztül szemléli a tájat.


A lány már régen nem utazott vonaton, nézi a tájat ahogy elsuhannak Budapest épületei mellett. Lassan a távolba vesznek az épületek havas szántóföldek, gyümölcsösök tűnnek fel, és itt az első állomás. A fehér betonkerítés, amely eszébe juttatja a régi utazások emlékét a nagynénjéhez. Igen akkor is ezen a vonalon utaztak csak sokkal tovább. Az út végén akkor a nagymama és a nagynénje családja várta.


A lány szinte érezte a frissen sült cipó illatát amit minden látogatásukkor nagynénje sütött neki és lányának Marikának. Marika a lány unokanővére. Sokszor sétáltak együtt a falu poros utcáin és akkor Marika megmutatta neki a varangyos békák búvóhelyét, a tó vizén úszkáló hattyúkat, az erdőben rejtőzködő hatalmas sast és sok más érdekes állatot növényt. Az egyik ilyen séta alkalmával a lány egy pici fényes, fekete, bundás állatot vett észre ami az egyik kert virágágyásában feküdt.


Meg is kérdezte: Marika mi ez?
Vakond.
És mit csinál?
Alszik. -jött azonnal a válasz- Persze Marika tudta, hogy nem alszik de a kis pesti lány unokatestvért nem akarta elszomorítani.


Más alkalommal a paplak előtt vezetett el a lányok útja, ekkor a pap hatalmas kutyája hirtelen ott termett a kerítés melle
t, kivillantotta hatalmas fogait és dühödten ugatni kezdett. A kislány úgy megijedt, hogy szólni sem tudott, nem úgy Marika. Rögtön ugatni kezdett a kutyának és a földről felkapott ággal jól meg is dobta. A kutya meghátrált, ezen a kislány is felbátorodott és együtt nevettek, ugattak a kutyának.


Aznap este történt, hogy átjött a pap, a két kislány egymásra nézett és gondolták na most lesz büntetés. De nem lett mert a pap azért jött át, hogy másnap szedjék le a kislányok az almáját, a kutyával történt incidensről nem beszélt.


Másnap reggel el is ment a két kislány az almát leszedni, Marika már a paplak felé közeledve mondta: Te csak azokat az almákat szedd le amit a földről elérsz, én majd felmegyek a fára és leszedem a többit. Úgy is lett ahogy odaértek Marika a kosárral mászni kezdett a fára és amikor jó magasra ért énekelni kezdett:


A Dunába úszik a pap
a fenekét felfelé tartja
fingódoz nagyokat,
szeli a habokat
Hollári, hollári hó... Újra és újra amíg a két kislány le nem szedte mind a négy fáról az almát. Ezen az emléken a lány elmosolyodott.


Kis idő múlva a nagymama arca villant fel amint megcsípi a lány arcát, hogy mindig szép piros legyen.

De hol van már a nagymama a nagynéni és hol van már Marika...


A lány elhessegette magától a szomorú emlékeket mert nem akarta, hogy a fiú bármit is észrevegyen. Nézett ki a vonat ablakán, nézte az elsuhanó tájat, a hóesést. Igen újra elkezdett esni a hó és hatalmas pelyhek hulltak egyre sűrűbben, szinte fátyolba burkolva a robogó vonatot. A lány a fiúra gondolt: vajon most mit csinál?



A fiú konyhája tele van illatokkal, ugyanis a fiú és édesanyja az ünnepi menüt főzik. A fiú tud főzni, de most nem kockáztathatta meg azt, hogy valamit elrontson. Mindennek tökéletesnek kell lennie. A halészlé már majdnem kész, a töltött káposzta is javában fő és a bejglik is szép márványosra sülnek. A fiú most már magára hagyta édesanyját a konyha melegében és kiment fát aprítani a kandallóba.


A hó szinte szünet nélkül esik, vastag hótakaró borítja be az egész tájat. Nem lehet mást látni csak a havat, a fiút és a farakást. Egymás után hasadnak szét a nehéz farönkök a fiú egyenletes, erős fejszecsapásainak köszönhetően. A fiú dolga végeztével lezuhanyozott, felöltözött, befogta a lovakat és a lány elé indult az állomásra...



Már csak két állomás gondolta a lány - és végre találkozik lelki társával minden titkának ismerőjével a fiúval.


Akkor történt, hogy a vonat az egyik állomásról nem indult tovább. Az utasok addigi halk zsongása fokozatosan szinte már elviselhetetlen zajjá alakult. Mindenki találgatta: miért nem indul már a vonat? Természetesen a rémhírkeltők fantáziája is beindult, hamarosan kinyilatkoztatták: felrobbantották a síneket. Az utasok türelmetlenségével egyenes arányban tovább nőtt a hangerejük is, hiszen mindenki igyekezett volna szeretteivel tölteni az ünnepet. -a lány nem tudta, nem is tudhatta, hogy az állomáson baráti kéz veszi fel a telefont és értesíti a fiút-


 

Az utasok először az ablakokat nyitották ki, majd pedig leszálltak és úgy próbálták meg kikémlelni mi is történhetett, de a szakadó hótól egy méternél távolabb nem lehetett látni. A szél pedig viharossá fokozódott és a kémlelő szemekbe vágta a havat, amitől azok gazdái a jéghideg vonatba menekültek.


Hosszú negyedórák teltek el síri csendben, mindenki tájékoztatásra várt. Megszólalt a hangszóró és egy kellemes férfihang közölte befagyott a váltó, a hiba elhárításán dolgoznak, a hiba elhárítása után a vonat azonnal indul. Szinte hallani lehetett ahogy az utasok szívéről leesett a nehéz kő és megkönnyebbültek. Újból megindult a beszélgetés, az utasok elmondták egymásnak az utazás végén: szerető család, nagymama, szülő, szerelme várja.


A lány a fiúra gondolt. szegény vajon meddig fagyoskodhat a viharos szélben, a szakadó hóban fagyoskodva az állomáson őrá várva?. Nem a lánynak sem volt melege sioveráljában, hiszen a vonat fűtése már az induláskor sem működött, de legalább itt nem esett a hó és nem fújt a szél. A lányhoz is beszélni kezdtek a mellette ülők és elterelték gondolatait a fiúról.


Egyszer csak az utasok zsongásán át mintha hallaná nevét a lány, -már hallucinálok is? gondolta- és akkor újra hallotta majd megint. Igen már semmi kétség az Ő nevét mondja a hangszóró és utána szálljon le mert
valaki várja. Magához vette bőröndjét, elköszönt utastársaitól és leszállt a vonatról