Gondolataim

Csilla_•  2016. augusztus 29. 21:23

II. rész Megérkezés

A fiú látta meg előbb a lányt -mivel az Ő szeme már hozzászokott a hópelyhek örvényeihez- és elé sietett. Most először

álltak egymással szemben és most először hangzott el a két név ez az első érintés. A fiú megborzongott mikor kezébe fo

gta a lány kicsi jéghideg kezét. A lány keze szinte elveszett a fiú nagy, erős, meleg kezében. Csak álltak szótlanul a

 kavargó hóban és nézték egymást, a fiú még nem látott ilyen zöldesen csillogó beszédes szemeket, a lány pedig elmélyedt

 a fiú meleg barna szemében. A lány arcán enyhe pír futott végig, a fiú ereiben pedig lüktetni kezdett a vér.



Nem volt szükségük szavakra mégis tökéletesen megértették egymást. Körülöttük egyre jobban esett a hó de ők csak beszélgettek egy szavak nélküli minden szónál többet mondó nyelven.
Nem is olyan távolból felhangzott egy türelmetlen nyerítés. A fiú mintha álomból ébredt volna megfogta a lány még mindig jéghideg kezét és a bőrönddel felszerelkezve az állomás bejárata felé indult.


A lány még jóformán magához sem tért első meglepetéséből amit a lovasszán okozott neki és már fent
ült a fiú mellett, magukra terítették a takarókat majd a fiú elindította a lovakat. Ahogy a lovak elindultak azonnal megszólaltak a lovasszán csengői. Erről a lánynak eszébe jutott az egyik karácsonyi ének amit minden karácsonykor meghallgattak a szüleivel. Ezen egy kicsit elszomorodott. -Ez az első karácsony amit szüleitől távol tölt el-


A két erős ló gyorsan, egyenletesen húzta a szánt, és csengőik vidám csilingelése elűzte a szomorúságát. Furcsa gondolta a lány, hogy senkivel sem találkoztak az utcán pedig lassan kiérnek a városból.

A fiú gyorsabb futásra késztette a lovakat a lány pedig közelebb húzódott a fiúhoz. A mellettük elsuhanó tájból szinte semmit nem lehetett látni az arcukba csapódó hópelyhek tömegétől. De azt lehetett érzékelni, hogy emelkedőn mennek felfelé, a lovak is nehezebben húztak és a a szán helyzete is megváltozott.


A hóesés végre ritkulni kezdett és csodás látvány tárult eléjük, amit
a legjobb nézőpontból a domb tetejéről jól láthattak.


A völgyben fenyőerdő húzódik, a hatalmas fenyőfák ágai hótól roskadoznak. Amerre a szem ellát fenyőfák és hó... azaz mégsem mert a fenyves előterében hirtelen mozgás támad ami magára vonja a lány figyelmét. Őzek? Igen őzek, méghozzá elég nagy csapatban gyűltek itt össze. A lány megpillantja a vadetetőt amit gondos kezek nemrég töltöttek fel hiszen még bőven van élelem az őzek számára. Igen ez a magyarázat, hogy ilyen időben ennyi őz összegyűlt itt. Ahogy közeledik a szán az őzek abbahagyják a táplálkozást és fülüket billegetve idegesen figyelnek.

Csilla_•  2016. augusztus 27. 19:09

A lány és a fiú

I. rész Az utazás



A lány és a fiú az egyik közösségi oldalon ismerkedett össze. Jöttek-mentek a levelek a gondolatok pedig szépen rímcsokorba szedve. Nem látták egymást a lány kismacskaképet töltött fel profilképnek a fiú pedig Szilveszter volt a kandúr. Így látatlanba is kialakult közöttük a barátságnál sokkal szorosabb kapocs. Lelki társak lettek. Hol a fiú nyújtott lelki támaszt a lánynak, azután fordult a kocka és a lány vigasztalta a fiút. Így ment ez sokáig már tudták egymás le nem írt gondolatait is.


-Sok közös vonásuk van mindketten szeretik a verseket, az 1980 as évek zenéit, a mozdonyokat, a kertet, az évszakok változását a kertben, különösen a telet. A fiúnak messze a város zajától fenyőerdővel övezett tó mellet van egy házikója, hatalmas kerttel és igazi kandallóval. Ide hívta meg a lányt Karácsonyra.- A lány rövid gondolkodás után elfogadta az ajánlatot.


Még két hét volt karácsonyig, de a fiú már elkezdte a készülődést. A házikót nagyszüleitől örökölte, felújította, csinosítgatta. De csak ritkán járt ide ki, csak akkor amikor igazi magányra, nyugalomra vágyott. Még a nyáron volt itt ez előtt...


Eljött a reggel, illetve a hajnal az utazás hajnala. Nem laknak egymástól messze hiszen légvonalban csak 50 kilométer a távolság, de ott van a Duna. A fiú tőle nyugatra lakik a lány pedig keletre. A legegyszerűbb ha a lány felutazik Budapestre és onnan vonattal le a fiúhoz.


Hajnali 4.30 van még teljes a sötétség, a lány már a konyhában reggelizik, majd szendvicset és ásványvizet készít a bőröndjébe. Felveszi fekete kosztümjét, egyik fehér blúzát, arcára leheletnyi sminket tesz. A hőmérő higanyszála -14 fokot mutat. Arra az esetre ha a vonat fűtése elromlik, felveszi síoverálját.


A mikor kilép a házból elkezd világosodni, a lánynak az az érzése támad, hogy ma reggel Ő ébresztette a napot.


Megkezdődik az utazás Budapest felé...


Végre itt a Déli pályaudvar, és itt a vonat amely a régen várt találkozóra repíti a lányt.


Hideg van, a vonat ablakait jégvirágok díszítik . A lány ablak mellé ül és egy kört kapar magának a jégvirágok mezejében.- majd ezen keresztül szemléli a tájat.


A lány már régen nem utazott vonaton, nézi a tájat ahogy elsuhannak Budapest épületei mellett. Lassan a távolba vesznek az épületek havas szántóföldek, gyümölcsösök tűnnek fel, és itt az első állomás. A fehér betonkerítés, amely eszébe juttatja a régi utazások emlékét a nagynénjéhez. Igen akkor is ezen a vonalon utaztak csak sokkal tovább. Az út végén akkor a nagymama és a nagynénje családja várta.


A lány szinte érezte a frissen sült cipó illatát amit minden látogatásukkor nagynénje sütött neki és lányának Marikának. Marika a lány unokanővére. Sokszor sétáltak együtt a falu poros utcáin és akkor Marika megmutatta neki a varangyos békák búvóhelyét, a tó vizén úszkáló hattyúkat, az erdőben rejtőzködő hatalmas sast és sok más érdekes állatot növényt. Az egyik ilyen séta alkalmával a lány egy pici fényes, fekete, bundás állatot vett észre ami az egyik kert virágágyásában feküdt.


Meg is kérdezte: Marika mi ez?
Vakond.
És mit csinál?
Alszik. -jött azonnal a válasz- Persze Marika tudta, hogy nem alszik de a kis pesti lány unokatestvért nem akarta elszomorítani.


Más alkalommal a paplak előtt vezetett el a lányok útja, ekkor a pap hatalmas kutyája hirtelen ott termett a kerítés melle
t, kivillantotta hatalmas fogait és dühödten ugatni kezdett. A kislány úgy megijedt, hogy szólni sem tudott, nem úgy Marika. Rögtön ugatni kezdett a kutyának és a földről felkapott ággal jól meg is dobta. A kutya meghátrált, ezen a kislány is felbátorodott és együtt nevettek, ugattak a kutyának.


Aznap este történt, hogy átjött a pap, a két kislány egymásra nézett és gondolták na most lesz büntetés. De nem lett mert a pap azért jött át, hogy másnap szedjék le a kislányok az almáját, a kutyával történt incidensről nem beszélt.


Másnap reggel el is ment a két kislány az almát leszedni, Marika már a paplak felé közeledve mondta: Te csak azokat az almákat szedd le amit a földről elérsz, én majd felmegyek a fára és leszedem a többit. Úgy is lett ahogy odaértek Marika a kosárral mászni kezdett a fára és amikor jó magasra ért énekelni kezdett:


A Dunába úszik a pap
a fenekét felfelé tartja
fingódoz nagyokat,
szeli a habokat
Hollári, hollári hó... Újra és újra amíg a két kislány le nem szedte mind a négy fáról az almát. Ezen az emléken a lány elmosolyodott.


Kis idő múlva a nagymama arca villant fel amint megcsípi a lány arcát, hogy mindig szép piros legyen.

De hol van már a nagymama a nagynéni és hol van már Marika...


A lány elhessegette magától a szomorú emlékeket mert nem akarta, hogy a fiú bármit is észrevegyen. Nézett ki a vonat ablakán, nézte az elsuhanó tájat, a hóesést. Igen újra elkezdett esni a hó és hatalmas pelyhek hulltak egyre sűrűbben, szinte fátyolba burkolva a robogó vonatot. A lány a fiúra gondolt: vajon most mit csinál?



A fiú konyhája tele van illatokkal, ugyanis a fiú és édesanyja az ünnepi menüt főzik. A fiú tud főzni, de most nem kockáztathatta meg azt, hogy valamit elrontson. Mindennek tökéletesnek kell lennie. A halészlé már majdnem kész, a töltött káposzta is javában fő és a bejglik is szép márványosra sülnek. A fiú most már magára hagyta édesanyját a konyha melegében és kiment fát aprítani a kandallóba.


A hó szinte szünet nélkül esik, vastag hótakaró borítja be az egész tájat. Nem lehet mást látni csak a havat, a fiút és a farakást. Egymás után hasadnak szét a nehéz farönkök a fiú egyenletes, erős fejszecsapásainak köszönhetően. A fiú dolga végeztével lezuhanyozott, felöltözött, befogta a lovakat és a lány elé indult az állomásra...



Már csak két állomás gondolta a lány - és végre találkozik lelki társával minden titkának ismerőjével a fiúval.


Akkor történt, hogy a vonat az egyik állomásról nem indult tovább. Az utasok addigi halk zsongása fokozatosan szinte már elviselhetetlen zajjá alakult. Mindenki találgatta: miért nem indul már a vonat? Természetesen a rémhírkeltők fantáziája is beindult, hamarosan kinyilatkoztatták: felrobbantották a síneket. Az utasok türelmetlenségével egyenes arányban tovább nőtt a hangerejük is, hiszen mindenki igyekezett volna szeretteivel tölteni az ünnepet. -a lány nem tudta, nem is tudhatta, hogy az állomáson baráti kéz veszi fel a telefont és értesíti a fiút-


 

Az utasok először az ablakokat nyitották ki, majd pedig leszálltak és úgy próbálták meg kikémlelni mi is történhetett, de a szakadó hótól egy méternél távolabb nem lehetett látni. A szél pedig viharossá fokozódott és a kémlelő szemekbe vágta a havat, amitől azok gazdái a jéghideg vonatba menekültek.


Hosszú negyedórák teltek el síri csendben, mindenki tájékoztatásra várt. Megszólalt a hangszóró és egy kellemes férfihang közölte befagyott a váltó, a hiba elhárításán dolgoznak, a hiba elhárítása után a vonat azonnal indul. Szinte hallani lehetett ahogy az utasok szívéről leesett a nehéz kő és megkönnyebbültek. Újból megindult a beszélgetés, az utasok elmondták egymásnak az utazás végén: szerető család, nagymama, szülő, szerelme várja.


A lány a fiúra gondolt. szegény vajon meddig fagyoskodhat a viharos szélben, a szakadó hóban fagyoskodva az állomáson őrá várva?. Nem a lánynak sem volt melege sioveráljában, hiszen a vonat fűtése már az induláskor sem működött, de legalább itt nem esett a hó és nem fújt a szél. A lányhoz is beszélni kezdtek a mellette ülők és elterelték gondolatait a fiúról.


Egyszer csak az utasok zsongásán át mintha hallaná nevét a lány, -már hallucinálok is? gondolta- és akkor újra hallotta majd megint. Igen már semmi kétség az Ő nevét mondja a hangszóró és utána szálljon le mert
valaki várja. Magához vette bőröndjét, elköszönt utastársaitól és leszállt a vonatról 

Csilla_•  2015. augusztus 9. 22:15

Simola Teréz Csilla: Álomország

Álommanó zsákját nyitja,
Lecsukódik minden pilla.
Odarepít, hova vágyom,
Meseország... ez az álom.
Orgonából kis pohárka,
Rózsasziromból topánka.
Szél úrfival táncot lejtek,
Zenél nekünk Tücsök Herceg.
Álomtündér álmom óvja,
Gyorsan eltelik sok óra...