Csendhangjai blogja

Mama, tevéled álmodtam éjjel,
pedig hozzám nem jössz el sohasem,
de most mindent megmondott a fényjel;
hogy estenként átölelsz odafent.
 
Karodon aludtam én, a kisdeded,
vörös hajad akár: puha paplan,
vigyázón takarta be kincsedet,
 s angyali éneked volt a balzsam:
 
Csillag kezed úgy karolt engemet,
 ahogy május első vasárnapján,
- régen - én öleltelek tégedet,
a földi létezés legszebb lapján!
 
Láttam, milyen szép az égi tenger,
habjaiban fürdettél, becéztél,
de felébresztett a ronda vekker,
s búcsú nélkül, álmomból kiléptél.
 
Van időm, várlak a fényes holddal,
pedig tudom sokára érkezel.
- Vádalkut kötöttem az égbolttal,
ha bűn is visszakérlek tégedet!
 

Őzike nagy szeme les - bűvös a kis ligetünk:

Tőzike búvik amott - és sietünk-sietünk,

lesni a földi mesét, mert ez az Isteni kép!

Esni ha jő az eső, épül a réten a szép!

Édes a gólya is itt!- Afrika túra hozott!

(Véres a lába az úttól- picikét lefogyott.)

Szikla a kertek alatt, mászik alóla a gyík.

 Szikra sugár oda föntről - ma a nap besegít...

 Nagy szakadék a fenyős- és moha lakta e táj.

Fagyzugos ám - eme szép - édenem, és csupa báj!

Fénylik a rügy szeme ott... Kék mosolyú odafent!

- vérzik az emberi szív - oly gyönyörű idelent!

- Lám ez a kincs a miénk; éden a kert közepén!

Tán a nap újra kacsint, s táncol a nyár tenyerén...

Negyvenkettő karácsonya,
baljós jelet suttogott:
"Készülni kell a csatára,"-
szilveszter is zokogott!
 
 Rongyos ruhájú áradat,
menetelő seregek?...
Értelmetlen a fagyhalál!
Lobogjatok mécsesek!
 
Ó, Voronyezs, ó, Voronyezs!-
rengetegen vesztek el!
hulljon értük faggyú könnye,
zászlók hada rúdra fel!

Szabadban sétálok egyedül,

de valami éget legbelül:

Hiába a színes levelek,

nem melegítik fel lelkemet:

Fák alatt rőzsét szed anyóka,

picinyke, elkopott szatyorba.

Mintha csak szégyellne valamit,

tettei : nagyon vár valakit.

Szemére emeli két kezét,

 űzött vadként, kémlel szerteszét.

 Míg, lubickolok az avarba,

fejemet elcsapom amarra:

Kínosan rágyújtok egy dalra.

ha tehetném, csapnék asztalra!

látjátok, ő modern anyóka?-

leélte életét habokra!

Oly csoda szép ma a táj: mennyi, de mennyi madár!
Hólepel itt, meg amott - éhes a sok kicsi lény.
Bőkezi' ám ez a báj - zöld kezet ád' a határ!
Ünnepi kép zene cseng - életük így csupa fény.
 

(Pentameteres sorok.)