tintacsonkok

Személyes
JCS•  2020. július 23. 19:15

Írok hozzád még egyszer kéretlenül


Írok még egyszer hozzád kéretlenül,
Csak annyit, hogy lélegzem
Hogy elmondjam, hiányod van velem vendégül,
Bár szíved ver, nem nekem.

Csak jó látni, csak vetít az élet rólad,
S megszépül romjaiban a lét
Valamiért elfelejtem tőled a tölgy koporsókat,
S azt hiszem, szeretnék.

Szeretnék szeretni, szeretnék szerteszét
Kiáltozó bolondnak boldogan állni
S bocsásd meg, ha ez most is valamiért,
Ha úgy érzem, másra nem tudnék ennyire vágyni.

Tudom, s mert tudom, ne mondd ki nekem,
Hogy percé omlik majd minden kis suttogás
Hadd maradjon s merülj velem ketten,
S mit hallasz, ígérem! Már csak vízcsobogás.

Ülök hát tovább a titkok teraszán,
S megperzselt lapjaimon sárgán úszik a sors
Talán nem maradok mégsem egészen árván,
Míg versbe írlak és belőlem kidobogsz.

Kéretlen művelem a művemet,
Mint erőtlen kéz, erőltetem
S öntözöm a láthatatlan rügyeket,
Mint saját életem, etetem.

Terelem, mit oly jó volna most mondani,
Még nem nőttem ki szeplőmből magam
S nem növekszem alám folytani
Még átlagosabb önmagam.

Ha eszembe jutsz, írnom kell 
Rólad, mint algákkal a víz mélyén
Sűrűn kötök össze veled perceket,
Mint felhő a magasban s messzebbre a kértnél.

JCS•  2020. július 21. 22:19

Most / Benső frontvonalról


Most




Most, hogy az életet, mint lefordított tükröknek,
"háton fekvő" világ beteg gerinccsigolyáinak,
lemészárolt mezőknek látom,
mint berobbantott s mozdulatlan álmaimat

most, hogy téphetetlen virágok nyílnak
fémszálból és a-célból,
most itthon vagyok, haza tértem,
szertelőtt falaim gézlapjai mégis bepólyálnak.

Most, hogy a romok is legyőztek, egész testemmel
óvlak, mint egyetlen általam sebesültet
félfalak hullásában látva remegésed,
ahogy a "szemeid sebek", két repedt ablaküveg,

most értem csak szívem harcának tébolyult gyaloglását,
a gyorsvágtám egyenes megsemmisülését, azt is,
hogy mélyebben győztél le, min az első ünnep, és elsőként,
mint akár az ima, szózat vagy vers, ami vagy is.

Üzenem a világom már bevett benső frontvonaláról:
nem a harc, a térkép volt hamis...


JCS•  2020. április 29. 10:26

Látnom kell




Ma valahogy nem vagyok elég,

ma valahogy a város kialudt ablakai
hajnali memória-virágok, utcák kövei
Pilláim alatti árkokban tapadt
nehéz napi láncok.
Látnom kell még ma téged.
Halvány kontúrjaidat, ahogy jössz,
ne legyen rádiócsend.
Látnom kell még a csillagrendszered
milliádrnyi apró pontjait,
sejtjeid összekuszált atomjait.
Látnom kell, ahogy felismersz engem
egy tőled messzire metszett
város hozzád közeledő határaként.



2020

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom