tintacsonkok

JCS•  2020. augusztus 7. 19:27

Csak enyhe lüktetés



Csak enyhe lüktetés, mint lenge tengeri hullám,

A partnak oda vetett hab.

Csak enyhén dobbant szívre szív,

Semmi lánc, mely összetart.

Csak elterülten, éppen úgy, mint 

Megmozdíthatatlan kő fekszem oldalamon,

S közben nincs is mit, nincs kinek vallanom.

Lát a táj, ez a régi polaroid,

Most csönd van, s most jól van így.


JCS•  2020. augusztus 4. 19:08

Ez minden

Halkabban ülni az imaszékben,
Halandóbban s halhatatlanabban,
Mint eddig sosem...

Ez minden.
Virágot tenni mindehova.
S legfőképp megmosolyogva.

JCS•  2020. augusztus 2. 08:43

Vágyból nem elég


Olykor vágyból telt napokra feküdtem,

Lengetve, hirdetve a bordát

Azt hittem újra leszűrt érzelmeim

Megtelítheti testem kosarát.


Csak felkapott a láng, lobbant, 

Deaktiválta a képernyő üres mezeje

Vágyból születni, én igaz voltam,

De csak rá nyitottom lehunyt szemekre.


Képzelet, káprázat, saját árnyék,

Ahogy jöttem, ők úgy távoztak...

S, ha szeretnék, nem hologram látkép,

S nem csupán illúziókat.


JCS•  2020. július 31. 20:16

Kereslek még



Kereslek még, hogy megköszönjem,
Védtél, mint pajzs és erő.
De tájnak mesélt szomoromban
Könnyezem némán az emlék erdőt.

Kereslek még, mint az életet,
Mely felült reggel és hozzám szólt
A benned fénylő szereteted,
S nem papot, koporsót.

Ha tehetném, mindent visszaadnék,
Csak ne öntsön hidegen a múlás ború.
Most önzőn mindent akarnék,
Mit fed a föld és bekerít a koszorú.

Kereslek még, várlak néha a kapunál,
Várom, hogy jöjj, várj, ha elmegyek.
Várlak haza, drága mamám,
S, ha már nem jössz, virággal én megyek.


JCS•  2020. július 31. 07:36

Írdalt irodalom



Irodalom, gondoltam szelíd fürtjeit

Én is megírhatom,

De minden kívillanó laphiányom

Üres galaxisom...


Bár küldöm a kódolt 

Csillagrajok fényjelét,

Értelme lenne az éj terén

S kilélegezném a földi célra,

Miként forog a nagy planéta.


Irodalom, írt dal versszakom,

Ínyekbe ragad és bennem,

De célnak küldött születésem

Évekbe vákum, elmém s nyelvem,

Mint elejtett s tétova mozdulat

Esendő betűkkel árad;

Mint saját ecset a vásznon, 

Festék, mely szárad.


Irodalom, gondoltam szelíd fürtjeit

Én is megírhatom,

De ropógós papíron, mint száz rovar,

Szívem lelkem átrohan.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom