Lapok

Leültem olvasni. A tökéletes hangulat, a tökéletes időpont. Van kedvem, és időm is hozzá. Csend van és nyugalom. Arról már nem is beszélve, hogy ez a könyv zseniális! Még csak egy részt olvastam el belőle, de imádom! Az egyetlen dolog, ami ennyire le tud kötni mostanában. Rég olvastam ilyen jót! A szereplőkkel való azonosulás egyszerű, a szituáció életszerű, a képfestés részletes, de nem unalmas. Nem is lehetne jobb.

A mellettem gőzölgő tea is egy eszköz. Imádok úgy olvasni, hogy közben teázom. Főleg, mert ilyenkor észreveszem, mennyire sok időt töltök az olvasással. Mikor azt hiszem, túl gyorsan iszom a teát, de azért felemelem a bögrét, hogy igyak, mert inni fontos - napi 2 liter a minimum - rá kell, hogy jöjjek, hogy a teám, ami az előbb még biztos, hogy gőzölgött, már teljesen lehűlt. Az oldalszám is egy százassal több, mint az előbb. Gyanús, hogy megint magával rántott egy könyv.

És még valami. A takaró. Tea, pléd és könyv. Ez a három dolog kell. Na meg persze a csend, de most minden adott. Épp csak az akvárium levegőztetője sistereg halkan - megint rossz szögben van beállítva. De azt az egy szem algaevő halat meg igazán nem zavarja. Kéne neki egy pár, mert a levegőbuborékok nem igazán teszik boldogabbá, vagy kiegyensúlyozottabbá. Majd veszek neki egyet, csak most olyan hideg van, a halak meg borzasztó drágák.

Nem csak a piacon, ahol a tábla álltja: ÉLŐ HAL SZELETELVE KAPHATÓ! Az élet morbid játékot űz az emberrel, ha társat szeretne a szerencsétlen barátjának. Mindig csak az előkészített, filézett, fagyasztott áru. Ha valami rendeset akarunk, irány az állatkereskedés - a kislány is így vett nyuszit a kígyójának - vacsorára.  Na mindegy. Enni eszik ez a dög magától, persze csak nem eleget. Az üvegen már alig látok át, csak a kis kerek vákuumszáj látszik. Nem túl hatékony ez a dög. De majd veszek neki valami másik halat is, mert már olyan rég kihalt mellőle a többi. Szar lehet.

A fotel, amin ülök kényelmesen felveszi testem formáját. 

154 oldal az egész, de imádom. Pedig alig tartok a 14.-nél. A lényeg, hogy most újra belesüppedek. Már az első pár sor visszaránt abba a miliőbe, amiben olyan szívesen élnék. Mint egy tündérmese, egy gyermekkori álom - hercegnő a kastélyban, királyfi a lovon vágtat, míg a sárkány hat fejét leüti a hétből, aztán hagyja, hogy elvérezzen, mert emberségből, nem akarja megölni. Majd, amikor jön ki hercegnőjével oldalán - majd megmutatja, mekkora hős, miközben az a szerencsétlen behúzott farokkal fekszik a vár előtt és csendben rázza a hideg fehérre vált testét.

Már az első két sor visszaadja a gyerekkorom, beleránt egy tinitörténetbe, megmutatja a tökéletes élet mintáját, krimizuhatagot szór elém, miközben kötögetek.

- Na szia Zoli! Azért hívlak, mert beszéltem az emberrel. Megvan már, hogy mit kell stolicázni...

Hogy dőlne össze az az épület!